BEBES ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak röviden szeretnék reagálni. Én azt gondolom, olyan címet egy módosító indítványnak nem szabad adni, amely igazából még akár viccesen is jelez valamit, amit a képviselő úr, Bana Tibor képviselő úr elgondol. Komolyan kell venni ezt a dolgot, meggyőződésem, és soha nem tapasztalta képviselő úr, sőt egyetlenegy képviselő sem bármelyik oldalról ebben a teremben, hogy mondjuk, ez a kormány a falvak ellen lett volna. Ezt csak önök próbálják meg, nyilvánvalóan ide hozni. Számos más jele van inkább annak, amelyeket, én azt gondolom, fel kellene sorolni a képviselő úrnak, hogy mik azok az erősségek, amelyeket lehetőségként biztosít az önkormányzati törvény arra, hogy a falvak megmaradhassanak, és akár a képviselő-testületek, akár a polgármester, akár a megmaradást jelző különböző intézkedések, amelyek, ha segítik, hogy folyamatosan jelen legyenek a döntésekben az ott lévő képviselők, az mind-mind azt segíti, hogy ezek a kistelepülések megmaradhassanak, és kérem, ennek megfelelően nyújtsanak be módosító javaslatot.