KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Molnár Zsolt képviselőtársamnak mondom, hogy ha a fejtegetését önmagára alkalmazza - azt kérdezte költőien, hogy igazságos lehet-e, demokratikus lehet-e az a választási rendszer, amelyben a szavazatok többségét nem megkapó párt mégis kormányzati többséghez jut (Dr. Józsa István: A kevesebbet kapó!) -, akkor jelentem, az MSZP ’94-ben a pártlistás szavazatok 32,4 százalékát kapta meg, és 54 százalékos mandátumot szerzett a parlamentben. (Dr. Molnár Zsolt: De a legtöbb szavazatot kapta.) A még rosszabb arány az első választáson volt: 24 százalékot kapott az MDF, és 42 százalékot kapott a parlamenti helyekből. (Dr. Molnár Zsolt: De ki kapott többet?) És én azt gondolom, hogy ’94-ben is demokratikus választás volt, és olyan erő kapta meg az abszolút többséget, amely egyébként egyáltalán nem kapta meg a szavazatok többségét. (Dr. Józsa István: Nem ez hangzott el!) Az MSZP volt ez.
A másik állítása pedig egyszerűen tényekkel cáfolható, azt állította, hogy az emberek Magyarországon választási viselkedésükben inkább az arányos rendszert támogatják.
A következő a helyzet, Molnár képviselőtársam. A választások után egy héttel az összes közvélemény-kutató adata szerint körülbelül 300-400 ezer emberrel többen emlékeznek úgy, hogy a választásokon győztesre szavaztak, mint a tényleges helyzet. (Dr. Józsa István: Most meg feleannyian.) Ezt hívják Magyarországon a győzteshez húzásnak. Ez egyáltalán nem azt támasztja alá, amit ön mond, hogy a választók alapvető választási viselkedése arányosságpárti, mert ha arányosságpárti lenne, akkor a választások után egy héttel mindenki úgy emlékezne, ahogy ténylegesen leadta a szavazatát. De nem ez a helyzet. Minden érdemleges kutatás azt bizonyítja, hogy markánsan többen mondják egy héttel a választás után, hogy ők a győztesre szavaztak, és ráadásul mindegy, hogy ki győzött, MSZP, MDF, Fidesz, mindegy.
Ebből pedig az következik, hogy önnek ebben az állításában nincs igaza. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
