MOLNÁR OSZKÁR

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR OSZKÁR
MOLNÁR OSZKÁR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Pichler képviselő úr miatt gyakorlatilag most személyes érintettség okán nyomtam gombot, mert azt javasolta nekem, hogy ne mutogassak vissza.
Tisztelt Képviselő Úr! Nem mutogatok vissza. Azt gondolom, mindenki tudja ebben a Házban, sőt az országban is nagyon sokan, hogy hogyan kerültem be a Magyar Országgyűlésbe: vidéken egyedüli függetlenként szavaztak rám az emberek, a választók többsége. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.) Így kerültem be a parlamentbe. Természetesen én nem felejtettem azt el, hogy tíz-egynéhány éven keresztül a Fidesz parlamenti képviselője voltam. Éppen ezért több mint egy év telt el addig, amíg figyeltem az eseményeket az Országgyűlésben - milyen törvényalkotás folyik, milyen törvényeket hoz a kormánytöbbség -, és nem szólaltam meg az Országgyűlésben. Mára azonban látszik, hogy minden, többek között a választójogi törvénytervezet is a magyar emberek érdeke ellen szól, ki lehet mondani egyértelműen: a Fidesz érdekeit képviseli ez az előttünk fekvő törvénytervezet, és ezért emelek szót többek között ez ellen a törvénytervezet ellen is.
Nagyon javasolnám - tudom, hogy viccnek fogják venni, amit mondok -, hogy minden egyes országgyűlési képviselő-választás után minden képviselő legalább egy fél évig dolgozzon függetlenként. Akkor teljesen más szemüvegen keresztül látnák a parlament működését, az ország problémáit, nem anyáznák egymást - bocsánat a kifejezésért - a pártok itt a parlamenti patkón belül, amely méltatlan ehhez a Házhoz, méltatlan ehhez a nemzethez, és mindenhez méltatlan. Tehát én melegen tudom ajánlani mindenkinek, hogy ezt próbálja ki, és aki addig ilyen pártelkötelezett volt, biztos, hogy változtatni fog a szemléletén, és biztos, hogy a választópolgárok érdekét fogja előtérbe helyezni a saját pártja érdekeivel szemben.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem