MOLNÁR OSZKÁR

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR OSZKÁR
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Annyi információt kaptunk, hogy két perc nagyon-nagyon kevés lesz, hogy néhány dologra reagáljak. Először Pichler képviselő úrnak szeretném jelezni: én nem kaptam tükröt. Gondolom, nem véletlen, hogy az volt a szándék valakik részéről, hogy nekem ne küldjenek. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.)
Pócs képviselő úr Novák Előd kapcsán felhozta itt a listás képviselők kérdését. Maximálisan egyetértek az elnök úr azon véleményével, hogy ugyanolyan jogok illetik meg az egyéni és a listás képviselőket, a mandátumot, de a listás helyekkel kapcsolatban az én véleményem a következő: nagyon sokan ülnek ebben a Házban olyanok, akik soha, egyetlen választáson sem mérették meg magukat egyéni választókerületben, és 21 éve itt ülnek ebben a parlamentben. Azt gondolom, hogy a választópolgároknak is ez a problémája a listás képviselői helyekkel, és éppen ezért sem jó ez a törvény, mert most átestünk a ló túlsó oldalára azzal, hogy - Balla György képviselő úr szavait idézem -: meghoztuk a döntést, hogy 200 fő alatti parlament legyen. Én azt gondoltam, hogy a végső döntést a parlament fogja meghozni, de most már tudjuk, hogy meghozták a döntést. (Közbeszólások, derültség.)
(12.40)
Viszont azért sem jó ez a törvényjavaslat, mert a 176 egyéni képviselői körzetet valami hihetetlen brutális módon szervezik át. Abban a választókerületben, amibe beolvasztották Edelényt is, a Mályinka és Kány nevű települések közötti távolság 86 kilométer, nem beszélve a földrajzi elhelyezkedésről.
Még valamit ahhoz, amit szintén Schiffer frakcióvezető úrnak mondott Balla képviselő úr. Azon is el lehetne gondolkodni itt a küszöböknél, ha egy pártszövetség indul, akkor 5 százalékos a küszöb, de kérem, hogy akkor írjuk bele a törvénybe, hogy a pártszövetség egy frakciót alkot utána a parlamentben, nem pedig kettébomlik, és két frakciót alkot a parlamentben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ilyen érdemi vitákat kellene folytatni erről a törvényjavaslatról. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem