SZÁVAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Több rövid megjegyzés. Kósa képviselő úr fejtegetése a 200-300 ezer átszavazóról azért is volt különösen szép, mert éppen 20 perccel korábban közölte, hogy statisztikával semmilyen állítást nem lehet alátámasztani. (Derültség a Jobbik soraiban.)
Amit Gulyás Gergely mondott, én nem tudom, hogy miért van önök közül egy-két embernek, egy-két fideszesnek valamilyen perverz vonzódása ahhoz, hogy ha a demokráciának a bírálata szóba kerül, akkor azonnal Amerikát kell itt mintaként állítani megfellebbezhetetlen tekintélyként.
Kedves Gulyás Képviselő Úr! Én egyáltalán nem gondolom azt, hogy Amerika mindenében demokratikus állam lenne, egyáltalán nem gondolom azt, hogy demokratikus lenne az, hogy az Egyesült Államok elnökét úgy választották elnöknek, hogy konkrétan félmillióval kevesebb szavazatot kapott, mint a demokrata ellenjelöltje.
Amit pedig Hoppál képviselő úr mondott, azzal kapcsolatban hogy aztán mennyire megmutatta a Fidesz a nagy támogatottságát, igen, képviselő úr, megmutatták, Budán. Abban a kerületben, ahol 160 éve vagy 150 éve, mióta választásokat tartanak, azóta mindig a középosztálybeli polgári pártok nyerik meg a választást. És itt szeretnék visszautalni egyébként Kósa képviselő úr azon állítására, miszerint lehetetlen politikai preferenciák alapján választókerületeket rajzolni, nos, ezt az ügyet választási földrajznak hívják, ez egy külön tantárgy, politológián oktatják mindenhol. Ez nem föltétlenül arról szól, hogy az elmúlt 2-3 évnek a választásait nézzük meg, hanem 1867-től kezdve, mióta választások vannak Magyarországon, kimutatható, gyönyörűen kirajzolható, hogy mely településeken, mely területeken, azon belül melyik kisebb vagy nagyobb közösségben körülbelül milyen irányban dőlnek el a választási pártpreferenciák.
Budán 150 évvel ezelőtt is az akkori, önökhöz hasonló pártok képviselőire szavaztak, Békésben, meg a Viharsarokban 150 évvel ezelőtt, 100 évvel ezelőtt is meg 10 évvel ezelőtt is az olyan pártokra szavaztak körülbelül mint a szocialisták. Ezt egy szép kis választási matekkal, egy nagyon jó kis programmal, ahol tilitolizni lehet a különböző településeken aszerint (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy várhatóan milyen eredményt fognak elérni, aszerint ez nagyon szépen fölrajzolható.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
(16.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem