JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Iváncsik Imre kollégám, képviselőtársam tanári módon érvelt a módosító javaslataink mellett. Engedjék meg, hogy az általa nem érintett, illetve mások által beadott módosító javaslatokhoz hadd szóljak néhány mondatot.
Nem szőrszálhasogatás, nem kekeckedés az, ha felhívjuk a parlament, a kormány, adott esetben a közvélemény figyelmét arra, hogy a honvédelem területén van egy olyan átalakulás, ami egészen bizonyosan nem a Magyar Honvédség erejét növeli, egészen bizonyosan nem a felkészültségét erősíti, egészen bizonyosan nem azt a célt szolgálja, hogy a Magyar Köztársaságot az alkotmányban, az alaptörvényben rögzített módon védje, óvja, hanem sokkal inkább arról szól, hogy mintegy Patyomkin-falvat bemutassa, ím lássátok, milyen nagyszerűen vagyunk mi itt, milyen sokan vagyunk. A korábban szándékolt célkitűzés, hogy Magyarország rendelkezzék egy jól felkészült, ütőképes, professzionális haderővel, az elmúlt időszakban folyamatosan alakul át egyfajta tömeghadseregi szerveződéssé, hiszen azokat az alapvetően jól megfontolt, jól kitalált célkitűzéseket és szabályokat változtatja a kormány, amelyek az erős, professzionális haderő irányába mutattak, és sokkal inkább egyfajta visszarendeződést lehet felfedezni.
Nem elméleti kérdés ez, tisztelt képviselőtársaim, hanem nagyon is gyakorlati. Képes-e a Magyar Köztársaság védelme érdekében erőt felmutatni, tényleges képességet felmutatni 50-60 éves emberek sokasága? Valódi kérdés az, hogy képes-e a Magyar Köztársaság védelme érdekében erőt demonstrálni, erőt, képességet felmutatni egy olyan, egyébként nagyon fontos, nagyon tisztességes, nagyon becsületes emberekből álló közösség, amely az életben nem vett részt csapatkiképzésen, olyanfajta kiképzésen, amely az ebbéli helytállást indokolná, illetőleg kívánná. Én azt gondolom, hogy nem. Azt gondolom, hogy ez nem szolgál mást, mint hogy leplezze azt a kormányzati szándékot, azt a kormányzati törekvést, hogy a Magyar Honvédség finanszírozásának kiürülésével gyakorlatilag nagyon erős képességvesztés zajlik a Magyar Honvédségben. Nem jó, hogy így van, az meg végképp nem jó, hogy ezt gyakorlatilag áltevékenységgel próbálják pótolni, önkéntes tartalékosok beszervezésével, és majd a későbbiekben a szolgálati járandóságot kapó emberek beszervezésével.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy normális demokráciában az emberek szabad akarata határozza meg - teljesen természetesen a törvények által körülírt módon, de mégiscsak a szabad akarata -, hogy hogyan, milyen módon vesz részt a hon védelmében. Itt olyan kényszereket alkalmaz a honvédelmi kormányzat, ami alapvetően a kiszolgáltatott emberek sokaságát érinti. Hiszen azok az őrző-védők, akiknek azt mondták, hogy vagy önkéntes tartalékos leszel, vagy nincs munkád, tessék megmondani, mit választhattak. Simicskó államtitkár úr nem is olyan régen még a hazaszeretet napját terjesztette elő a parlamentnek, hogy tudniillik ezt ünnepeljük meg. Ő maga erős zászlóvivője annak a gondolatnak, hogy a hon védelme erős hazaszeretettel, elkötelezettséggel és elhivatottsággal kell hogy párosuljon. S azt kell mondanom önöknek, hogy ebben egyébként igazsága van. Igazsága van, mert ez így normális. De tisztelettel kérdezem, azok az őrző-védők ezt ugyanígy gondolták. Azok ugyanilyen önkéntes hazafias alapon vonultak be? Miért nem vonultak két héttel korábban?
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok szolgálati nyugdíjat élvező - az “élvezőt” persze idézőjelbe rakom - kollégát fog majd a kormányzat arra ösztökélni, és nincs kétségem, el is fogják vállalni, hogy tudniillik a 16 százalékos adó megúszása érdekében jelentkezzenek védelmi műveleti tartalékosi feladatra. Tisztelt képviselőtársaim, ezzel meg még nagyobb baj van, mert amíg a fegyveres őrök bizonyos szolgálatteljesítési szabályokat azért gyakoroltak, ismertek, ezeket adott esetben arra fogjuk kérni, hogy konkrét katonai műveletekben vegyenek részt. Óriási áldozatot kér tőlük a kormány, mit ne mondjak, zsarolt pozíciójú emberektől, mert hiszen nincs másról szó, mint hogy azt mondja a kormányzat, vagy fizetsz 16 százalékos adót, vagy holnap majd bebaktatsz az illetékes sorozóközpontba vagy bárhova máshova és beadod a jelentkezésedet. Igen ám, képviselőtársaim, de a jelentkezéssel önmagában nem teljesül az a feltétel, hogy ezek katonák legyenek. A jelentkezéssel maximum az a feltétel teljesül, hogy sok-sok papírt tele fognak gépelni nevekkel és adatokkal. Akkor lesznek majd katonák, ha megkapják a folyamatos kiképzést, ha felszerelést kapnak, ha adott esetben az ő közös tevékenységükre óriási összeget költ a kormány.
(19.30)
Igen ám, de nincsen erre fedezet. Azaz most egy olyan látszattevékenységet folytat, ami nem fog továbbhaladni a papírok kitöltésénél, egyszerűen azért, mert a katonai tudás nem az a tudás, amit ne kellene folyamatosan fejleszteni. Az önök nagy része volt katona, velem együtt, pontosan tudják azt, hogy amit ott tanultak, már régen nem tudnák alkalmazni. Na, ugyanúgy igaz ez a mai rendszerben is. Azaz, ha ez nem válik egy napi készséggé, ha ez nem egy napi szokás, ha nincsen benne a génekben, az izmokban, a tudatban, akkor nem fogja tudni csinálni.
Az, amit itt a módosító javaslatokban - szám szerint: 3., 5., 6., 11., 15., 16. - javasolnak, tulajdonképpen erről szól. És nagyon nagy baj, hogy nem azzal a 20 ezerrel foglalkoznak, akik hivatásszerűen ezt vállalták, nem azzal a 20 ezerrel foglalkoznak, akik egyébként szerződéses formában vállalják ezt a feladatot - volna mit tenni egyébként a kiképzésük kapcsán, hiszen az elmúlt egy esztendőben ilyen, hogy gyakorlat és egyéb tevékenység nem nagyon volt látható -, nos, ehelyett gyakorlatilag szervezünk még pluszembereket kvázi ballasztnak egy olyan rendszerbe, ami a jelenlegi szinten sem képes normálisan működni.
Amikor az állampolgári kiszolgáltatottságról beszélek, kiváló példája ennek a gyakorlatnak az, amit Horváth Gábor képviselőtársam írt alá, de nyilvánvalóan a Honvédelmi Minisztérium kezdeményezte. Arról van az egyik javaslatban szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy a tisztjelöltek mondjanak le majdani, esetleges külföldi utazásuk kapcsán a napidíjról. Nem ezt mondja a törvény persze, hogy mondjanak le, hanem “lemondhatnak”. De egy olyan rendszerben, tisztelt képviselőtársaim, ahol parancsnok van, elöljáró van, ahol az elvárást egy személy képes megfogalmazni, és ahhoz egyébként nagyon igazodni kell, mert annak az egy személynek az ítéletétől függ beosztás, előmenetel és sok minden más, ha az azt mondja, hogy mondjál le, akkor egyébként az is le fog mondani, aki rászorulna.
Borzasztó nagy baj, és azt a kettős mércét jelöli, hogy ez nem vonatkozik a HM teljes személyi állományára. Vonatkozik a leendő tisztekre, de nem vonatkozik azokra, akik egyébként kétnaponta járnak a Magyar Köztársaság költségvetésén külföldre. Ott nem fogalmazódik meg ez az elvárás. Nem helyes, azt kell mondanom, elfogadhatatlan, hogy ezeket a fiatal embereket hozzák nagyon nehéz helyzetbe, és alakítanak ki olyan környezetet, amelyben egyébként sok-sok ember nem tehet majd mást, mint hogy egyébként önként, dalolva lemond a napidíjáról, miközben az elöljárója, aki kíséri, az meg felveszi. Abszurd a helyzet, ha belegondolnak, és ezt a HM előterjesztése szolgálja.
A másik javaslat, ami a kiszolgáltatottságról és a szenvtelen magatartásról szól - szintén egyik kormánypárti képviselőtársam terjesztette elő HM-kezdeményezésre -, a hősi halált halt emberek hozzátartozóinak támogatásáról szól. Eddig a törvényben az szerepelt, hogy a mindenkori járandóságot ki kellett még plusz 50 százalékkal egészíteni. Nos, ezt a paragrafust hagyják el most a törvényjavaslatból.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt kívánom valamennyiünknek, hogy a következő évszázadokban egyetlenegy darab hősi halottunk ne legyen. Azt kívánom valamennyiünknek, hogy ezzel a kérdéssel érdemben ne kelljen foglalkozni. Sajnos az elmúlt 20 év mégis azt bizonyítja, hogy évente - terrortámadás, baleset, egyéb konfliktus eredményeképpen - mégis van egy-kettő-három ilyen szituáció. Ezeknek a családját fosztjuk most mi meg vagy akarja megfosztani a kormány egy fideszes módosító javaslat okán a családot megillető, egyébként nem nagy pénz plusz 50 százalékától. Méltánytalan!
Ha azt várjuk attól az önkéntes tartalékos műveletitől, akit egyébként felkészíteni nem tudunk, és akinek megengedjük egyébként, hogy messze a férfikor fizikai aktivitását reprezentáló határon túl is katona legyen, és adott esetben menjen - nem mindenki rendelkezik olyan kondíciókkal, mint államtitkár úr 50 évesen -, szó mi szó, az 50 éves emberek többsége arra már alkalmatlan. Ha ezeket műveleti katonának fogjuk küldeni, akkor nagyon-nagyon sok esetben reális veszély lesz az, hogy hősi halottakkal kell számolnunk - de ne legyen ilyen. De olyan sem, hogy a jelenleg meglévő, szerzett jogot a törvényből kiirtjuk, és azt mondjuk, hogy hát, lesz majd velük, ami lesz, más törvényben majd ezt szabályozzák.
Ahhoz az ethoszhoz, amit ez a kormány hirdet a Magyar Honvédséggel kapcsolatosan, szerintem nem illik ez a módosító javaslat. Sokkal inkább illene egy egyébként ezeket az embereket és a családokat támogató magatartás. Éppen ezért azt szeretném kérni képviselőtársamtól, aki ebben a vitában most, úgy látom, hogy nem vesz részt, vonja vissza a módosító javaslatát. Nem Csampa képviselő úrról beszélek. Vonja vissza, mert az egész honvédségnek okoz meggyőződésem szerint komoly presztízsveszteséget.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha azt akarjuk - és önök is nyilván ezt akarják -, hogy a Magyar Honvédség egy nemzeti intézményként működjön, ami kellő vonzerőt jelent számos fiatalember számára arra, hogy katonáskodjon, nem díszkatonáskodjon, mert nagyon sok ember számára vonzerőt jelent az egyenruha, vonzerőt jelent, hogy beöltözzön, hogy díszelegjen, hogy ünnepségeken megjelenjen, én nem róluk beszélek; ők most kapnak egyébként egy címet, és használják becsületükre, ahogy tudják ezt - én a valódi katonákról beszélek. Nos, idáig az az életpálya, az a lehetőség, amit a katonai életpályából egy család, egy ember kapitalizálhatott, az volt a vonzó. Az, hogy viszonylag korrekt fizetés volt, az, hogy ha többletteljesítményt igényeltek tőle, akkor ezt megfizették, az, hogy a rendszerből egy nagyon korrekt kifutási lehetősége adatott meg a katonáknak. Mindezt oly módon tehette, hogy az érdek-képviseleti szerveik megvoltak, mindezt oly módon tehette, hogy érezhette, hogy a társadalom figyel rájuk.
A mostani sarkalatos törvények és ezek a pontok is gyakorlatilag ezektől a jogosítványoktól fosztják meg a katonákat. Nem lesz a katonai pálya vonzó, nem lesz igazából egy olyan erő a Magyar Honvédség, amire a nemzet büszke lehetne, egyszerűen azért, mert alulfinanszírozott és nem jól működik.
Én hiszem, vallom, gondolom, hogy a honvédelmi tárca vezetői, benne a miniszter és az államtitkár, elkötelezettek abba az irányba, hogy a lehetőségeket kihasználva, egy erős nemzeti intézményt hozzanak létre.
Tisztelettel kérem, hogy legalább azokban az ügyekben, amelyek az ő kompetenciájukba tartoznak, ennek a nemzeti intézménynek ne engedjék a falait kilyukasztgatni. Elég nagy baj a költségvetés, amit rájuk szabnak. De ha ők nem képesek szolidárisan a saját szervezetükhöz viszonyulni, ha nem képesek az értéket és a mértéket fönntartva erre figyelni, akkor azt gondolom, hogy borzasztó nagy probléma lesz. Nem egy-két éven belül, képviselőtársaim, de akár már egy kormányzati ciklus perspektívájában is nagyon komoly konfliktussal kell számolni, és én még nem is beszéltem finanszírozási kérdésekről, merthogy arról ma reggel beszéltünk.
Befejezésül: érthető szándékok fogalmazódnak meg bizonyos módosításokban, ezek egy jelentős része támogatható. Ugyanakkor az Iváncsik alelnök úr által elmondott saját módosító javaslataink, illetőleg az általam kritika tárgyává tett kormánypárti módosító javaslatok elfogadásával, illetve változtatásával lehetne olyan törvényt kialakítani, ami azt gondolom, a Magyar Köztársaság valamennyi, a honvédelemért aggódó honpolgárának elfogadható, tisztességes szolgálati törvényt nyújthatna. Ez így nem az.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)
(19.40)
