HORVÁTH ANDRÁS TIBOR

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH ANDRÁS TIBOR
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Dr. Mátrai Márta képviselő asszony az előbb azt mondta, hogy nem érti, hogy mi sok esetben miért reklamálunk, hiszen mulasztásos alkotmánysértésben volt a Magyar Szocialista Párt az előző 8 évben, amikor az országot vezette.
Az elmúlt 8 évben, úgy tudom, az MSZP mindent megpróbált önökkel egyeztetni és ezt az alkotmányos törvénysértést megszüntetni, önök azonban erre az egyeztetésre nem igazán voltak vevők. (Babák Mihály: Az csak a látszat.) A most beterjesztett törvényjavaslattal pedig továbbra is az az egyik legfőbb bajunk, hogy a mulasztásos alkotmánysértést megszünteti, az arányosság elvét azonban, a területi kompenzációt teljesen figyelmen kívül hagyja.
Ha már egy ilyen új választási rendszert készítenek, jó lenne, ha olyan választási rendszer készülne végre Magyarországon, ami a parlamenti patkóba való beülést az elért eredmények arányában osztaná ki. Ez a választási rendszer nem erről szól. Az a választási rendszer, ahol az egyéni győztes a teljes megkapott szavazatok számát elviszi egy országos listára, ezzel teljesen felborítja azokat az arányokat, amiket valójában a választók a szavazófülkében az x-ükkel kifejeznek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem