DR. GYÜRE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. GYÜRE CSABA
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Gulyás Gergő képviselőtársam mondta el a beszédében a vita kezdetén, hogy szerinte nincsen olyan pont ebben a törvényben - és egy kicsit visszatérnék a törvényre -, amelyet legalább valamelyik ellenzéki párt ne szavazna meg.
(16.10)
Azt mondanám, hogy azért volt ebben néminemű, hogy finoman mondjam: csúsztatás, mert azért szerintem találnánk egy-két pontot, amit nem szavazna meg egyik ellenzéki párt sem.
És az most onnan jutott eszembe s annak apropóján mondom, mert elkezdtünk itt vitatkozni a demokráciáról, és mondják, hogy mivel önök itt kétharmaddal megkapták a felhatalmazást, demokratikus bármit létrehoznak ebben az országban. És önök ezt úgy is gondolják. Elég szomorú az, hogy semmiben nem törekedtek konszenzusra.
Itt a legfontosabb törvényekről beszélünk. A választójogi törvény hosszú távra, évtizedekre határozza meg ennek az országnak a sorsát, ennek a magyarországi demokráciának a sorsát. És ugyanilyen másik fontos törvény volt az alaptörvény, Magyarország Alkotmánya. Én azt gondolom, legalább arra kellett volna törekedni, ha önök igazán demokratikus értékrendű párt lennének, hogy legalább az ellenzéki pártok is értsenek egyet, ugyanúgy, ahogy Gulyás Gergely elmondta, hogy minden pontban legalább egy ellenzéki párt egyetért, ha igaz lenne, akkor azt mondanám, hogy önök valóban törekednek a demokráciára, valóban törekednek arra, hogy egy demokratikus értékrendek alapján elkészített választójogi törvény szülessen meg ebben az országban.
De mivel mindez nem igaz, és sajnos az alaptörvénynél sem törekedtek erre, sőt, kifejezetten arra törekedtek, hogy senkinek a javaslata ne kerüljön be, itt most mindjárt lesz majd egy kétperces, el fogják mondani, hogy Gaudi-Nagy Tamásnak kettő szava bekerült az egyik javaslatából, ez való igaz, de egyébként azon túl semmi más nem került bele ebbe az alaptörvénybe… - tehát kifejezetten kényesen vigyáztak arra, hogy senki más, csak a Fidesz, úgy, ahogy itt a mai napon az LMP-sek pólóján szerepel, csak a Fidesz.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik és az LMP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem