NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Babák Mihály sok “Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim”-ozás közepette kevés konkrétumot mond, de akkor is téved. Hiszen valójában az egyéni képviselők épp hogy kevesebb szavazatot kaptak, mint a listás képviselők, és ezt a rendszert torzítanák tovább, hogy a listás mandátumhoz jóval több, lassan már többszöröse kell szavazatszámban, mint az egyéni mandátumhoz.
Minden idők legkínosabb fideszes tévészerepléséről, Kósa Lajos ATV-s nyilatkozatáról már esett szó ebben az ügyben, akit érdekel, ha a YouTube-on beüti a Kósa és a Kubatov szót, akkor megtalálja, de érdemes az Egyenlítő TV telefonos interjúját is felidézni és akár a YouTube-on megtekinteni, mert ugyanúgy bántak önök az újságírókkal, mint velünk itt ebben a vitában. Amikor megkérdeztük a Kubatov-listáról - Kubatov Gábor véleményét nem tudtuk, mert ahogy Meggyes Tamás sem vett részt a tegnapi vitán, úgy a mai, normális esetben Kubatov Gábor főszereplésével lezajlódó vitában valójában itt most őt nem tudtuk megkérdezni, és ugyanúgy reagáltak, nemes egyszerűséggel az érdeklődő újságírókra rácsapták a telefont a Fidesz sajtóosztályán, amikor megtudták, hogy a Kubatov-lista ügyében érdeklődtek a tavaly tavaszi botrány után egy-két nappal.
Nos, azóta egyébként történt még egy fejlemény, amit a figyelmükbe ajánlanék - szintén az idő rövidsége miatt csak internetre tudom utalni az érdeklődőket -, egy nagyon pikáns hamisítás, amit Kubatov Gábor válaszként közzétett, egy MSZP-s videót, MSZP-videót; de azóta kiderült, hogy ezt is Kubatovék csinálták. A felvétel kiszivárgása után láthattuk ezt a videót. Bár életszerű, hogy a szocialisták is vezetnek adatbázisokat, ezért sem támogatja az MSZP az ajánlószelvények rendszerének eltörlését, az eltorzított hang visszakódolása után - mivel egy olcsó programot használtak a torzításra - viszont kiderült, hogy valójában Kubatov Gábor titkára, Kádár Tibor, az úgynevezett Szabad Európa Csapat nevű fideszes akciócsoport vezetője beszél azon a kamuvideón, melyet visszaállított hanggal bárki megtekinthet a barikád.hu és a kuruc.info hírportálon.
Összességében azt tudom mondani, tudjuk, mennyire aljas a Fidesz ezzel az aránytalan választási rendszerrel, de ha harc (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akkor legyen harc, a saját területükön fogjuk megverni önöket.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem