DR. HOPPÁL PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. HOPPÁL PÉTER
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondta az MSZP képviselője, Józsa képviselő úr, hogy kérdezzük már meg a választókat, hogy miként is viseltetnek másfél évvel a választások után a Fidesz politikája iránt.
Tisztelt képviselő urak - bár már nincs a teremben az ezt felvető képviselő -, hát vasárnap megkérdeztük, és azt mondták, hogy 58 százalék most is úgy dönt, hogy a Fidesz-KDNP politikáját tartja a legfontosabbnak, és 30 százalék mondta csak azt, hogy az önök politikáját kedveli.
Ami pedig az LMP-s felszólalót, Ertsey Katalint illeti, az, hogy önök Budapestről besétáltak reggel 8 órára a munkahelyükre, ez nagyon szép teljesítmény. Én például Pécsről vonatoztam fel azért, hogy reggel 8-ra szintén itt legyek, tisztelt képviselő asszony. (Ertsey Katalin: És hol volt egész héten? Nem csak pénteken van ülés…) Akkor ne kisebbítse, kérem, a kormánypárti képviselők munkájának a minőségét, főleg akkor nem, ha ez a hét attól volt harsogó, hogy önök az obstrukció eszközével egész éjszaka szétbeszélték a törvényjavaslatokat. Most, amikor a tárgyalásban az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény van, önök visszanézhetik a jegyzőkönyvet, hogy az elmúlt fél órában hány ellenzéki kétperces és hány kormánypárti kétperces felszólalás volt. Az arány 80:20. Ennyit erről.
Kérem, elnök úr, a tárgyra térésre szólítsa fel a képviselőtársait. Köszönöm szépen.
(15.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem