ERTSEY KATALIN
ERTSEY KATALIN
ERTSEY KATALIN, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Elvileg egyetértünk azzal, hogy kerettörvénybe foglalják a család védelmét, hiszen mi fontosabb lenne ennél ma. Bár azt gondoljuk, hogy most már jó lenne igazán konkrétan védeni a családokat, hiszen nem ez történik; a kilakoltatás, a súlyos elszegényedés ellen jelenleg semmi nem védi őket. Jó lenne az alaptörvény után nem egy újabb szép közhelygyűjteményt gyártani, hanem cselekedni.
Az általános véleményem az, hogy a preambulumban összehordott ártatlan, potenciálisan kevésbé ártatlan csacskaságok jellemzik a törvényjavaslat egészét, és bár bosszantó, ahogy a valóságtól teljesen elrugaszkodott módon próbálják a saját ideológiai kereteiket ráerőltetni a társadalomra, én nem fogok kivont karddal nekiesni ennek a szerencsétlen próbálkozásnak, hiszen az ilyesmi hamar megbukik az élet vizsgáján. Szerencsére az élet könnyedén túllép ezeken az izzadságszagú próbálkozásokon, mert az élet mindig erősebb, mint a görcsös hatalmi akarat. Ezért tehát biztosak lehetünk benne, hogy ennek a törvénynek nagy hatása nem lesz, se pozitív, sajnos, se negatív. Ettől még nem fogja az egészségét jobban védeni a gyerek, vagyis jövő ilyenkor sem kell attól rettegnem, hogy Mikulás után pár nappal rendőrök viszik el a hasukat csokoládéval eltömő lányaimat, és ha Harrach Péter tudná, hogy december 6-án reggel nem csak majdnem elkéstünk az iskolából, mert csillogó szemmel ugráltak, nem fogadtak szót, és csokit reggeliztek, nyilván egyenesen a gyámügyhöz fordulna. De hát nem ez az első eset, amikor a KDNP kissé életidegenségről tesz tanúbizonyságot. (Soltész Miklós: Fel kellene kelni korábban!)
Itt jegyzem meg azt, hogy attól, hogy valamit Horn Gyula foglalt törvénybe, az még lehet ostobaság, sőt, de hangsúlyozom, a vitában ezeket a nevetséges dolgokat a helyükön kezeljük, a közvélemény-kutatásokban szabad szemmel nem látható kis pontocskához illően, ami a KDNP támogatottságát jelenti a társadalomban. (Soltész Miklós: Jaj, jaj, jaj! Szerényebben! SZDSZ!)
Azonban vannak olyan szándékok is, amelyek láttán azért lefagy az ember ajkáról a mosoly. Én örömmel és érdeklődéssel hallottam, hogy a vezérszónokok szerint nem tesz különbséget család és család között, gyermek és gyermek között a javaslat; hiszem, ha látom - egyelőre nem látom. Ha ez ügyben az önök adott szavára kell hagyatkoznom, akkor az nem túl megnyugtató - vesd össze az államadósság elleni élethalálharc és a ma reggeli nyilatkozata Orbán Viktornak Brüsszelben.
Szomorúan látom, hogy a nők és a férfiak esélyegyenlősége egyáltalán nincs megemlítve, még abban a kontextusban sem, amelyben önök a házasságot, apa és anya közötti házasságot nagyon helyesen kiemelten emlegetik, de még ebben sem gondolják, hogy meg kéne említeni azt, hogy nők és férfiak ebben a viszonyban egyenlőek.
A továbbiakban a törvényt nem ideológiai, hanem szakmai alapon kritizáljuk, elsősorban az európai kontextust tekintjük. Nemrég egy fontos és rendkívül tartalmas konferencián vettem részt az európai családok jövőjéről Brüsszelben, amelyet a lengyel elnökség és az európai családok szövetsége rendezett. (Soltész Miklós: A magyarországira nem jöttetek el!) Ez a szervezet a Bizottság által létrehozott szervezet, amely a tagállamok szintjén megjelenő közpolitikák rendszeres összehangolása, a folyamatos egyeztetések miatt szükséges. A lengyel elnökség miatt erős kelet-európai fókusza volt a konferenciának, a magyar kormány egyáltalán nem képviseltette magát ezen a konferencián (Nyakó István: Szégyen!), ahol a nap során 15, egyenként külön-külön elképesztően hatalmas tudásanyagot, kutatási eredményeket feldolgozó előadást hallhattunk, kezdve a lengyel miniszterelnök főtanácsadójának kitűnő, adatokkal teli, igazán progresszív előadásával.
A magyar kormány ugyan nem volt jelen, de nagyon sokat beszéltek Magyarországról, és többen beszámoltak a magyar elnökség alatt lezajlott konferencia némely furcsaságáról. Annak ellenére, hogy egész Európát a konzervatív kormányok dominálják, a közös gondolkodási kereteken egyetlen tagállam sem helyezi magát kívül. Egyedül a magyar kormány az, amely szembemegy azzal az európai konszenzussal, hogy a közpolitikát a valósághoz kell igazítani; azokhoz a családokhoz, amelyeket a polgárok alakítanak a maguk jószántából, és nem pedig megpróbálni átnevelni a népet. Vagyis az együttélés, a mozaikcsaládok, a legkülönbözőbb formájú és nemzetiségű vegyes és távkapcsolatok, az egyre inkább közös szülői felügyeletre törekvő szülői viszonyok és az egyéb olyan formák, amikre ma még szavunk sincs, vagyis leírhatatlan sokszínűség jellemzi a jelent és a jövőt, és ebben a kontextusban kell segíteni a családokat.
(10.40)
A konferencián és az európai közpolitikák kidolgozásában a legfőbb fókuszban a munka és a család összehangolása, a nyugdíj fenntarthatósága és a mobilitással együtt járó kihívások vannak. Elképesztően intenzív gondolkodás folyik, szakmai berkekben komoly munka, szcenáriók elemzése és ezek alapján kreatív megoldások kidolgozása; ez az, amiből Magyarországon semmi nem látszik.
A meghatározó közpolitikai irányok alapján konkrét és határozott cselekvésre van szükség, ezekről ebben a törvényben szinte alig esik szó. Vagyis sokat foglalkozik azzal, ami felesleges és diszkriminál, de szinte semmit az égető családpolitikai kérdésekkel, az élő valósággal. Ott kezdjük, hogy ha ennyire fontos a család, a családi élet, amiben egyetértünk, akkor miért egyéni képviselői indítvány formájában tálalták a nemzet elé ezt a sarkalatos törvényt? Hol maradtak el az egyeztetések? Hol a társadalmi vita egy olyan témáról, ami a törvényjavaslat és szerintünk is a társadalom alapja? Önök kevesebb mint egy hónap alatt akarják keresztülzavarni a parlamenten ezt a törvényt.
Az a beszélgetés, amit az önök frakcióvezetőjével folytattam a nyáron, nagyon kellemes és bizonyára hasznos is volt. Szomorúan látom, hogy a szövegben semmi nyoma annak, hogy megértették volna azt, amit csak akár a szűken vett szakmámból a munka és a családi élet összehangolása kapcsán elmondtam.
Több hangsúlyos probléma van a törvényben. Bár a preambulumban a családot erkölcsi alapon tételezik, utána helyesen már a család érzelmi és gazdasági közösségként említődik. Ugyanakkor, amikor azt mondja ki a definíció, hogy egy férfi és egy nő házassága vagy egyenes ági rokoni kapcsolat vagy családba fogadó gyámság az alapja, ez nem igazodik a valósághoz, hiszen az élettársak családként való elismerése alapkövetelmény. Mégis, hogyan képesek önök megtagadni a családi fogalom elismerését egy olyan pártól, amely évtizedek óta együtt él, és hosszú évek próbálkozása után meddőség miatt gyermektelen marad? A magyar párok 25 százaléka meddő. Ezt önöknek kötelessége tudomásul venni, és nem kitagadni őket ebből a fogalomból.
Vagy milyen jogon tagadják meg családként való elismerését annak az özvegyasszonynak, aki, miután elvesztette a férjét, szerencsére talált egy őt szerető, támogató, a gyermekeit elfogadó és vele együtt nevelő párt, de házasságra, az elhunyt férje emlékét tisztelve nem szeretne lépni? (Pálffy István: Benne van, olvasd el még egyszer!)
A javaslat ebben a formában méltánytalanságot követ el a társadalomban több százezres számban élő párokkal szemben, és a magyar állam által elismert, bejegyzett élettársi kapcsolatban élőkkel szemben is. A kormánynak nem volna szabad újabb frontokat nyitni. Az egymásnak elkötelezett, szeretetben, felelősséggel együtt élő párokkal nem szabad szembefordítani a társadalmat.
A médiaszolgáltatókra vonatkozó szabály ismét egy inkább csak nevetségesnek nevezhető gumiszabály. Ezek alapján olyan dolgok is törvénysértők lehetnek, amelyeket önök is naponta néznek a tévében. Az ilyen túlkapások nevetségesek, bár ahogy a közmédia működését manapság elnézem, már nem vagyok ennyire nyugodt. A családpolitika és a szociálpolitika elválasztása rendkívül vitatható, önök is ellentmondásba kerülnek ebben a témában, magában a törvényjavaslatban.
Abban egyetérthetünk, hogy a nehezebb helyzetű családok gyerekeit kell segíteni, de az, hogy ők kevésbé számítsanak, mint a jobb helyzetű vagy a szabályos családok gyermekei, abban nem.
Számomra az is elfogadható, hogy a lakhatás esetén, ha a szűk forrásokat priorizáljuk, akkor előbb a kiskorú gyerekeket nevelőket kell segíteni. Például folyamatosan követeljük, hogy a devizahitelesek ügyében elsőként ne a kétkeresős, jómódút húzzák ki az adófizetők pénzéből, mint ahogy most történik, hanem a kilakoltatás előtt álló kétgyerekes munkanélkülit. Jelenleg pont az ellenkezőjét csinálják.
Elvileg nagyon is helyes irány a gyermekek nappali elhelyezésének támogatása. Kár, hogy másfél éve pont ezzel ellentétes a cselekvés. Három gyerek fölött akkor is ingyenes a bölcsőde, ha az anyuka nem dolgozik, mert a férje milliós fizetéséből erre futja. Ehhez képest most vezetnek be egy olyan térítési díjat, ami a kétgyerekes, dolgozó családokat rendkívül súlyosan érinti.
Munka és család, ez az én legfontosabb fókuszom ebben a törvényben. Elvileg persze rendben van a szándék, de pontosan szembemennek másfél éve azzal, ahogyan Európában elképesztő erőfeszítésekkel próbálják összeegyeztetni a munka és a család kötelezettségeit. Számtalanszor elmondtuk, a jobbikos felszólaló is megerősítette: a részmunkaidő csapda. Kelet-Európában - Nyugat-Európával szemben - nem segíti, kifejezetten hátráltatja a gyermekvállalást. Kérem, értsék meg, olvassák el a kutatási adatokat. Összehasonlító elemzések szólnak arról, hogy a részmunkaidő, mivel Kelet-Európában nagyon alacsony a fizetés, kifejezetten meggátolja már a második gyermek vállalását is. Kérem, ne menjenek szembe a saját, kitűzött céljaikkal, amelyekkel mi is egyetértünk! Nem a részmunkaidőt, hanem kifejezetten a rugalmas munkavégzést kell segíteni. A részmunkaidő a szegénységet tartósítja, és megakadályozza még a második gyermek születését is. Pillanatnyilag, emlékeztetném önöket, a második gyermek megszületéséért küzdünk, nem a harmadikért. Egyelőre lépésről lépésre kéne haladni.
A családtámogatás, a gyermeknevelés költségeinek elismerése fontos és jó, de így, ilyen formában nem köthetik meg, feloldhatatlanul a jövőbeni kormányok kezét. Csak idézném azt a mai újságokban is megjelenő KSH-adatot, hogy az önök adóintézkedései következtében a társadalom alsó tizedének 9 ezer forinttal kevesebb, a felső tizedének 300 ezer forinttal több lett a jövedelme. Az szégyen, azt gondolom, tovább növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket, és ez bizony rombolja a családot.
A 3 év megjelenítése teljességgel hasraütésszerű. Ez lehet kevesebb és több is, a támogatás formájától függ. A szülés után éppen hogy esetleg rövidebb, a munkába állást gyorsan segítő támogatás kell, nem feltétlenül pénztámogatás, a tanulást segítő támogatásoknak pedig kifejezetten hosszabb távon kéne érvényesülniük. A saját szakmai tájékozatlanságukat foglalják törvénybe, amikor nem veszik figyelembe, hogy a demográfusok világosan kimutatták: ma már nem a pénztámogatások, hanem a munka és a családi élet összehangolását segítő természetbeli szolgáltatások ösztönzik a gyermekvállalást és segítenek abban, hogy a második és a harmadik gyerekek is megszülessenek.
A törvényjavaslat jelen formájában lemond arról, hogy további más, kreatív, az előbbi szakmai munka alapján kitaláljunk olyan támogatási formákat, amelyekre ma még önök nem gondolnak. Ha szemmel láthatóan nem tudják követni ennek a témának a szakmai fejlődését, akkor kérem, ne zárják le az utat az elől, hogy esetleg egy következő kormány vagy önök a további évek során szakértői háttérmunkával feltárnak olyan lehetőségeket, amelyek itt nem férnek bele a törvénybe.
Az, hogy felkészülési időt szabnak egy-egy családtámogatási változás megjelenítésére, ez pozitív, ezt támogatjuk. Azt gondolom, sajnos az önök által most újra módosított támogatás sem fog sokáig élni, mert nem lesz fenntartható.
A nyugdíjra kitérve: a generációk közötti transzfer egyelőre tisztázatlan az önök megfogalmazásában. Kétségtelen, hogy szükség lesz erre az elemre, de itt megint csak az élet fogja a szabályokat írni, nem pedig a törvény. A válság idején az figyelhető meg - ezt is a kutatásokból tudjuk -, hogy egy refamilizáció zajlik a korábbi defamilizációval szemben. Magyarul, nem az államra bízzák újra az emberek, hanem a családra a problémáik megoldását, és ez valóban így van, de ezt nem törvény kellene hogy előírja. Azt kell segíteni, azokat a választásokat kell segíteni, amelyeket az emberek a maguk felismert szándéka és értékrendje alapján megtesznek.
Az a folyamat, hogy ha például az idősebb szülők a munkanélküliség miatt történetesen otthon vannak és a gyerekekre, az unokákra vigyáznak, ez egy természetes, az életben előforduló gyakorlat, de ezt törvénnyel erőszakolni, esetleg éppen emiatt kitolni aktív nőket a munkaerőpiacról, mint ahogy azt önök tették, kifejezetten ellentétes azzal, ami ma Európában történik.
Alapvetően azt gondolom, hogy a szép és nagyon ájtatosnak tűnő szavak mögött egy meglehetősen támadó attitűd lelhető fel, ami minden olyan családra, amely az önök meglehetősen törpe kisebbségi elképzeléseibe nem fér bele, egyfajta rosszallással, támadással tekint.
(10.50)
Azt gondolom, hogy a keresztény alapértékekbe nem fér bele az, hogy emberek életformáit, családi viszonyait - ahogy bármilyen okból képesek alakítani a családjaikat - megvetés és olyanfajta lenézés, esetleg kirekesztés is illesse, mint amit ennek a törvénynek a szelleme sugall.
Kérem, hogy vegyék azt figyelembe, hogy ma Magyarországon a valóság legyőzi az ideológiát, és alakítsunk ki együtt egy olyan törvényt, ami nem kifele, hanem befele vonja ebbe a körbe a családokat, bátorítja őket arra, hogy vállaljanak gyermeket, és legyenek képesek a munkát és a családot összehangolni ezentúl is.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP padsoraiban.)
