KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért van vita ebben a kérdésben, ami a család fogalmát illeti, mert talán önök is emlékeznek rá, hogy tavasszal vita folyt az alkotmány, az alaptörvény kapcsán ugyanerről a kérdésről. Akkor az volt az egyik megfogalmazásuk, hogy kiemelt védelemben részesíti a házasságot - már hogy ez az alaptörvény - mint a férfi és a nő legalapvetőbb és legtermészetesebb közösségét és az ezen alapuló családot. Sokan bólogatnak, látom, mert ehhez képest módosították az alaptörvényt úgy, aminek is az a tartalma, hogy kiterjeszti az állam védelmi kötelezettségét valamennyi családra, függetlenül attól, hogy az házasságon alapul-e vagy sem. Ebben a tekintetben tehát minden család egyenértékű védelmet érdemel, függetlenül az együttélési jog formájától, valamint a felek nemétől.
Azért vet fel aggályokat az, amit most önök ebben a törvényben írtak le, szemben az alaptörvényi megfogalmazással, mert nem az alaptörvényi megfogalmazást és definíciót hozták vissza. Ha eltérő a definíció az alaptörvényben és eltérő abban a törvényben, amit idetettek most az asztalra, akkor joggal vetik fel a képviselők, hogy itt valami nincs rendben. Önök utólag módosítani akarják az alaptörvényben meghozott döntést. Önök most, hogy nincs társadalmi vita, nincs társadalmi kontroll, visszamenőleg akarják úgy pontosítani a család fogalmát, amelyik immáron nem olyan értelemben kiterjesztő, mint ahogy az alaptörvényben történt.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ez a baj, és ezért vagyunk azon az állásponton, hogy most megint csak szembesíteni kellene a nyilvánossággal az önök kezdeményezését, mert így bizony a nyilvánosság kizárásával ismételten vissza lehet térni az alaptörvény eredeti változatában már egyszer beterjesztett szűkítő megfogalmazáshoz.
Köszönöm figyelmüket.(Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem