DR. MOLNÁR ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. MOLNÁR ZSOLT
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy az MSZP korábbi javaslata, ami egy listás választási rendszert javasolt, azoktól a méltatlan és mellébeszélő vitáktól kímélte volna meg a tisztelt Házat, hogy az egyéni választókerületek határait hogyan kell meghúzni, hogy kinek kell erről döntenie, hogy politikai gombnyomással kell eldönteni azt, hogy egy egyéni választókerületnek hol van a határa, hogy esetleg az önök által sokat említett Nagy-Britanniában egy független köztiszteletben álló szervezet dönt erről, és nem politikai gombnyomással döntenek ilyen kérdésekről, ez az előnye a listás választásnak.
De említeném, hogy az MSZP enged ebből az álláspontjából, egy vegyes rendszert is el tud fogadni, ahol egyéni választókerületek működnének. Visszatérnék arra a problémára, hogy a koalíciós kormányzás és a stabil kormányzás kérdése nem lehet valamiféle torzszülött kérdés. Nem lehet úgy beszélni arról, hogy Jézus Mária, nem egypárti kormány jön létre, és aggódni kell azért, hogy a nép esetleg úgy dönt, hogy nem ad egy pártnak teljes felhatalmazást.
Azt gondolom, hogy a nép szava Isten szava. Ahogy a nép dönt, azt tudomásul kell vennünk. Ha a népnek az az akarata, hogy nem akar stabil kormányzást, már olyan értelemben, hogy koalíciót szeretne, akkor ezt tudomásul kell venni, és nem úgy beszélni a koalíciós kényszerről, mint egy kényszerházasságról. Azt gondolom, hogy nagyon jó koalíciós kormányok működtek Magyarországon, és nagyon rossz egypárti kormánynak vagyunk most tanúi. (Folyamatos közbeszólások a kormánypártok soraiból.) De ez önmagában nem lehet érték, akkor sem, ha indulatokat vált ki ez az egyszerű ténymegállapítás.
Ne akarjuk leváltani a népet, és ne akarjunk okosabbak lenni nála, tisztelt Fidesz-KDNP-s képviselőtársaim, fogadjuk el, hogy amilyen döntést hoznak, az mindig helyes döntés. Ehhez képest manipulatív módon lehet persze olyan választási rendszert létrehozni, ami belenyúl a nép akaratába. Minél jobban visszatükröződik abban a tükörben, amit egyik Fidesz-KDNP-s képviselőtársam reggel javasolt, hogy nézzünk bele; azt gondolom, hogy minél jobban azt tükrözi a tükör, amit a nép akar egy választási rendszerben, annál jobb egy választási rendszer (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és minél jobban torzít, annál rosszabb.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem