SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Engedjék meg, nem fogok ennyire minden apró részletbe menően szólni, mint ahogy azt Nyakó képviselőtársam mondta, inkább szeretnék a módosító javaslataink közül a fontosabbakra koncentrálni.
Amit elöljáróban el szeretnék mondani, államtitkár úr, kicsit kontrasztba helyezve mai ülésünk első néhány órájával, amikor afölött lelkendeztem, hogy a felsőoktatási törvényhez benyújtott huszonvalahány módosító javaslatomból kilencet támogatott az előterjesztő, illetve az oktatási bizottság, ez egy rendkívül jó arány volt, köztük egyébként lényegi, fontos javaslatokkal is. Itt nem ez történt sajnos, nem gondolom, hogy kevésbé fontos vagy kevésbé lényegi, illetve kevésbé szakmai módon fogalmaztuk volna meg javaslatainkat.
A jelen törvényhez 24 módosító javaslattal éltem, ebből mindössze kettőt voltak szívesek támogatni, ráadásul ezeknek az egyike egy teljesen lényegtelen stilisztikai módosítás, a másik pedig egy értelmező rendelkezés módosítása volt, amit azért furcsállottam egy kicsit, mert egy rendkívül konstruktív hangnemben és légkörben folyt itt a törvény általános vitája. Államtitkár úr jelezte azt, mint ahogy korábban is egyébként több javaslat kapcsán, amit államtitkár úr terjesztett elő, komolyan megfontolták, illetve mérlegelés tárgyává tették az ellenzék által benyújtott módosító javaslatokat is.
Én egy bizottságnak, a nemzeti összetartozás bizottságának vagyok a tagja, illetve abban a bizottságban tárgyaltuk ezeket a módosító javaslatokat. Itt elsőre az volt az érzésem, amikor Székely Bertalan főosztályvezető úr képviselte az előterjesztőt, nem voltam benne teljesen biztos, hogy valóban az államtitkár úr véleményét hallom-e, nem pedig esetleg a minisztériumi bürokráciának az álláspontját a módosító javaslatainkkal kapcsolatban.
Több olyan javaslatunkat egyébként számomra egészen érthetetlen jogi csűrés-csavarással utasították el, illetve nem támogatták, most megnéztem a mostani vitára szóló előterjesztést is, hogy hátha azóta esetleg a kormány meggondolta magát a bizottsági ülésen tapasztaltakhoz képest, de szomorúan láttam, hogy nem. Tehát azok a javaslataink, amelyek bizonyos nemzetiségi jogok jobb körülhatárolását célozták volna, amelyek az etnobiznisz ellen léptek volna fel, illetve számos olyan fontos javaslat, ami, úgy gondolom, hogy a törvény szellemiségével összeegyeztethető, és azt hiszem, hogy elég gondosan lett megfogalmazva és benyújtva, ezek egyike sem nyerte el az önök támogatását.
Nézzünk akkor meg egypárat, annyit kiemelve még, és azért ennek talán van némi jelentősége, és azért kívánok most ezekről beszélni, mert még mindig nem látom reménytelennek azt, hogy államtitkár úr, illetve a kormány esetleg egy-két sarkalatos vagy kevésbé sarkalatos, de talán lényeges kérdésben esetleg még módosítja az álláspontját. Tehát úgy gondolom, hogy van értelme most ennek a vitának, és van most erről értelme beszélni, egy-két fontos javaslat mellett érvelni.
Annál is inkább, mert előfordult az az érdekes dolog, ami viszonylag ritkán szokott előfordulni, azért néha megesik, hogy a nemzeti összetartozás bizottsága is egyébként számos olyan javaslatot támogatott, volt, amit egyhangúlag támogatott a kormánnyal ellentétben, illetve a kormány jelen lévő képviselőjének ellenében is némi vita, illetve beszélgetés után; négy vagy öt ilyen javaslat van, amely egyhangúlag megkapta a bizottság támogatását. Sőt, továbbmegyek: Kőszegi Zoltán fideszes képviselőtársammal közösen is benyújtottunk egy kapcsolódó módosító javaslatot a nemzetiségek településen való nyelvhasználati jogának biztosítása érdekében, illetve ennek a passzusnak a pontosítása érdekében.
De engedje meg, hogy most a fontosabb pontokon szaladjunk végig, illetve egy-két dologról akkor ejtsünk szót, egy-két dologhoz hadd szóljak hozzá. A 15., 16., 17. ajánlási ponthoz elsősorban, illetve itt a 15., 16. pontot szeretném kiemelni. Itt rögtön elmondanám, hogy az elutasítás indoka több esetben az volt, hogy ezt más törvény is tartalmazza, vagy majd valamikor egy másik törvényben fogjuk tárgyalni az itt általam javasoltakat, amivel több esetben egyébként az előterjesztő elmondta, hogy egyetért, de nem tartják célszerűnek, hogy ebben a törvényben szerepeljen.
Nos, úgy gondolom, államtitkár úr, hogy ha most egy tüzetesebb vizsgálat alá vennénk a teljes magyar jogrendszert, akkor azért fogunk benne egy jó néhány olyan dolgot és jó néhány olyan kitételt találni, ami adott esetben több különböző törvényben is szerepel, nem hiszem, hogy bármelyik törvénynek a minőségét ez lerontaná.
(16.40)
Például nézzük akkor itt az eskü kérdését! Több olyan javaslatot tettünk, aminek szimbolikus jelentősége van. Sokszor elmondtam, egy mondatban engedjék meg még egyszer: a nemzetiségi jogoknak és az ezzel kapcsolatos törvényalkotásnak számunkra egyik rendkívül fontos nézőpontja az, hogy a környező országokban élő magyarok jogait ez hogyan érinti, az ő jogaikért folytatott küzdelemhez ez milyen példát jelent. És egyáltalán, az egész magyarországi nemzetiségi kérdés megítélését és általunk fontosnak tartott dolgok támogatását is abból a szemszögből is vizsgáljuk, hogy az áttételesen milyen hatást gyakorol, milyen formában hat az elcsatolt területeken élő magyar közösségekre.
Ezért volt több olyan javaslatunk, ami úgymond szimbolikus értékű. Ilyen például az, amit az 5. § (3) bekezdésében javasolnak, és amit nem támogattak, bár elmondták, hogy egyetértenek vele. Ez azzal egészíti “az Országgyűlésben a nemzetiséghez tartozó képviselő az anyanyelvét is használhatja” sort, hogy a képviselő az esküt az anyanyelvén is leteheti. Ez tényleg egy szimbolikus dolog, azt hiszem, gondolva egyébként arra, hogy nem olyan régen, azt hiszem, az előző választáson volt, amikor óriási botrány volt belőle Romániában, hogy az egyik RMDSZ-es szenátor magyarul tette le a képviselői, illetve a szenátori esküjét. Ez címlapon volt, és a román nacionalista sajtó ezen pörgött heteken keresztül: tessék már itt tudomásul venni, hogy itt Romániában vagyunk, itt mindenkinek románul kell beszélni, s a többi, s a többi. Én úgy gondolom, a törvény szellemiségéből egyébként adódik, hogy ha a nemzetiséghez tartozó képviselő az Országgyűlésben az anyanyelvét használhatja, úgy gondolom, ebből adódik, hogy az esküt is leteheti. Mindenesetre gesztus értékűnek tartottuk volna ezt itt kikötni. Erre az volt a válasz, hogy az anyanyelvhasználat kérdése az Országgyűlésben nem e törvény hatálya alá tartozik. Akkor meg mondtam, hogy akkor meg akár az egész mondatot ki lehetne a törvényből húzni, mert nyilván e szerint a logika szerint ennek sem kellene itt lennie.
Ugyanez vonatkozik a 16. ajánlási pontra, ahol hasonló módosítást, illetve betoldást javasoltunk. A helyi önkormányzat képviselő-testületében a nemzetiségi képviselő anyanyelvét is használhatja; szintén javasoljuk annak elfogadását, hogy képviselői esküjét anyanyelvén is leteheti. Mind a kettőt támogatta egyébként a nemzeti összetartozás bizottsága, ezt szeretném hangsúlyozni.
A 17. ajánlási pont a javaslat 5. § (5) bekezdését módosítaná. Itt a szimbólumoknál már sokkal többről van szó. Én ezt elmondtam az általános vitában is, államtitkár úr, kiemelve, hogy a törvény egyik sarkalatos pontját látjuk abban, hogy a nemzetiségi jogok biztosítását mihez köti a javaslat, vagy egyáltalán köti-e valamihez. Több helyen szerepel a számunkra teljesen megfoghatatlan és egyébként rendkívül veszélyesnek tartott: a népszámlálás alapján és a nemzetiségi önkormányzatok kérésére, illetve indokolt igényének megfelelően kell ilyen és ilyen nyelvhasználati jogot biztosítani.
Szeretném még egyszer hangsúlyozni: tessenek elgondolni, ha most a szlovák vagy a román parlamentben lennénk, és a szlovák vagy a román parlamentben beterjesztenének az ottani kormánypártok egy olyan javaslatot, amely a magyar közösség nyelvhasználati jogait “indokolt igényhez” kötné, egy ilyen megfogalmazás történne, gondoljuk már végig: nem mi lennénk a legelsők, akik fel lennénk háborodva, tiltakoznánk és követelnénk a nyelvi jogok biztosítását? Úgy gondolom, ezekben a kérdésekben világosan, pontosan kell fogalmazni, kerülni kell a kétértelműséget, és kerülni kell az olyan megfogalmazásokat, amelyek rossz feltételezésekre adhatnak okot, és kellemetlen hivatkozási alapul szolgálhatnak egyébként a környező országok számára.
Több ilyen javaslat is van, nézzük ezt a 17-est először. Ez arról szól, hogy a települési önkormányzatok képviselő-testületeinek az üléseit lehet-e vagy köteles-e vezetni, illetve a jegyzőkönyveket szövegezni a nemzetiség nyelvén. Az eredeti javaslat arról szól, hogy erre van lehetőség. Mi itt azt javasoljuk kikötni, hogy azokon a településeken, ahol a nemzetiségi lakosság aránya a 20 százalékot eléri - ez egyébként számos nemzetközi szervezet különböző ajánlásaiban megfogalmazódik, a törvényjavaslat preambuluma is kimondja azt, hogy Magyarország mely nemzetközi kisebbségvédelmi egyezményekhez csatlakozott; ez a 20 százalékos küszöb egyébként nemzetközi ajánlásokban is szerepel, ne kérdezzék, hogy pontosan hányas számúban és melyikben, több helyen szerepel. Nem véletlen, hogy ezeket az ajánlásokat fogadták el mind Romániában, mind Szlovákiában, ahol az ottani magyar közösségek nyelvhasználati jogait a településenkénti 20 százalékos lakosságszámhoz kötik.
Ebből a szempontból egyébként egy szimbolikus dologról van szó, még egyszer szeretném hangsúlyozni, de egy nagyon rossz hivatkozási alap lehet. Világosan javasoljuk leszögezni: azokon a településeken, ahol valamely nemzetiségnek a népszámlálás során regisztrált aránya eléri a 20 százalékot, a nemzetiségi önkormányzat kérésére - ennyivel egyébként egy kicsit megtoldva vagy kicsit engedékenyebbé téve a javaslatot -, a képviselő-testület a jegyzőkönyveit köteles a magyar mellett a nemzetiség nyelvén is vezetni.
Nem sorban megyek, hanem akkor nézzük azt, ami ehhez egy lényegi módosítás, ez pedig még a 23. számú javaslat. Szeretném hangsúlyozni, hogy az imént elmondott javaslatot szintén támogatta a nemzeti összetartozás bizottsága.
A 23. javaslat talán még fontosabb, hiszen itt lényeges nyelvi jogokról van szó, nem pusztán egy jegyzőkönyv vezetéséről. Ez arról beszél, hogy milyen esetben kell a helyi köztisztviselői és közalkalmazotti, valamint közjegyzői és bírósági végrehajtási állások betöltése során, az általános szakmai követelmények megtartása mellett, biztosítani az adott nemzetiség anyanyelvét is ismerő személy alkalmazását.
Szeretném leszögezni: itt most nem kívánok abba a vitába belemenni, amit Nyakó képviselőtársam is megtett. Tudom, hogy számos kisebbségi önkormányzat nehezményezte itt bizonyos jogoknak a népszámláláshoz való kötését. Felmerült az, hogy inkább maradjunk a korábbi választói névjegyzék alapján. Mi akceptálni tudjuk ezeket az érveket. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy ha nyelvi jogokat akarunk meghatározni, abban az esetben mégiscsak célszerűbb a népszámlálási adatokhoz ragaszkodni, mint ahogy a környező országokban hasonló nyelvi jogok meghatározása esetén is egyébként így járnak el. Bízom benne egyébként - várjuk a környező országokban zajló népszámlálások eredményeit -, reménykedünk azzal kapcsolatban, hogy nem fog fájó mértékben csökkenni az ottani magyar közösség létszáma és ezáltal a jogaik szűkülni.
No, tehát a 23. pontnál vagyunk. Ez az a pont, amihez Kőszegi Zoltán fideszes képviselőtársammal együtt nyújtottunk be egy kapcsolódó módosító javaslatot, annyiban megtoldva az eredeti módosításomat, amely azt célozta, hogy azokon a településeken, ahol valamely nemzetiség a népszámlálás során regisztrált aránya eléri a 20 százalékot, ott kötelező legyen az előbb említett szempontok figyelembevétele a közalkalmazotti állások betöltése során. Ezt a javaslatot egy kapcsolódó módosítóban még kiegészítettük azzal a kitétellel, ami egyébként a törvényjavaslat több más pontjában is szerepel, hogy a nemzetiségi önkormányzat kérésére. Azt hiszem, így lesz ez a javaslat kerek és összhangban egyébként a javaslat több, ehhez hasonló pontjával.
A 19. ajánlási pont megint ezt a borzasztó rossz, “indokolt igénynek megfelelő” kifejezést használja. Ha nem is fogadják el ezt a módosító javaslatomat, amelyet mindjárt ismertetni fogok, államtitkár úr, én akkor is azt kérem, hogy kezdjenek ezzel az “indokolt igénynek” kifejezéssel valamit, mert nem győzöm elégszer elmondani, hogy mennyire veszélyesnek tartom ennek a körülírhatatlanságát.
Ez a pont arról rendelkezik, hogy nem a nyelvhasználatban, hanem a kiírásokban, a kétnyelvű táblákban, illetve a közhivatalok kiírásaiban milyen esetben kell kötelező módon kétnyelvű kiírásokat tenni, amennyiben az adott településen két- vagy esetleg többnyelvű nemzetiségi lakosság is lakik. Az eredeti javaslat arról szól, hogy a helyi önkormányzat, az illetékességi területén működő nemzetiségi önkormányzat - a bűvös szó: - indokolt igényének megfelelően biztosítja, hogy… Itt egyrészt javasoljuk szintén egy százalék meghúzását. Itt megengedőbb lennék, mi 10 százalékot javasoltunk egyébként, nem véletlenül. A környező országokban ez szintén 20 százalék, 20 százalékhoz van hozzákötve a magyar nyelvű helységnévtáblák használata, 20 százalékhoz van kötve a közhivatalok kiírásainak, illetve a középületek kétnyelvű táblázásának a kérdése is.
Magyarországon azon települések döntő többségében, ahol valamely létszámú nemzetiségi lakosság él, ezeket a szabályokat többé-kevésbé egyébként is betartják anélkül, hogy erre törvényi kötelezettség lenne. Egész egyszerűen azért, mert mi, magyarok, történelmi hagyományainkból adódóan sem vagyunk olyanok, akik abból ügyet csinálunk, és bárkinek egyáltalán fájna az, hogy a települése határában a falujának a német, a szerb, a szlovák vagy a román neve ki lenne írva, vagy ki lenne írva a kultúrházra vagy a polgármesteri hivatalban az adott kisebbség nyelvén annak a középületnek az elnevezése. Ez egész egyszerűen nálunk szerencsére nem része a közbeszédnek. Annál inkább része a környező országokban zajló közbeszédnek ez a kérdés, hiszen a többségi nemzethez tartozók mindig egyfajta elbitorlást látnak ebben az ügyben. Ezért van óriási, szimbolikus jelentősége, hogy ki lehet-e írni Kolozsvár határára azt, hogy Kolozsvár, vagy nem lehet kiírni.
(16.50)
Sőt, ennek akkora jelentősége van, mint bizonyára önök is hallották, hogy néhány jobbikos képviselőt még a rendőrségre is bevittek azért, mert egy Kolozsvár feliratú táblával fényképezkedtek a nyár folyamán Kolozsvár határában. Tehát ez egy ilyen érzékenységgel bíró kérdés.
Az ilyen táblák mindig emlékeztetik az utódállamokban élőket arra, hogy az a föld, amin élnek, nem az övék, azt valakitől elvették. Ezért ennek nyilván van egy ilyen elvi jelentősége országhatárokon kívül, országhatáron belül pedig ilyen jelentősége ennek a kérdésnek nincsen, úgy gondolom, hogy ebben lehetünk nagyvonalúak. Itt javasoljuk ennek a 10 százalékos küszöbnek a kikötését, és ezzel együtt az “indokolt igényének megfelelő” kifejezésnek a törlését.
A 29. ajánlási pont a következő, amihez hozzá kívánok szólni. Volt egy olyan indoklás is egy-két módosító javaslatunk elutasítása kapcsán, hogy ez a törvény a nemzetiségek jogairól szól. Kifogás tárgyává tettük több esetben, hogy a törvény a jogok mellett kötelezettségeket nem ír elő a nemzetiségek számára. Kifogás tárgyává tettük azt, és ezt szeretném ismételten elmondani, annak a hangsúlyozásával is egyébként, hogy támogatunk minden olyan pontot, amit a diszkriminációmentességre vagy a kirekesztés ellen megfogalmaz ez a javaslat; ezzel együtt is szeretném hangsúlyozni, hogy úgy gondoljuk, hogy itt egyfajta visszterhességnek is meg kellene ebben a javaslatban jelennie. Úgy gondoljuk, hogy akkor, amikor egy törvény előírja, hogy a többségi nemzethez tartozók kötelesek tiszteletben tartani a kisebbség nyelvét, kultúráját, hagyományait s a többi, úgy gondolom - és ez határozott meggyőződése a Jobbiknak -, hogy ugyanezen kötelezettségeket a kisebbséghez tartozó személyek részéről is el kellene várni.
Úgy gondolom, hogy amennyiben nekem kötelességem - és ezt természetesnek veszem -, hogy egy kisebbséghez tartozó honfitársamnak az anyanyelvét vagy a kultúráját tiszteletben tartsam, úgy gondolom, elvárhatom azt, hogy ezen személy is tiszteletben tartsa az én kultúrámat, az én anyanyelvemet, az én történelmemet és az én identitásomat. Erre az volt a válasz, hogy ezt szintén egy másik törvényben kell szabályozni. Mi úgy gondoljuk, hogy a jogok mellé azért néha kötelezettségeknek is kell társulni, amikor a nemzetiségek jogairól beszélünk, akkor ezekről a pontokról itt nyugodtan lehetne, sőt kellene is szót ejteni.
Két ilyen javaslattal éltünk, ez a 29. ajánlási pontba tartozik, ahol egy új pont kiegészítését javasoltam, amely így szól: “A nemzetiségi közösségnek és a nemzetiséghez tartozó személyeknek tilalmazott a többségi nemzethez tartozó személyt hovatartozása miatt üldözni, megfélemlíteni, életkörülményeit nehezíteni vagy jogai gyakorlásában akadályozni”.
Miért van ennek jelentősége? - ezt megkérdezhetik. Hol fordulhat elő, hogy a kisebbséghez tartozó személyek adott esetben a többséghez tartozókat üldözik? Most szeretném elkerülni azt, hogy egy kellemetlen mellékvágányra vigyem a vitát, szeretném hangsúlyozni, de egyre több olyan település van és lesz Magyarországon, ahol bizony a magyarság kisebbségbe kerül, az iskolákban meg már főleg a magyar gyerekek kisebbségbe kerülnek.
Van egy létező és erősödő jelenség, egyes közösségek, illetve kisebbségek esetében megjelenő kisebbségi nacionalizmus, adott esetben magyarellenes nacionalizmus, amely ellen, úgy gondolom, hogy ugyanolyan határozottsággal kell fellépni, mint bármilyen kisebbség ellen megnyilvánuló, nemzetiségi alapon megfogalmazott diszkriminációval szemben. Igenis, jogosnak és indokoltnak érezzük annak a kimondását, hogy adott esetben a nemzetiségek részéről sem követhető el nemzeti hovatartozás alapján a többségi nemzethez vagy országosan a többségi nemzethez tartozók irányába bármilyen diszkrimináció, üldöztetés vagy jogok gyakorlásának akadályozása.
A 34. pont lesz az egyetlen, ami nem az enyém, de szeretnék hozzászólni. Kövér László, Lukács Tamás, Gulyás Gergely és Habis László képviselőtársaim tettek egy javaslatot azzal kapcsolatban, a 12. § kiegészítését, hogy a nemzetiséghez tartozó személynek joga van az állampolgárság felvételéhez, ha nemzetközi szerződés vagy az adott ország jogszabálya nem engedi.
Ezzel kapcsolatban elhangzott a bizottsági ülésen, hogy az elvvel egyetért az előterjesztő, de más formában kívánja ezt megfogalmazni. Ezt nagyon határozottan üdvözlöm, egy rendkívül jó ötletnek és egy nagyon fontos dolognak tartom ennek a leszögezését, és a világossá tételét annak, hogy Magyarország soha semmilyen állampolgárát nem fogja kirekeszteni, jogaitól megfosztani és elüldözni csak azért, mert egy másik országnak az állampolgárságát felvette.
Nagyon fontosnak tartom a deklarálását ennek a pontnak akkor, amikor olyan embertelen, és a ’40-es évek végének kitelepítését idéző jelenségekkel találkozunk, mint ami most Szlovákiában zajlik, ahol egy emberellenes, egészen elképesztő törvény van hatályban, amelynek alapján néhány nappal ezelőtt egy 99 éves idős hölgyet fosztottak meg az állampolgárságától. Egy 99 éves hölgy kapott felszólítást a szlovák hatóságoktól arra vonatkozóan, hogy adja le a szlovák állampolgárságát igazoló papírokat.
Bízom benne, hogy ezzel kapcsolatban valóban a leghatározottabb kormányzati fellépésre számíthatunk. Szeretném azt itt egyébként ebben a pontban megismételni, amit hétfőn egy azonnali kérdés formájában Németh Zsolt államtitkár úrnak is elmondtam, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom EP-képviselői örömmel csatlakoznak olyan európai szintű összefogáshoz, a magyar képviselők európai szintű összefogásához, amely végre ezzel a kérdéssel valamit kezdeni szeretne, amely ezt a kérdést nemzetközi fórumok elé szeretné vinni, és megpróbál bármilyen formában Szlovákiára nyomást gyakorolni, világossá tenni azt, hogy a XXI. századi Európában, főleg az Európai Unióban, és most ne menjünk bele, hogy az Európai Unióban miket lehet megcsinálni, miket nem lehetne megcsinálni, tehát hogy ilyen törvényeket nem lehet hozni és nem lehet alkalmazni. Ezért tartom rendkívül fontosnak és üdvözlöm képviselőtársaimnak ezt a javaslatát. Bízom benne, hogy államtitkár úrék akkor megtalálják a megfelelő formát, hogy ez a törvénybe belekerüljön.
A 46-os: megint a szimbólumok világához visszatérve, ezt nem nagyon tudta igazság szerint főosztályvezető úr megindokolni, tényleg nem, többszöri megkérdezésünkre sem ennek a pontnak az elutasítását, ahol azt javasoltam, hogy a “nemzetiségek kulturális önigazgatása” kifejezés helyett a “nemzetiségek kulturális autonómiája” szót használjuk. Azt hiszem, az autonómia szónak van egy különösen fontos jelentősége, akkor, amikor főleg Erdélyben, de más magyar közösségekben is, illetve a Délvidéken az autonómiáért, akár a kulturális, akár a más jellegű autonómiáért küzdenek az ottani magyar közösségek, és amely autonómiatörekvések mellett szavakban legalábbis, és bizonyos esetben tettekben is, szerencsére kormánypárti képviselőtársaim is elkötelezettek; abban az esetben főleg, amikor a kormány képviselője a bizottsági ülésen azt mondta, hogy számára az önigazgatás és az autonómia szinonímák, majd egy kicsivel később megpróbálta azért némileg árnyalni ezt a véleményét. Én úgy gondolom, hogy igenis, van jelentősége ezeknek a szinonímákban az apró jelentésbeli különbségeknek is, ha vannak egyáltalán.
Ezért szeretném hangsúlyozottan kérni ennek a megfontolását, hogy akkor, amikor nemzetiségi jogokról beszélünk, akkor bátran használjuk az autonómia kifejezését, főleg akkor, ha egyébként azt a törvény indokolttá teszi, és valóban biztosít olyan jogokat, mint amelyeket biztosít egyébként, amelyek az autonómia szó használatának a jogosultságát erősítik.
A 45. ajánlási pont: a 29. § megint elég slendriánul fogalmaz egyébként, valószínűleg szándékosan, ezzel kapcsolatban jó szívvel venném államtitkár úr válaszát. Ez a paragrafus azt mondja, hogy a magyar nyelv oktatását az elsajátításhoz szükséges óraszámban és színvonalon a nemzetiségi oktatás keretében is biztosítani kell. Rákérdeztem az általános vitában is, hogy mit jelent az, hogy az elsajátításhoz szükséges óraszámban és színvonalon. Főleg akkor, ha hozzáteszem azt, hogy a javaslat eggyel későbbi, azaz a 30. §-a pedig a nemzetiségi iskolák számára írja elő azt, hogy milyen óraszámban kell a nemzetiség nyelvét tanítani. Ott már szerepel az a kitétel egyébként, hogy a törvényben meghatározottak szerint. Ebben az esetben viszont önök nem támogatták azt, hogy a magyar nyelv oktatása is törvényben meghatározottak szerint zajlódjon a nemzetiségi iskolákban.
Túl azon természetesen, hogy elkötelezettek vagyunk abba az irányba, hogy a nemzetiségi jogok tényleg érvényesüljenek, az anyanyelvhasználatnak ne legyenek akadályai, gondolom, azzal egyetérthetünk mindnyájan, hogy minden magyarországi állampolgárnak elemi érdeke az, hogy az államnyelvet megfelelő színvonalon elsajátítsa. Amennyiben ez így van, akkor szükségesnek érezzük azért annak a világos deklarálását, akár külön törvénybe foglalását, mint ahogy az a következő pontban is szerepel, és erre itt nagyszerűen lehet hivatkozni, hogy kerüljük az ilyen homályos és nem igazán betartható vagy megfogható megfogalmazásokat, mint az elsajátításhoz szükséges óraszám és színvonal. Ki fogja ezt eldönteni, hogy mi a szükséges óraszám? Ez mindenki számára ugyanaz lesz vagy más-e?
(17.00)
Ki fogja ellenőrizni, hogy mi a színvonal? Úgy gondoljuk, ez nem elégséges. Magyarul, mindenkinek normálisan meg kell tanulnia, tudnia kell írni és olvasni, hiszen ez az érvényesülés egyik feltétele, úgy gondolom, a nemzetiségi oktatásban részt vevő gyermekeknek is az az érdeke, hogy ezt a fajta oktatást megkapják, és ezzel kapcsolatban pedig a javaslatnak világosan kellene fogalmaznia.
A 49. és az 55. ajánlási pont: itt csak egy fél mondat erejéig csatlakozni szeretnénk az előttem szólókhoz. Szóval, államtitkár úr, ez a négyfős kisebbségi önkormányzat, ebben én azt látom, hogy önök most már presztízsokokból is ragaszkodnak ehhez a négyhez. Holott nyilván tudniuk és látniuk kellene, hogy ennek az égvilágon semmi értelme nincs. Miért csinálunk egy olyan páros számút; ha most százfős testületről vagy egy 50 fős testületről lenne szó, akkor tök mindegy, hogy páros vagy páratlan, mert ha egyvalaki hiányzik, úgyis borul az egész történet, de itt egy négyfős testületről van szó. Annak idején ez a négy fő úgy került be egyébként a köztudatba, hogy az előző kisebbségi önkormányzati törvény tavalyi megváltoztatásakor ötről három főre kívánták csökkenteni először a kisebbségi önkormányzatok számát, és miután rájöttek, hogy éles ellenállás van az összes kisebbségi önkormányzat részéről, akikkel egyébként akkor nem egyeztettek erről a kérdésről, akkor utána nagy kegyesen ezt a számot visszaemelték négyre. Ehhez a négyhez, amiről egyébként az elmúlt egy évben is bebizonyosodott, hogy számos esetben egész egyszerűen nem működik, működésképtelenséget eredményez, továbbra is ragaszkodnak, szerintem teljesen értelmetlenül.
Elhangzott a bizottsági ülésen az egyik fideszes képviselőtársam részéről, hogy ez azért nem jelent problémát, mert itt ez bármilyen összefüggésben van az etnobiznisszel. Az etnobiznisszel az égvilágon semmilyen összefüggésben nincs, aki etnobizniszben utazik, beviszi a saját rokonságát, családját, haverjait, annak teljesen mindegy, hogy három- vagy négy-, vagy ötfős az önkormányzat, úgyis fognak tudni dönteni. Azokban az esetekben, és tudjuk, ne csináljunk úgy, mintha nem tudnánk, hogy számos magyarországi nemzetiségi közösség ugyanígy megosztott akár politikai vagy inkább személyes, vagy más szempontok alapján. Több kisebbségnek nem egy, hanem számos kisebbségi szervezete van, számos kisebbségi önkormányzat alakult úgy, hogy különböző kisebbségi vagy nemzetiségi szervezetek által indított jelöltek kerültek be az önkormányzatba. Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy miért ragaszkodnak görcsösen még mindig ehhez a négy főhöz, ami adott estben borítékolhatja egyes kisebbségi önkormányzatok működésképtelenségét.
A 73. számú ajánlás: ezt több nemzetiségi önkormányzat is felvetette egyébként, ez adott esetben problémás akár a szlovéneknél vagy a szlovákoknál, vagy azon nemzetiségek, nemzetiségi közösségek esetében, ahol nem föltétlenül az irodalmi nyelvet, az adott kisebbség, az adott nemzeti közösség irodalmi nyelvét beszélik. Úgy érzem, úgy próbál gesztust gyakorolni a kormányzat az ő irányukban, hogy olyan dolgot tesz kötelezővé - ellentétben például a 20 százalékos küszöb betartásával -, amivel az érintettek nem föltétlenül értenek egyet. Ez pedig a kisebbségi önkormányzat testületi üléseiről készítendő jegyzőkönyv kérdése, amelyet a törvény előír, hogy magyar mellett az ülésen használt nyelven is el kell - tehát kötelező, mindenképpen el kell - készíteni.
Azok az önkormányzatok, akik ebben fölösleges pluszterhet látnak, nyilván azok lesznek kevesebben - nyilván a többség ilyen vagy olyan elvi megfontolásból fontosnak fogja tartani, hogy németül is vagy nem tudom, szerbül vagy bármilyen nyelven elkészítse a jegyzőkönyvet -, akik nem fogják fontosnak tartani, egyszerűen sokszor csak az egyszerűség vagy a fölösleges adminisztráció elkerülése végett, vagy adott esetben azért, mert egyébként is magyarul beszélnek vagy tartják az üléseiket. Azok számára teljesen fölösleges hercehurca ennek a kötelezőségnek a kimondása, vagy adott estben hazugságra kényszerítik ezeket a szervezeteket, hiszen a törvény úgy fogalmaz, hogy az ülésen használt tárgyalási nyelven. Ezért az fog történni, hogy például valamely kisebbségi önkormányzatban az adott kisebbség nyelvén - vagy inkább tájnyelvén, vagy beszélt nyelvén - majd szépen meg fogják tartani az üléseket, és ezek után azt fogják mondani, hogy ja, bocsánat, nálunk magyarul zajlott az ülés, ezért csak magyarul készítjük a jegyzőkönyvet.
Fölösleges és indokolatlan ez a megkötés, ezt több kisebbségi önkormányzat is jelezte, ezért itt azt javasoltam - és ezt a javaslatot egyébként egyhangúlag támogatta a nemzeti összetartozás bizottsága is -, hogy a testület üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, magyar nyelvű jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvet az ülésen használt tárgyalási nyelven is el lehet készíteni. Úgy gondolom, hogy gesztusokat tenni és a kisebbségi jogok meglétét nem az ilyen pontokban kell hangsúlyozni, sokkal inkább az olyanokban, amelyek a településen megvalósuló kisebbségi nyelvhasználat kérdését biztosítják, és kötik világos feltételekhez, mint amilyeneket már előtte említettem.
Azt meg csak egyszerűen nem értem, hogy a 88. pontot miért nem támogatták. A 88. ajánlási pont azt mondja ki, azt javasoltam, hogy a nemzetiségpolitikáért felelős miniszter feladatkörébe legyen írva az, hogy előkészíti a nemzetiségek jogairól szóló jogszabály tervezetét - így szól a 151. § b) pontja -, ezt javasoltam azzal kiegészíteni, hogy az országos nemzetiségi önkormányzatok elnökeivel történt egyeztetést követően elkészíti a nemzetiségek jogairól szóló jogszabály tervezetét. Amennyiben ezzel önök nem értenek egyet, azt rendkívül szomorúnak tartom, amennyiben meg egyetértenek, akkor meg hadd ne fogadjam már el azt az indoklást, hogy ez valamely más törvény valamely más bekezdésében szerepel. Azt hiszem, ez egy olyan lényeges súlyú dolog, amit nyugodtan itt is lehetne rögzíteni.
A két kedvencemet hagytam a végére, az 55. és a 73. számú ajánlásokat, amelyeket meg tényleg teljesen érthetetlen módon utasítottak el önök, ez pedig mindkettő az etnobizniszre vonatkozik. Az 54. ajánlási pont az 54. § (1) bekezdésére vonatkozik, amely kimondja, hogy a választásokon a nemzetiségi névjegyzékbe vett választópolgár választható, ha - c) pont - a megelőző két általános választás során nem volt más nemzetiségi önkormányzat jelöltje. A kormány jelen lévő képviselője semmilyen kézzelfogható, épkézláb indokot nem tudott adni arra, hogy ha ez a törvény 1993 óta hatályos, azóta működnek a kisebbségi önkormányzatok, azóta tartottak összesen öt választást, akkor miért csak az előző kettő választásra kelljen visszanyúlni. Mi a szándéka ennek a javaslatnak? - aminek a szándékával egyetértünk, csak a mértékével nem. Ugye, azt javasoltuk, hogy a megelőző általános választások során nem volt más nemzetiségi önkormányzat jelöltje, abban az esetben lehessen valaki választásokon választópolgár, névjegyzékbe vett személy.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Mi a lényege az etnobiznisznek? Az etnobiznisznek az a lényege, hogy bárki különösebb nehézség nélkül bármilyen nemzetiséghez tartozónak feltüntetheti magát, elindulhat képviselőnek, meg tudja szervezni a saját megválasztását, és az ezzel járó állami pénzt pedig adott esetben saját céljaira vagy jellemzően inkább családja céljaira tudja elkölteni.
Annak idején - és ezt most nem akarom túlzottan ragozni, mert azt hiszem, elmondtam már egyszer-kétszer - tettem egy feljelentést a szalonnai etnobizniszelő cigányok ellen, Orgona Győző és vidám famíliája űzi ott ezt az ipart, most már körülbelül lassan két évtizede. Most Orgona úrék példának okáért ’94 óta vesznek részt ebben az üzletelésben, azóta már három különböző kisebbség színeiben motoroztak. Érthetetlen az, hogy miért kívánják önök ezt a korlátozást csak az előző két választásra alkalmazni akkor, amikor az adatok egyébként megvannak, nyilvánosak, vissza lehet nyúlni akár egészen ’94-ig, meg lehet nézni, hogy ki milyen önkormányzat színeiben indult. Akkor ez a feljelentés eredménytelen lett - ezt majd a következő pontban el fogom mondani, illetve vissza fogok rá térni ismét, hogy miért -, ugyanakkor kollégáimmal akkor 25 vagy 26 egyéb olyan esetet találtunk, akár négy-öt választásra visszanyúlóan. Konkrét neveket tudnék mondani, ha akarnék, de nem akarok - akár Budapesten, akár vidéken, koncentrálva egyébként egy-két nemzetiségre -, hogy mely személyek milyen módon éltek vissza ezzel a törvénnyel.
Ezt egy nagyon fontos pontnak tartom, és ennek az ismételt meggondolását kérem államtitkár úrtól, vagy legalább azt, hogy valamilyen kézzelfogható magyarázattal szíveskedjen előállni, hogy miért biztosítjuk az etnobizniszben utazók számára a további mentességet, és miért mentjük fel őket akkor, hogyha ezeket a cselekményeket két választással ezelőtt követték el.
A másik pedig, ami ehhez kapcsolódik, és a leginkább kézzelfogható problémát jelenti, az 55. ajánlási pont, és itt térek vissza a feljelentésemre.
(17.10)
Szóval, feljelentettem Orgona urat és családját, illetve még egy-két urat nevesen - megnézve a Választási Iroda adatai alapján is -, hogy korábban kétszer cigány, előtte ruszin, most éppen román vagy fordítva önkormányzatok színeiben voltak jelöltek. Erről ők ugye aláírtak egy nyilatkozatot, aláírtak egy olyan nyilatkozatot - amely a mostani törvény szerint is feltétel egyébként a kisebbségi önkormányzati választáson való elindulásnak -, aláírtak egy olyan nyilatkozatot, hogy ők aztán korábban más kisebbségi önkormányzat színeiben nem indultak. Aláírtak egy nyilatkozatot, ott volt, megszereztem a nyilatkozatot is egyébként, csatoltam is a feljelentésemhez, és megállapították az akkori nyomozás során, hogy hát igen, tényleg ez történt, az adott urak hamisan nyilatkoztak, valótlanul nyilatkoztak, azonban a jogszabály, a jogalkalmazó ehhez semmilyen jogkövetkezményt nem fűz, magyarul, nyugodtan lehet tovább törvényesen etnobizniszelni.
Ezt a kérdést önök annak ellenére sem rendezték, hogy az általános vitában erre külön felhívtam a figyelmet, nem láttam, hogy bármilyen más módosító javaslatot ezzel kapcsolatban megtettek volna. Azt pedig, hogy majd a választási törvényben vagy bármely más törvényben kell ezt a kérdést szabályozni, meg egész egyszerűen nem vagyok hajlandó elfogadni, államtitkár úr. Ez egy olyan súlyú ügy, aminek a megoldásában önök is elkötelezettek, számos alkalommal elmondták Szabó Erikától kezdve Rétvári Bencén keresztül, Balog Zoltánon át egészen az államtitkár úrig, hogy ezzel a kérdéssel valamit kezdeni kell. Itt ugye azt javasoltam, egész konkrétan az 54. § (1) bekezdéséhez, amely azt mondja ugye szintén, hogy “választáskor nemzetiségi névjegyzékbe vett választópolgár választható, ha közokiratnak minősülő nyilatkozatot tesz arról, hogy a megelőző két általános választás során nem volt más nemzetiségi önkormányzat jelöltje”.
Magyarul: arról a nyilatkozatról, amely alapján én feljelentettem az etnobizniszelő cigányokat, kimondták, hogy nincs jogkövetkezménye. A jelen törvény értelmében ugyanilyen nyilatkozatot kell majd a következő választáson is aláírni, amelynek ugyanígy nem lesz semmilyen jogkövetkezménye, és ugyanígy nyugodtan lehet szabadon szórakozni azzal, hogy most éppen ki melyik nemzetiséghez tartozónak vallja magát.
Hangsúlyozottan és határozottan kérem ennek a pontnak a megfontolását az államtitkár úrtól, vagy valamilyen magyarázatnak vagy áthidaló javaslatnak a betoldását a törvénybe, nekem igazából az is elfogadható, a lényeg az, hogy ez ellen a gyakorlat ellen lehessen fellépni. Ha önök ebben az ügyben elkötelezettek, márpedig legjobb tudomásom szerint elkötelezettek, akkor szíveskedjenek ezt a javaslatot elfogadni ebben a törvényben; akikre vonatkozik, itt rögzítsük világosan, hogy ennek a nyilatkozatnak, amennyiben hamisan tölti ki az illető, akkor milyen jogkövetkezménye van, ez egy közokiratnak minősülő irat. Ettől függetlenül meg lehet ezt persze még másik törvényben is jelentetni, ezzel semmi probléma nincsen, de ez itt világosan legyen kimondva.
Azzal együtt is, hogy tudom azt, hogy az érintett országos kisebbségi önkormányzati vezetők számos aggályukat megfogalmazták akár az elmúlt napokban is a törvény végleges verziójával kapcsolatban, ezzel együtt is mi a magunk részéről hajlunk ennek a törvénynek az elfogadására. Mindenképpen jobbnak tartjuk, mint a mostanit, számos világos rendelkezést és új elemet tartalmaz, azonban az itt felsorolt módosító, hangsúlyozottan fontos módosító javaslatom kormányzati megfontolása nélkül ezt biztos nem fogjuk tudni megtenni.
Úgy gondolom, hogy felelős, szakmailag alátámasztott és az érintettek érdekét egyaránt szolgáló, sőt hozzáteszem, a jogalkotó szándékával is összhangban lévő módosító javaslatokkal álltunk elő, ezeknek a megfontolását kérem az államtitkár úrtól, azt hiszem, nem késő még ezekről beszélni, illetve az ezzel kapcsolatos álláspontjukat adott esetben felülbírálni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
