JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy Mile Lajoshoz annyiban csatlakozzam, hogy tudniillik az összes felvetett aggályát személyesen is osztom; meg egyúttal most már, hogy halljuk a nagy hírt, boldog születésnapot is kívánok. (Mile Lajos: Köszönöm szépen. - Taps.)
Ezzel együtt is élek azzal a gyanúperrel, hogy az a kérés, hogy ezt a javaslatot fontolja meg a kormány és vonja vissza, azaz álljunk meg és menjünk jó irányba, nem fog teljesülni. Nyilvánvaló, hogy van egy kormányzati szándék, egy döntés arra vonatkozóan, hogy márpedig itt NIBEK lesz. Az igazi kérdés már csak az, hogy ez milyen hatáskörrel, milyen jogkörrel, milyen felhatalmazással fog az elkövetkezendő időszakban működni.
Ha valóban ez a kérdés, akkor nekem, ellenzéki képviselőnek azon túl, hogy azt mondom, hogy jobb volna, ha nem volna, akkor a kisebbik rossz mellett kell érvelnem, és éppen ezért szeretnék az ajánlás 20., 24., 25., 29., 36., 46., 48. és 51. ajánlási pontja mellett érvelni.
Ha valaki végiglapozza, akkor föl fog neki tűnni, hogy egy kormánypárti képviselő úr fogalmazta meg ezt a javaslatsort, és föl fog neki tűnni, hogy egy igen fajsúlyos politikai személyiség fogalmazta meg ezt a javaslatsort. Vajon mi lehet az oka annak - és itt meg Staudt Gáborhoz kell kapcsolódnom annyiban, hogy nem lehet néhány elvi, általános mondat nélkül belemenni a részletekbe -, mi okozhatta azt, hogy ezek a módosító javaslatok megfogalmazódtak?
Arról az óhajról, vágyról, hogy egy demokratikus államban az a fajta működési rend, hogy újabb titkosszolgálati szerv létrehozása esetén, kétharmados törvények esetében előzetesen, akár az ellenzéket is bevonva folytatunk többpárti tárgyalást, arról már régen lemondtunk. De úgy látszik, kormánypárton belül is elmaradt az a fajta politikai egyeztetés, ami egy ilyen súlyú és mélységű javaslatnál egészen bizonyosan indokolt.
De én nem szeretnék kívülállóként, ha úgy tetszik, csaposként szurkolni a politikai vitában szemben álló felek egyikének sem, hanem sokkal inkább azt a logikai sorrendet szeretném követni, hogy azt remélem, hogy itt nem személyi, hatalmi, politikai konfliktus van, hanem szakmai természetű konfliktus. Ha szakmai természetű konfliktus van, akkor gyakorlatilag ma a szakirodalomban a biztonságpolitika elméleti műhelyeiben két, egymástól nagyon megkülönböztethető gondolatsor jelenik meg a nemzetbiztonsági szolgálatok működésével kapcsolatosan, azok ellenőrzésével kapcsolatosan.
Van az egyik álláspont, amely gyakorlatilag abból a közkeletű logikából indul ki, hogy akinek csak kalapácsa van, az mindent szögnek lát. Azaz abból a logikából indul ki, hogy mindent az ég egy adta világon ellenőrizni kell, ad absurdum, a kedves nézőnek és bármelyik országgyűlési képviselőtársamnak akár a hálószobájáig is be kell szerelni a térfigyelő kamerát, és ilyen módon szolgálhatjuk a közösséget azzal, hogy ellenőrizzük ezeknek a polgároknak az életvitelét, és megakadályozzuk azt, hogy bűnözzenek.
Az igazi demokratikus kontroll ebben, az egyébként elméleti műhelyekben is megfogalmazott gondolatban az, hogy azt adjuk meg a hálószoba gazdájának, azt a jogot, hogy alkalmasint megnézze, hogy őt ki nézi. Azaz ki ellenőrzi az ellenőrzőket című logika alapján az állampolgárok széles körének adjuk meg azt a lehetőséget, hogy vizsgálják azt, hogy őt magát kik ellenőrzik.
Ez a megoldás egészen bizonyosan szemben áll azokkal a demokratikus elkötelezettségű jogelvekkel - amelyeket nagyon sokan, többek között én is, és úgy látom, hogy itt a kormánypárti és ellenzéki padsorokban is sokan megfogalmaznak -, hogy a haza érdeke, és államtitkár úrra hivatkozva, Magyarország és magyar állampolgárok érdeke sok esetben kívánja azt, hogy őt az állam szervei adott esetben titkosszolgálati eszközökkel is védjék. Aminek az az eredménye, hogy a rossz szándékról, feltételezett rossz szándékról információkat gyűjtsenek, ezeket megpróbálják elemezni-értékelni, ilyen módon akadályozni meg a súlyos konfliktusokat, visszaéléseket és társadalmi zavarokat; ez egyébként egy legitim törekvés, és a kormánynak jogos szándéka mindenütt a világon. De ha ez túllép egy határon, és veszélyezteti az állam demokratikus működését, veszélyezteti az állampolgárok szabadságát és jogait, akkor már egészen bizonyosan akadályozandó.
És itt az elmúlt 20 évben ez a logika érvényesült, nemcsak Magyarországon, hanem másutt is, hogy tudniillik azokat, akik azzal a jogosítvánnyal rendelkeznek, hogy engem védjenek olyan módon, hogy akár engem meg is figyelhetnek, azokat szigorúan ellenőrizni kell, a jogosítványokat, ha lehet, teríteni kell, az együttműködést persze ki kell közöttük kényszeríteni, de egészen bizonyosan nem lehet egy embernek, egy szervezetnek, egy logika alapján olyan hatalmat megadni, hogy minden információ birtokosa lehessen, szabadon, nyugodtan, gyakorlatilag az Országgyűlés vagy a politika által támogatottan.
Ugyanabból a logikából mondom én ezt, mint amit egyébként Mile Lajos is mondott, hogy tudniillik a mindenkori hatalomnak arra is kell gondolnia, miközben magát egyébként demokratikus elkötelezettségűnek tartja, hogy mi van akkor, ha olyan eszközöket hoz létre, amelyeket máskor, mások majd vele szemben használhatnak föl. Éppen ezért teljesen logikus és normális, ha - mint ahogy egyébként az állam működésében a hatalommegosztás működik, ugyanúgy - a titkosszolgálati rendszerben is ez a fajta információgyűjtés, elemzés-értékelés is megosztott; megosztott a felelősség, egymás ellenőrizhetősége egyébként biztosítható, az állampolgár jogai biztosíthatóak, a kormányzatnak meg lehetősége az, hogy az adatokat összegyűjtse, összefésülje, és ezek alapján próbáljon meg hatékonyan bűnüldözni, hatékonyan fellépni e terrorizmussal szemben.
Én Kövér László képviselő úr javaslatát azért támogatom, és egyébként frakciónk is azért támogatja - megjegyzem, hála istennek a Fidesz a különböző bizottságokban is véleményem szerint azért támogatja -, mert azt az álláspontot képviseli, hogy egy újabb csúcsszervezet már nem szükséges. Azt az álláspontot képviseli, hogy a jelenlegi struktúra sokkal jobb, mint egy egy kézben centralizálódó - és ez nem bizalmi kérdés Pintér Sándorral vagy az őt helyettesítő Kontrát Károllyal vagy bárkivel szemben, nem ilyenfajta bizalmi kérdés -, mert nem jó az, ha egy személyben és egy irányítás alatt koncentrálódik ez az egész, hanem meg kell tartani azt a fajta egyensúlyt, ami az elmúlt időszakban működött.
(11.50)
Kövér László nem tesz mást, mint azt mondja, hogy ez nem titkosszolgálat, azt mondja, hogy az adatértékelésre, összegyűjtésre, koordinációra szükség lehet, tehát ezt egyébként működtessük. Mi is azt mondjuk, hogy elvileg erre szükség lehet, de nem kellene új szervezetet létrehozni rá; és azt mondja, hogy azokat a jogosítványokat, amelyek egyébként egy titkosszolgálat működéséhez szükségesek, és azokat a plusz többletjuttatásokat, amelyek egyébként egy csúcsszervezethez, hogy tudniillik mindenkitől információt kérhessen be, minden adatbázishoz hozzáférhessen, ezt megszünteti.
Azt kell mondanom, hogy minden normális, egészséges, demokratikus önvédelmi reflex ezeket a gondolatokat támogatja, függetlenül attól, hogy honnan szalad ki; azért, mert biztonságot szeretnénk magunknak, az állampolgároknak meg önöknek, és azt gondoljuk, hogy önök is egyébként hasonló elv alapján képzelik el ezt az egészet. Éppen ezért üdvözöljük azt, hogy ezek az ajánlási pontok és ezek a javaslatok megjelentek, és éppen ezért üdvözöljük azt, hogy szemmel láthatóan támogatást bírnak.
Szeretnék egy-két ponton azért figyelmet felhívni akkor, ha ne adj’ isten mégsem ez a verzió érvényesülne, és mégis az érvényesülne, hogy hosszú távon és koncepciózusan mindenüvé térfigyelő, mindenüvé lehallgató készülék, és minden adódhat egy helyre, és akkor úgy egészen biztosan rend lesz.
Nagyon nem jó az a megoldás, amikor kinevezünk egy csúcsszervezetet, a csúcsszervezetnek az a dolga, hogy koordináljon, elemezzen, ehhez információkat gyűjtsön be, az ő ellenőrzésére pedig megbízzuk azt a szervezetet, amelynek egyébként hát közvetlen, direkt irányítását is elvégezheti ez a csúcsszervezet. Ez a “ki őrzi az őrzőket, ki védi a védőket?” klasszikus kérdése a titkosszolgálatok működésének itt egészen bizonyosan felmerül, azaz lehet-e jogosítványt adni a NIBEK személyi állománya ellenőrzésére, működésének ellenőrzésére annak a szervezetnek, amelyik egyébként afölött áll, és bizonyos értelemben - már a tervek szerint, reményeink szerint nem valósul meg - egyébként a működésében meg utasíthatja. Egészen biztosan nem jó az irány.
Azt szeretném csak illő tisztelettel kérni, javasolni, hogy gondoljanak mindig arra, hogy ezeknek a szervezeteknek az ellenőrizhetősége jelentheti azt a közbizalmat, ami alapján ezek tartós működése fenntartható. Ha ezek ellenőrizetlenek, ha ezeknek a nyilvánosság elől természetszerűen elzárt tevékenységeknek a demokratikus parlamenti kontrollja nem tud megvalósulni, márpedig jelen javaslat alapján nem tud megvalósulni, akkor sem a politikának, sem a közvéleménynek, sem senkinek nem lesz benne értelmes bizalma, innentől kezdve támogatása, márpedig támogatás nélkül - visszatérve az alapproblémához - nem lehet majd bűnt üldözni, nem lehet majd terrorizmust felszámolni, és nem lehet majd gazdaságot fehéríteni.
Márpedig abban valamennyien érdekeltek vagyunk, hogy lehessen bűnt üldözni, lehessen gazdaságot fehéríteni, és lehessen terrorizmus ellen küzdeni az adekvát eszközökkel, és ezeknek az adekvát eszközöknek ebben a pillanatban a kövéri javaslat felel meg - már ahhoz képest, hogy nincs semmi - a legeslegjobban. Éppen ezért fogjuk mi ezt a későbbiekben támogatni, és arra buzdítom valamennyi képviselőtársamat ellenzéki oldalon, hogy ha kell, akkor ezt támogassák, a kormánypárti képviselőket pedig arra, hogy a nagy ellenzéki támogatás ne riassza el őket attól, hogy a házelnök javaslatai mellett igen gombot nyomnak.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
