PÓCS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

PÓCS JÁNOS
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Ertsey Katalin és Molnár Zsolt véleményével kapcsolatban úgy gondolom, fontos elmondani, hogy önök azokat az egyéni képviselőket kritizálják azzal a megjegyzéssel, hogy amikor nincsenek itt, akkor otthon vannak, akikről önök nem tudják, nem is érthetik, hogy azok az egyéni képviselők, akik nincsenek itt, azok az egyéni választókörzetükben dolgoznak, tehát önökhöz, a listás mandátumokhoz képest dupla annyit dolgoznak. Ha azok az érintett képviselők egyben polgármesterek is, akkor önökhöz képest pedig még egyszer dupla annyit dolgoznak. Persze, ezt azok a megélhetési politikusok nem érthetik, akik listán kerültek be, és egy családból még esetleg ketten is itt vannak a parlamentben.
Tisztelt Képviselőtársaim! A hiteles közvélemény-kutatás (Közbeszólás: Családi állapot!) - az időközi választások mindig a leghitelesebbek is. Molnár Zsolt képviselő úr, ha a II. kerületben a részvételi arányt úgy gondolta, hogy nem volt elég hiteles, akkor szeretnék egy példával élni. Kettő héttel ezelőtt Jászladányon időközi polgármester-választás volt, 54 százalékos részvétellel, a Fidesz jelöltje, a polgármester 34 százalékkal nyert. És, képviselőtársaim, ott 8 képviselőjelöltet indított a Fidesz, és mind a 8 bejutott. Úgy gondolom, hogy ez az igazi és hiteles közvélemény-kutatás, és önök is tudják, mi is tudjuk, ott az emberek nemcsak a polgármesterről és nemcsak a képviselőről döntöttek, hanem a kormány munkájáról is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem