GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Igazából már nem fogom kihasználni az időt, csak nagyon röviden szeretnék egy összegzést tenni a dologban.
A legnagyobb gondnak és a legnagyobb problémának azt tartom, hogy a törvénytervezet már most megpróbálja átültetni a még el nem fogadott új munka törvénykönyvének a szellemiségét a közszférába. Gyakorlatilag sok olyan hivatkozási alap mutatkozik meg, jelenik meg, ami arra utal, mintha már egy elfogadott törvény folytatólagossága ütközne ki ebben a törvénytervezetben.
Az a gond, az a probléma megítélésem szerint, hogy ez nem másra utal, mint arra, hogy egy önös gondolkodás vezérli ennek a törvénytervezetnek a kialakulását is, egy olyan önös gondolkodás, ami gyakorlatilag pártpolitikai érdekek szem előtt tartásával párosul.
Nem fogok visszamenni, visszautalni folyamatosan a két hónap indokolás nélküli kirúgásra, a vezetői bizalom elvesztésére, sok minden másra, de arra mindenképpen szeretnék visszautalni, hogy két évvel, másfél évvel ezelőtt önök arról szóltak, arról beszéltek, hogy ebben az országban teljesen mindegy, hogy a munka világának melyik szegmentumában, hogy a közszférában-e vagy a munka törvénykönyve keretei között dolgozó emberekről van szó, mindenkinek jobb lesz. Aztán jött az élet, jött a cáfolat, nyilván bebizonyosodott, hogy ez nem így van. Kialakult az, hogy nem mondom, hogy senkinek nem lett jobb, mert vannak olyanok, akiknek jobb lett, de ez messze a kisebbséghez tartozó, és ez így van sajnos a közszférában is, így van a majdani közszolgálati tisztségviselői körön belül is.
Az pedig a legfurcsább és talán a legelfogadhatatlanabb, hogy olyan típusú szubjektív kategóriák sokaságát jelenítik meg ebben a törvénytervezetben, mint ami az “olyan”, a “méltatlanság”, amelyek nem egzakt, fogható kategóriák.
A legnagyobb baj persze mindezek mellett, a kiszolgáltatottság, az ellehetetlenítés mellett az, hogy maga a köztisztviselői és a kormány-tisztviselői illetményalap most már hosszú évek óta gyakorlatilag be van fagyasztva. Még az előző kormány időszakában megtörtént ez, ezt a tisztesség kedvéért el kell mondani, de szeretném jelezni, önök másfél éve kormányoznak, ez alatt a másfél év alatt egyetlen fillérrel nem változtattak az illetményalapon. Ha nem tévedek, akkor ez ma 38 650 forint. Ez gyakorlatilag… (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.) Ezt mondtam el, azt mondtam el, csak nem figyelt, képviselőtársam. Tehát ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elkövetkezendő esztendőkben… Nemcsak sétálni kell, Babák képviselő úr, hanem figyelni is. Tehát az elkövetkezendő esztendőkben ugyanúgy befagyasztott illetményalappal kell szembenézniük a közszolgálatban dolgozó tisztségviselőknek, mint ahogy mondjuk, egy évvel vagy két évvel ezelőtt, és ez nem jó üzenetértékkel bír.
Az utolsó mondatom pedig az egész törvénytervezet szellemiségéhez illesztetten még egyszer az, hogy igazából nem látom az esélyét annak, hogy módosító javaslatokkal helyére lehet tenni mindazt, ami gyakorlatilag álságos módon ugyan, de politikai érdekek fókuszába helyezetten alakult ki önök által. Egyszerűen arról szól tehát a törvénytervezet, hogy uralni akarják a közigazgatást ilyen értelemben a közszolgálati tisztségviselőkön keresztül, de még egyszer mondom, a megfélemlítés, az ellehetetlenítés eszköztárán át.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Babák Mihály tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem