DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én valóban nagyon tisztelem Salamon elnök úrnak a munkáját és az erőfeszítéseit, azt el kell ismerni, hogy a bizottságban és általában a különböző bizottságokban Salamon László valóban veszi a fáradságot arra, hogy érveljen akkor is, amikor nem ért egyet, mondjuk, egy ellenzéki, sőt, olykor egy kormánypárti javaslattal, akkor érveket használjon. Az a probléma, hogy kevés követője van Salamon Lászlónak.
Hogy ezekre a kicsinyes beszólásokra röviden reagáljak, csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a 15 fős frakciónkból Karácsony Gergely a választójogi ügyek felelőse, részt is vett a bizottság munkájában. Jóllehet a Házszabály nem tette lehetővé, hogy ott szavazzon, de hát erre különösebb szükség nem volt, hiszen akkor, amikor szavazás volt, én magam részt vettem a bizottság ülésén, és pontosan tudom azt, hogy azért volt elnök úr számára valóban egy szélmalomharc, hogy valamilyen eredményre jusson a bizottság, mert nagyon nehéz úgy érvelő vitát folytatni és nagyon nehéz úgy konszenzusra törekedni egy bizottságban, ha a kormányoldal részéről jórészt cinikus szavazógépek vannak ott.
Vitányi Úr! Mielőtt kioktatna, azt mesélje el a választóknak vagy itt a parlament nyilvánosságának, hogy mondjuk, azok után, hogy ön szerint késve, de megérkezett az LMP-nek a választójogi javaslata, ön hányszor fejtette ki az álláspontját az LMP választójogi koncepciójára, hányszor érvelt a választójogi reformbizottságban, hogy akár az LMP-nek a nemi kvótára vonatkozó javaslata, a két fordulóra vonatkozó javaslata, az ajánlószelvény-gyűjtési rendszer eltörlésére vonatkozó javaslata önnek miért nem felel meg. Ön egyetlenegy dolgot csinált a bizottságban, de azt valóban szorgalmasan, hogy a pártutasításoknak megfelelően az ellenzéki javaslatok leszavazásánál feltette a kezét. Ezek után számon kérni azt, hogy mi milyen javaslatokat tolunk be, ez arcpirító cinizmus, Vitányi képviselő úr - hiába mosolyog -, önök arra vannak itt rendszeresítve, hogy a pártutasításoknak megfelelően leszavazzák az ellenzéki javaslatokat, arra nem veszik a fáradságot, hogy az ellenzéki javaslatokkal szemben érveljenek. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem