KARÁCSONY GERGELY

Teljes szövegű keresés

KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy kétperces erejéig én is szeretnék a médiatörvényről beszélni (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Elnök úr! - Nem a médiatörvény a téma!) azért, mert a médiatörvény kapcsán is súlyos kritikákat fogalmaztunk meg, és Kósa Lajos képviselőtársam párhuzamot vont a mostani aggályainkkal kapcsolatosan. Azt gondolom, hogy a médiatörvénnyel kapcsolatos ellenzéki aggályokat az élet igazolta. Hadd mondjak négy konkrét dolgot!
Egyrészt a Hírcentrum egyik vezető munkatársa egy olyan fiatalember, aki a kinevezése előtt nyilvánvalóan hazug tájékoztatást adott Cohn-Bendit magyarországi tartózkodásáról. Közben a közszolgálati televízióban az ellenzéki pártok megjelenési aránya messze elmarad a kiegyensúlyozott tájékoztatásból, és ez bizony nem az ATV vagy a Hír TV, hanem ez az a televízió, amit az emberek a saját adóforintjaikból tartanak fönn.
A második az, hogy a közösségi- és a civilrádió-szféra, ami az elmúlt húsz évben megerősödött, és egy minimális támogatásból eddig húsz éven keresztül működni tudott, gyakorlatilag teljesen bedőlt, mert a Médiatanács azt gondolta, hogy nem érdemes nekik pénzt adni.
A harmadik a Klubrádió esete. Egy olyan jogi problémára hivatkozva, ami miatt egyébként az EstFM és a Class FM megkaphatta a frekvenciát, a Klubrádiótól elvették ezt a frekvenciát, ráadásul úgy írtak ki rá pályázatot… (Kósa Lajos: Nem vették el! Lejárt! - dr. Kovács Zoltán: Lejárt a frekvencia!) Nem, nem, egy megnyert pályázaton volt túl a Klubrádió, amit már nem tudott aláírni az akkori ORTT.
A negyedik dolog: az Axel Springer és a Ringier lapkiadók fúziója egész Európában megtörtént, Magyarországon is megtörtént volna a Népszabadság esetében. A médiatörvényben egy visszamenőleges jogalkotással berakták a versenyjogi szabályok véleményezését, és a Médiatanács fúrta meg ennek az újságnak a fúzióját, ami a Népszabadságot biztos anyagi lábakra helyezhette volna, legalábbis ha piaci alapon… (Rogán Antal és Kósa Lajos közbeszól.)
Ami a lényeg, az az, hogy a Médiatanács egy olyan nyomás alatt tartja a magyar sajtót, hogy nemrég az Index főszerkesztőjét leváltották, az Origo főszerkesztőjét leváltották, nyilvánvalóan van egy olyan klíma, amelyben például a TV2 azt gondolta, hogy a hírműsorait egy volt Hír TV-s szerkesztővel kell szerkesztetnie, és amely alapján a TV2 ma elfogultabb a Fidesz irányába, mint a közszolgálati televízió. Ennyit a médiatörvény hatásairól (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és még nem beszéltem Bodoky Tamásról, akit a rendőrség le akar tartóztatni, mert nem adja ki a forrását. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem