BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Elnök úr, bocsásson meg, de megszólíttattam, Bana Tibor képviselőtársam kapcsán. Úgy gondolom, Salamon képviselőtársammal nem fognak tudni összeugrasztani, és kérem, ne próbálkozzanak ezzel, mert ön nem figyelt valamire. Többek közt arra nem figyelt, hogy az arányos választásnál a fetisizálásra - nem tudom, ezt a fogalmat érti-e -, a túlhangsúlyozásra próbáltam reagálni.
Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, úgy gondolom, hogy hipotetikus volt ez a megjegyzés, talán helye sincs túl sokáig erről beszélni, de arról mindenféleképpen, amit elmondtam. Úgy gondolom, jó volt ezen elgondolkodni, hogy az arányosság miért fontos bizonyos esetekben a pártoknak. Azért, mert magukat akarják helyzetbe hozni, és nem az ország érdeke, nem a választópolgárok érdeke érdekli őket, hanem a saját politikai helyezkedésük és helyzetbe hozásuk. (Dr. Józsa István: A Fideszre ez jellemző.)
Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, nem tagadom meg, és nem vagyunk szemben Salamon képviselőtársammal, nagy tudású képviselőtársammal, és tisztelem, becsülöm a szakmai tudását. (Dr. Józsa István: Tanulj is tőle!) Ezért rá is fogok hagyatkozni, majd a szakmai instrukciói alapján fogok dönteni e kérdésben.
(15.20)
Még egy dolgot hadd jegyezzek meg! Nem magyarázkodás, mert én Novák Elődnek nem tartozom magyarázkodással, ő igen sok embernek tartozik. Vagy mindenről ugyanaz jut az eszébe Novák Elődnek, vagy pedig személyeskedik. Ez az ön szíve joga, nem süllyedek az ön szintjére (Dr. Józsa István: Dehogynem!), mert ezt nem tehetném meg, de azért azt tudja meg, hogy személy szerint az előző rendszerben is szerettem volna tenni valamit a választókörzetemért, azokért az emberekért, akik megbíztak. Két cikluson keresztül voltam tanácstag, és ezt követően önkormányzati képviselő négy cikluson keresztül. Kérem, ne blamálja el a választóimat, mert ők megbíztak bennem. Én nem kérem az ön bizalmát, eszemben sincsen, de én sem bízom önben, és ezt nem fogom többször mondogatni.
Nézze, a hat ciklus az hat ciklus, és én úgy gondolom, hogy az alázat és a szolgálat vezényelte eddig a munkámat itt is és otthon is. Kérem, ön ne törjön pálcát mások felett és ne ítélkezzen, mert önt is egyszer majd ítélni fogják.
Köszönöm szépen, hogy szólhattam. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem