OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. A Lehet Más a Politika számos ponton kifogásolta az elkészült felsőoktatási törvény koncepcióját, és mint ahogyan ezt a vezérszónoki felszólalásomban is elmondtam, a módosítóinkat, amelyek értékmentő alapon készültek el, és nem túl bőségesek, mivel azt gondoltuk, hogy tanulva a közoktatási törvényhez beadott módosítóinkból és annak az eldöntéséből és egyáltalán a megfontolásából, így valóban azokat a kardinális pontokat kívántuk kiemelni, amelyek talán megfontolásra kerülhetnek a kormány oldaláról. Én a rendelkezésemre álló időben szeretném a módosító javaslataimat valamelyest indokolni.
Mindenképpen azt gondoljuk, hogy az intézményi autonómia csorbítása semmiképpen nem egy előrevivő cél és akarat ebben a törvényben. Ezért erre irányulóan is beadtunk módosító javaslatokat. Először az 57. és a 154. számú ajánlási ponton szereplő LMP-s módosítókat szeretném indokolni. A törvényjavaslat egyértelműen csak kétféle, mereven szabályozott felsőoktatási intézménytípus-rendszert ismer el és határoz meg: az egyetemet és a főiskolát, az előbbit tekintve a minőség letéteményesének. Az indoklásban ki is mondja, hogy a javaslat az “egyetem” megnevezés használatát a minőséget kifejező több képzési területen folytatott mester-, doktori képzéshez és doktori fokozáshoz köti.
Azon túl, hogy a minőségszemlélet rendkívül korszerűtlen és egyoldalú, a hazai intézményrendszer is a külföldi sikeres felsőoktatási rendszerek ismeretének teljes hiányáról árulkodik. Egyfelől sajátos szemléletet tükröz az, hogy a minőségi képzés köréből az indoklás egyszerűen kizárja az alapképzéseket, pedig a hazai felsőoktatás színvonalának emeléséhez az alapképzések minőségének növelésén keresztül vezet az út. Ezért ezeket sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Másfelől idehaza és szerte a világon találhatunk olyan főiskolákat, illetve olyan főiskolán működtetett mester- és doktori képzéseket, amelyek minősége jóval magasabb sok egyetemnél, egyetemi mester- és doktori képzésnél. Azaz a világ közel sem annyira egyszerű, fekete vagy fehér, ahogy azt a javaslat készítői látják, és amilyenné a hazai felsőoktatási rendszert szándékoznak átalakítani.
Az intézmények jogosítványainak meghatározásánál nem előítéleteknek, hanem világos, meghatározott minőségi követelményeknek kell az irányadónak lenniük. A felsőoktatási rendszert pedig szegényíti, a komplex és gyorsan változó környezeti feltételek közötti eredményességet rontja, ha az intézmények és a képzések sokszínűsége helyett egy érdektelen, unalmas, egy ponton a kétszínűséget jellemző rendszert állítunk fel.
Ezért a felsőoktatási rendszer jövőjének megmentése érdekében szerintünk az elmúlt években egyre inkább kifejeződő és jellemző áldásos sokszínűség fenntartása, sőt támogatása szerintünk - és ezen módosításaink is erre irányulnak - a helyes stratégia. Ennek érdekében a főiskolát egyoldalúan sújtó, számukra kedvezőtlen pályát kínáló rendelkezések törlését javasoljuk, a törvények és az indoklások készítőinek pedig azt javasolnánk, hogy egy kicsit szélesebb világképben kellene gondolkodniuk.
A következő módosításunk a 285. számú ajánlási ponton szerepel, amiben a törvény 47. § -át kívánjuk módosítani, ahol az állami részösztöndíjas forma meghonosításával kívánunk igazából vitatkozni, és azt gondoljuk, hogy ez egy látszatmegoldás arra, ahogyan azt meg is hallgathattuk a kormány képviselőitől, hogy itt majd ez lesz a megoldás arra, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok is részösztöndíjasként részt vegyenek a képzésben.
(10.00)
Én ennek nagyon csekély értelmét látom, és azt gondolom, hogy ettől nem fog a rendszer megváltozni.
A 19., a 109., a 136., a 163., a 166., a 175., a 187. ajánlási pontunk igazából az intézményi autonómia szűkítése ellen irányul. E módosítási javaslatsorozat benyújtásával arra szeretnénk felhívni a figyelmet, mennyire sok, általunk közel sem teljeskörűen felsorolt helyen avatkozik be a törvény a felsőoktatás különböző működési területeibe. Ahol pedig indokolt lenne az intézményi önállóság, az autonómia fenntartása, már csak a szubszidiaritás elvének érvényesítése miatt is, ott eltűnik ez az elv.
Jellemző, hogy a törvényjavaslat 27 területen ad a kormánynak, további négy területen pedig a miniszternek felhatalmazást a rendeleti szabályozásra. Ez a hatáskör-delegálás a törvényi szintű keretek és garanciák hiányával együtt tág teret hagy a közvetlen beavatkozás és a kézi vezérlés számára, amelytől, mint látjuk, egyetlen hatalom sem tartja vissza magát. A vezérszónoki felszólalásomban is elmondtam, hogy milyen komoly veszélyeket rejt magában a rendeleti szabályozás.
A sajtóban és különböző helyeken már nyíltan beszél az oktatásirányítás szerződési formulákról és olyan jövőképről, amit mi itt ebben a Házban, akik a törvényeket hozzuk, és állítólag képviseljük azokat az embereket, akik ideküldtek bennünket, nemhogy alakítani nem tudunk, hanem még véleményt sem tudunk formálni, hiszen nem látjuk a törvényben az utat kristálytisztán. Ugyanis a rendeleti szabályozás köpönyegébe bújva nagyon könnyen lehet úgy formálni a jövőt, hogy egy ilyen folyamat során, aminek a milyenségéről azt gondolom, nem tisztem itt most nyilatkozni, szintén nem látjuk azt, hogy mi fog történni.
A következő pontok: 166., 191. ajánlási számon futnak a módosító javaslataim, amelyek indoklását szeretném megosztani önökkel. A törvényjavaslat a jelenleg hatályos, államilag támogatott hallgató és költségtérítéses hallgató státusokat állami ösztöndíjjal támogatott és önköltséges hallgatóra módosítja, és ezt a korábbi kétosztatú igazságtalanságot az állami részösztöndíjjal támogatott hallgatók fogalmának bevezetésével háromosztatú igazságtalanságra változtatja.
Az igazságtalanságot nem önmagában a státusok különbözősége, hanem a hozzájuk kötődő kedvezmények, illetve kötelezettségek szélsőséges különbségei, továbbá a státus elnyerésének feltételei és tartós fennmaradása okozza véleményünk szerint. A támogatott és költségtérítéses, vagy az új tervezetben állami ösztöndíjas és önköltséges státus között a középiskolai és érettségi eredmények alapján számított pontszám dönt, a ponthatár alattiakat büntetve az önköltség-fizetési kötelezettséggel. Ez önmagában is igazságtalan, ha figyelembe vesszük, hogy a jelentkezők pontszámai egy nagyjából folytonos spektrumon alakulnak, az államilag támogatott képzés ponthatára pedig a folytonosan eloszló teljesítményt nyújtó jelentkezők között két olyan csoportot definiál, amelyek számára a felsőoktatáshoz való hozzáférés kondíciói radikálisan különbözőek lesznek. A két státus között szinte nincs átjárás, így a családok számára a diploma teljes bekerülési költségei között akár sok millió forintos különbségek is adódnak.
Az eddigi két státuscsoport három csoportra bontásával az igazságtalanság alig enyhíthető. A finanszírozási státusok közötti átjárás kiszélesítése és a szegényebbek önköltséges státusba kerülését megelőző óvintézkedések nélkül az egész státusmegkülönböztető rendszer elfogadhatatlan, igazságtalan és visszaélés a közjóval.
Gyakorlatilag néhány pontnyi eredménykülönbségen múlik a támogatott vagy a költségviselő kategóriába való sorolás. Rendkívül szűk az átjárás lehetősége a két státus között. Így aki akár egy ponttal is lemarad a támogatott státus elnyeréséről, az akár a teljes tanulmányi idejét a díjfizetési kötelezettséggel töltheti. Ilyen mérhetetlenül igazságtalan rendszer Magyarországon kívül csak egy-két posztszovjet országban és egy-két afrikai államban fordul elő, a demokratikus országok túlnyomó többségében ez már nem jellemző, sőt mit több, elképzelhetetlen.
Mint fentebb említettük, az önköltségből az állami ösztöndíjas státusba való átkerülés lehetősége ráadásul rendkívül korlátozott. Azt javasoljuk a kormányzat számára, hogy engedjen teret, és adja át a lehetőséget az önköltség fizetésére az Európai Közösségen kívülről érkező külföldi hallgatóknak, és a magyar hallgatók számára teljeskörűen biztosítsa az állami ösztöndíjjal való támogatást.
A rendszerben már bent lévő díjfizető és jól teljesítő hallgatók számára pedig jelentősen szélesítse ki az állami ösztöndíjas státusba való átkerülés lehetőségét. A státusváltás kiszélesítése egyben azzal is jár, hogy az állami ösztöndíjas státusból is van út az önköltséges státusba, amennyiben valaki nem tanul elég szorgalmasan.
Én azt gondolom, ezt is számtalan esetben megvitattuk, még a törvény előkészítési fázisában is. Nem látok semmi jelet arra, hogy igazából az oktatásirányítás elgondolkodna azon, hogy addig, amíg a jelen lévő rendszerben, amiben szintén vannak hibák és igazságtalanságok, amiket elmondtam a közoktatási törvény részletes vitájánál is, jelenleg is azok a fiatalok vannak önköltséges státusban, akik rossz gimnáziumokból jönnek, alacsonyabb gazdasági és társadalmi státusból; a szegényebb gyerekek, nem a többgenerációs értelmiségi családok gyerekei tudják azt a szintet hozni, ahol már csak az önköltség az egyetlen út.
A 235. és az 506. ajánlás indoklását szeretném még önökkel megosztani, amelyben a törvényjavaslat 111. §-át és a 40. § (1) bekezdését szeretnénk módosítani. Azt gondoljuk, támogatandó a törvényjavaslat készítőinek az a szándéka, hogy a saját hallgatóik megválasztásának elvitathatatlan jogát visszaadják a felsőoktatási intézményeknek. Éppen ennek a törekvésnek vetne gátat a felvételi egyes követelményeinek, a nyelvvizsgák előírásának a központi meghatározása. Ez a követelmény a mester- és doktori képzésekre a felvételizők egy jelentős részénél teljesen értelmetlen, hiszen az alapfokozatot, illetve a mesterfokozatot tanúsító diploma kiadásának feltétele a nyelvvizsga letétele, a diploma pedig a felvétel előfeltétele. A nyelvvizsga bemeneti feltételként való meghatározása ezekben az esetekben a feltételek megismétlését jelentené.
Felvethető, hogy vannak olyan idősebb, régebben diplomát szerző jelentkezők, akiknek még nem volt előírás a diploma előfeltételeként az idegen nyelvi vizsga letétele. Ők azonban a követelmények időközbeni változása és az életkoruk folytán nehezebben is lennének képesek teljesíteni ezt a feltételt, miközben emiatt nem lenne szerencsés kizárni őket a felsőfokú tanulmányokból. Lényegében ezt ismeri el a törvényjavaslat 107. §-ának (1) bekezdése, amikor a 40. életévüket betöltő első évfolyamos hallgatókat mentesíti a nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól, így ez a szempont nem érvényesíthető a felvételnél.
Ettől külön kell kezelni a felsőoktatásba először belépőket. Számukra értelmes előfeltétel lehet az idegen nyelvi vizsga megszerzése, de éppen az előírás mutat rá arra, hogy e téren a közoktatás komoly deficitet halmozott fel, egyelőre még jelentős az elfogadható idegen nyelvi ismeretekkel nem rendelkező érettségizők aránya.
Sajátos az a felfogás az oktatásirányítás részéről, hogy amit az általa irányított közoktatási rendszer nem képes nyújtani, azt a felsőoktatás bemeneténél feltételül szabja, ezzel arra kényszerítve tanulók sokaságát, hogy különórákat vegyen nyelvtudása fejlesztésére, jelentős óradíjak ellenében. Ez az a pont, ahol végképp tarthatatlanná válik az idegen nyelvi vizsga megkövetelése a felvételhez. Ezzel a rendelkezéssel az oktatási kormányzat jelentősen csökkentené, gyakorlatilag elvenné a felsőoktatásba jutás esélyeit azoktól a rosszabb szociális hátterű családba tartozó fiataloktól, akik rosszabb közoktatási ellátásban részesülnek, és nem képesek megfinanszírozni a különórák jelentős költségét.
(10.10)
Ily módon csupán ezt az egyre nagyobb társadalmi csoportot a törvényjavaslat duplán üti ki. Azt javasoljuk, hogy amíg a közoktatás nem képes az általános műveltség oktatása keretében természetes módon felkészíteni legalább egy idegen nyelv középfokú és egy másik idegen nyelv legalább alapfokú ismeretére, addig az esélyegyenlőség érvényesülésének elősegítése érdekében az idegen nyelvi vizsga ne szerepeljen bemeneti feltételként.
A felvételi eljárás másik újdonsága lenne, hogy a felsőoktatási intézmények számára lehetővé válik szóbeli felvételi vizsga szervezése, ezt azonban azonnal egységesítve és központilag irányítva képzeli el a törvényjavaslat, ismét csak azt igazolva, hogy készítői nagyon egyszínűen látják a most nagyon sokszínű felsőoktatási világot. A javaslattal azonban ennél sokkal nagyobb a probléma. A szóbeli felvételi vizsga visszahozatala kiüti az érettségi jelentőségét, és a közoktatásban zajló tanítási, tanulási folyamatokra gyakorolt kedvező hatását. Nyilvánvalóan nem vizsgálták meg a készítők a két intézkedés egymásra hatását és annak következményeit. Mivel számos más lehetőség áll a felsőoktatási intézmények rendelkezésére, a jelentkezők szelektálására, mindenképpen a szóbeli felvételi vizsga ötletének törlését javasoljuk a törvényből. Egyszersmind javasoljuk, a kormányzat bízza az intézményekre, hogy milyen eszközökkel él leendő hallgatói kiválasztásakor. Azt gondolom, ők a kormányzatnál sokkal jobban tudják ennek a módját.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, és szeretném bejelenteni, hogy a még meglévő időnkből szeretnénk öt percet a szocialista frakció számára átadni, már ha van rá mód.
