GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Horváth képviselőtársam, nem csak a cím nem jó, a forma sem jó. Tudja, én úgy tudom, hogy az alaptörvény szerint a kormánynak kellett volna beterjeszteni ezt a törvényjavaslatot - úgy látom, hogy nem a kormány, hanem négy képviselő tette meg mindezt. Elmaradt az a fajta társadalmi egyeztetés, aminek a jelei visszaütköznek itt a Ház falai között is - ez sem fontos önöknek. Szerintem az intim szférába olyan mélyen belelépnek ezen törvénytervezet kapcsán, ami szükségtelen, csak az önök hitvallását mutatja a történet.
A gyermek kötelezettségeiről szólnak ebben a törvénytervezetben, egyrészt az egészségét károsító fogyasztással kapcsolatosan, másrészt a szülővel való együttműködési kötelezettség tekintetében.
(11.40)
Itt a kérdések zöme, sokasága tehető fel, hogy kik kérhetők majd számon, ha ezek nem teljesek, hogyan kérhetők majd számon. Az iskola falai között az, aki tízóraira csokoládét ad az alma mellé? Vagy az a szülő, akivel nem működik együtt a gyermeke vagy épp a kiskorú gyermeke, és akkor milyen konzekvenciákkal párosítottan? Oly sok általam zagyvaságnak vélt dolog van ebben a törvénytervezetben, ami gyakorlatilag nagyon nehézzé teszi az együtt gondolkodását az ügyeknek.
De felüti a fejét olyan ügyek sokasága is, amit már a korábbiakban más törvénytervezetek tekintetében próbáltak meg életre juttatni. Ilyenek akár a magzati élet védelmével kapcsolatos kérdések, vagy a terhességmegszakítással kapcsolatban volt egy, ha jól emlékszem, 400 millió forint nagyságrendű tétel, amit egy költségvetési módosító kapcsán, ha jól emlékszem, ki akarnak venni az előirányzatból. Szóval, ars poeticákat, gondolkodási módokat próbálnak átültetni ezen törvénytervezeten keresztül. Azt gondolom, hogy ez így összességében nem jó, helytelen.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem