LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, alelnök úr. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Elsősorban a 14., 20. és 23. számú módosítókkal szeretnék foglalkozni; ezek a Nagy Imre-érdemrenddel kapcsolatosak, de érinteném a 13., 16., 18. és 29. számúakat is, ezek a Szent István-renddel és a Corvin-lánccal kapcsolatosak. Ha megengedik, előbb a kevésbé súlyosnak érzett módosítókról mondanék röviden valamit, hogy rátérhessek a mondandóm lényegére.
Tudom, hogy amikor a négy előterjesztő képviselő úr beadta ezt a törvényjavaslatot, teljesíteni kívánván az alaptörvény egyik kívánságát, még békésebb időket éltünk. Ma egy kicsit faramuci helyzet, hogy az éjszakai órán a szimbolikus értelemben nagyon fontos címerről, zászlóról, kitüntetésekről vitatkozunk, és azt sem tudjuk, hogy van-e költségvetés, de az élet ilyen.
Amiért idehozom mégis ezt a két, látszólag össze nem függő dolgot, az az, hogy éppen ilyen drámai helyzetekben talán különösen fontos, hogy szimbolikus területen, ahol mindnyájan engedhetünk egymásnak nem értékekben, hanem gesztusokban, ott próbáljunk olyan szabályozást hozni, ami nem újabb vitát teremt, mert lesz konkrét dolgokról még épp elég vitánk a közeljövőben. Ebből a szempontból értem én, hogy természetesen minden kormányzatnak vagy egy értékszemlélete, és helyeslem is, hogy legyen. Ebből a szempontból értem, hogy időről időre esetleg új kitüntetésekkel vagy régi kitüntetések felelevenítésével akarnák kiegészíteni az állami kitüntetések sorát.
(21.20)
Ezekről lehet is értelmes vitát folytatni, ennek van helye, hiszen nyilván vannak azonos, de vannak különböző értékeink. Ezt normális és jó vitának tekintem, ehhez fogok kapcsolódni a már említett 13., 16., 18. és 29. ajánlásszámokkal.
De van olyan, amiben kár a vitát elkezdeni, kár esetleg akaratlanul sebeket, félreértéseket vagy éppen nagyon is jól érett szándékokat belefoglalni a törvénybe, amelyek nem nagyon számíthatnak konszenzusra. Ezt az utóbbi esetet fogja kimeríteni a Nagy Imre-érdemrend tervezett megszüntetése kapcsán született 14., 20. és 23. módosító indítványunk.
Előbb azokról beszélek, amelyekről szerintem normális vitát lehet lefolytatni. Értem, hogy szerettünk volna egy olyan kitüntetési hierarchiasort állítani, aminek a magyar Szent István-rend kerül az élére, és általában Szent István alakjából vezethető le, ha nem is minden, de számos kitüntetés.
Azt is értem és el is fogadtam azt az érvelést, hogy a Szent István-rend fölélesztése ellen nem jó ellenérv, hogy körülbelül az utolsó stockban vagy az utolsó előttiben, ’43-ban, éppen Ribbentrop, Göring és Ciano kapta meg. Igen, igaza van az előterjesztőknek, nagyon sok kitüntetést szeplősítettek meg az idők folyamán, és kapta olyan is - hiszen éppen ezért hangzott el az előző hozzászólás is, most nem annak tartalmával vitatkoznék, bár arra is lehet még mód -, mert változnak az értékszemléletek. Ma már a Kossuth-díjasok sorában sem szívesen látunk egy-két olyat, mondjuk, Gerő Ernőt biztosan nem, aki pedig Kossuth-díjas, de ezért még nem kívánom a Kossuth-díjat eltörölni.
De mégis megfogalmaznám azt a kérdő mondatot, hogy ha van módunk választani a magyar becses történelmi kitüntetések arzenáljából, akkor nem vagyok benne egész biztos, hogy éppen azt kell-e kiválasztani, aminek szembetűnik minden lexikonban, hogy kik az utolsó kitüntetettjei. De ezen még túl tud lenni az ember, mondom, ezt az értelmes viták körébe sorolom. Egy fontos kulturális vita lehet, hogy mi történik akkor, ha a kitüntetettek egy része kompromittálja a kitüntetést. Erről lehet így is, meg amúgy is gondolkodni.
Még mindig az értelmesen megvitatható értékrendbeli különbségek sorába tartozónak vélem a Corvin-lánccal kapcsolatos nézeteltérésünket is. Nem érezzük ugyan jóízűnek, hogy azt a kitüntetést elevenítjük fel most már másodjára - mert az előző Fidesz-kormány idején került ez be a kitüntetések sorába, csak közben volt egy időszak, amikor nem törölték, de nem osztották -, amelyik annak a korszaknak a kulturális és eszmei elkötelezettségét tükrözi, ami azért született, mert szegény Horthy Miklós 1930-ban vélte elérkezettnek az időt arra, hogy a korábban uralkodói felségjognak számító kitüntetésalapítást valamilyen módon kormányzó szerepében megerősödve és a royalistákon való vitán túljutva a saját kezébe vonja. De még ezen is lehet értelmesen vitatkozni, legfeljebb másként szavazunk, hogy kinek mit jelent a Corvin-lánc, vagy mennyire érezzük ezt a ’43-as szégyenfoltot a Szent István-renden maradandónak.
De ami a mondanivalóm lényege, és amiben nagyon bízom, hogy meg lehet az előterjesztőket győzni: ha nem a mi módosítóinkat, ezt a bizonyos 14-est, 20-ast, 23-ast akarják befogadni, hanem Mile Lajosét, akinek hasonló szellemű módosítói születnek, akkor tegyék meg saját maguk bizottsági kezdeményezéssel, de könyörgök, miért is kell a Nagy Imre-érdemrendet törölni? Nem hiszem, hogy ez olyannyira szemet szúr éppen önöknek, hogy érdemes ezért a vitát fölvállalni, hogy érdemes bárkiben, akár egyetlen emberben ezért rossz érzést kelteni. Megmondom őszintén, az előterjesztők minden igyekezete ellenére nekem nemigen sikerült meggyőző érveket találni arra az ő részükről, hogy miért töröljük ezt a kitüntetést. Új kitüntetéseket behozni, ahogy mondtam, egy kurzusnak hozzátartozhat az énképéhez, egy régit törölni nagyobb dolog.
Annak még nagyobb jelentése van, mint hogy milyen újat hozunk be. És épp ezt törölni, nem is sorolnám, hogy mifajta rosszérzéseket teremthet.
Hadd mondjam el, hogy mik voltak az érvek, amelyeket az emberi jogi bizottságban, ahol tárgyaltuk ezt a javaslatot, hallottunk az előterjesztőktől, és hadd mondjam el, hogy miért nem érzem helytállónak az érvet.
Az első érv az volt, hogy egységes hierarchiát akarnak, ahol minden állami kitüntetés valamilyen módon Szent Istvánhoz kapcsolódik. Szégyellem is a szót vesztegetni arra, hogy a Corvin-lánc sem Szent Istvánhoz kapcsolódik, hacsak hitelt nem adunk annak a népmondának, hogy Hunyadi János valamilyen módon Zsigmond király balkézről született gyereke. Zsigmond király ugyan szintén nem egyenes ági leszármazottja Szent Istvánnak, de ilyen-olyan kapcsolatot találhatunk. De nem nagyon hiszem, hogy erre az indoklásra érdemes volna akár a szót vesztegetni. Ráadásul nagyon helyesen az előterjesztők nem bántják a Kossuth-díjat és a Széchenyi-díjat sem, akiknek még annyi közük sem volt Szent Istvánhoz, mint ahogy Zsigmondnál találni lehet az Arany-balladák szerint valami népmondai utalást.
Azt az érvelést is hallottam, hogy feleslegessé vált az érdemrend, mert már mindenki megkapta, aki erre méltó volt. Azt hiszem, itt az előterjesztők összekeverték a Nagy Imre-érdemrendet a most szintén törölni javasolt az 1956-os emlékéremmel és emléklappal. Az 1956-os emlékérmet valóban az kaphatta - az Antall-kormány alapította, kereszténydemokrata részvétellel -, aki tevékenyen részt vett az ’56-os forradalomban. Lehet, hogy mindenki megkapta már, ezt nem az én dolgom megítélni. De itt nem erről van szó. A Nagy Imre-érdemrend kitüntetésének alapítása valahogy úgy szól, most nincs előttem a szó szerinti szöveg, hogy olyanok kaphatják meg, akik a nemzeti függetlenségért, a társadalmi párbeszédért, a békés átmenetért, a társadalmi békéért végeztek érdemdús tevékenységet.
Ugye, nem vállalja fel azt a magyar parlament, hogy többé nincs olyan ember Magyarországon, aki megfelelne ennek az indoklásnak, és ezért mondjuk azt, hogy több olyan már nincsen, akinek adni kell?
Azt az érvet is hallottam, hogy ne emeljük ki az ’56-os hősök sorából Nagy Imrét, hiszen Mindszentynek, Bibónak - azt hiszem, ez a két név hangzott el az ülésen, de nyilván többet is tudnánk - szintén érdemei voltak. De ezzel az erővel akkor mindjárt a Kossuth-díjat is beszüntetjük, mert Petőfinek és Batthyánynak - a 13 aradi vértanúról nem is beszélve - is voltak érdemei. És akkor a Corvin-láncnál is elmondhatnám, hogy miért nem Könyves Kálmánról vagy Szent Lászlóról nevezünk el valamit. Nagy butaság volna részemről, ha ilyeneket mondanék.
Nem értem tehát, hogy mi a jó ok arra, hogy ez a ma is aktuális jutalmazásra érdemes esetekben adható Nagy Imre-érdemrend töröltessék. Különösen nem értem ezt a mostani kormányzás idején. Orbán Viktort mindnyájan úgy ismertük meg, hogy többek között Nagy Imre koporsójánál mondott egy gyújtó hatású beszédet. Az is elhangzott ugyan a bizottsági ülésen, hogy az a beszéd az üres koporsónak szólt. Ezt elég méltatlan érvnek éreztem. Maga Orbán Viktor miniszterelnök úr is visszautasítaná, hiszen úgy kezdte a beszédét, hogy itt állok Nagy Imre és mártírtársai koporsója előtt.
Ha akkor közös hős volt Nagy Imre, miért érdemes ezt a vitát fölkelteni azzal, hogy kiiktatjuk a kitüntetések sorából? Lehet, hogy az én aggodalmaim feleslegesek, és nem arról van szó, hogy az a baj Nagy Imrével, hogy kommunistaként indult és onnantól vált az egész nemzet hősévé, de ha egyáltalán egy ilyen kérdés megfogalmazódhat bennem, mert hangzott el ilyesmi a bizottsági ülésen, akkor már nem éri meg önöknek, hogy ezt a, teszem föl, félreértést magukra húzzák. Ezért kérem, fontolják meg a mi módosítónk vagy egy hasonló szellemű módosító elfogadását.
Köszönöm szíves figyelmüket.
