VÁGÓ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hiába értünk egyet a törvényjavaslat több elemével, a kitűzött célokat, a negatív demográfiai folyamatok megállítását vagy a családok védelmének erősítését mi is szorgalmazzuk, mégis alapvető koncepcionális problémáink vannak a jogszabálytervezettel.
Kezdjük magának a családnak a fogalmával! A KDNP értelmezésében a család egyenlő: papa, mama, gyerekek, amivel nem is lenne baj, ha más családtípusokat is, az együttélési formákat is ugyanúgy elismernék. Ellenkezőleg: azokról a családokról, amelyek nem illenek bele ebbe a hagyományos konzervatív képbe, sajnos megfeledkeznek. Sőt, másodrendűnek tekintik őket, hiába hirdeti a javaslat az értéksemlegesség elvét. (Dr. Soltész Miklós: El kéne olvasni! - Közbeszólás a KDNP padsoraiból: Nem olvasta a törvényt!) Elolvastuk a törvénytervezetet, és ezt olvastuk ki belőle.
Be kell látni, hogy a KDNP által eszményinek és kizárólagosnak tekintett családkép felett sajnos eljárt az idő. Természetesen senki nem örül annak, ha a társadalom atomizálódik, viszont egy törvénynek tisztában kellene lennie a mostani helyzettel, és a kor kihívásaira kéne válaszokat adnia, ha valóban XXI. századi akar lenni. Ne a KDNP-féle családmodell felmagasztalása legyen cél, hanem a cél a családok szétesésének megakadályozása és a családok boldogulásának segítése - megkülönböztetés nélkül. Ez jelentené a valódi segítséget minden magyar család számára.
További probléma, hogy ellentétes a törvényjavaslat célkitűzése azzal a társadalmi helyzettel, amit pont a beterjesztői generálnak itt már másfél éve. A gyermekvállalási kedv növekedéséhez szükséges stabilitásról és kiszámíthatóságról beszélnek akkor, amikor a kormányzati gazdaságpolitika a végletekig fokozta a gazdasági és társadalmi bizonytalanságot az elmúlt időszakban.
Tisztelt Kormánypártok! A munkahelyek, az árnövekedések és a forintárfolyam kiszámíthatatlansága az, ami ellehetetleníti a gyermekvállalást. Ezen nem segít a patetikus és magasztos közhelyek kétharmados törvényben való rögzítése. Amíg folytatódik a kormányzati kudarcpolitika a gazdaságban, addig valóban nem fognak a fiatal párok gyermeket vállalni. Ugyancsak probléma, hogy a törvénytervezet nem arról szól, hogy a rossz helyzetben lévőknek nyújtsunk segítséget, hanem arról, hogy azoknak kedvezzünk, akik már most is igen jól élnek. A KDNP célja a kisebbség számára létező családi idill fenntartása. Ez kevés!
Magyarországon a gyermekek egyharmada szegény családban él. Kötelességünk kiemelten segíteni ezeket a családokat. Ahelyett, hogy a törvényjavaslat kétharmaddal betonozná be a csak a társadalom felső kétötödének kedvező adórendszert, ahelyett segíteni kellene ezeken a családokon. Hiába mondta a törvény beterjesztője, hogy minden gyermek egyforma, pont az ellenkezője igaz ennek, amivel mélységesen nem értünk egyet. Milyen értéksemlegességről és egyformaságról beszél a KDNP? Hiszen az általuk bevezetett adókedvezményből semmit sem kaptak a szegény, munka nélkül vagy alacsony jövedelemből élő családok gyermekei. Súlyos és felháborító különbségtétel ez.
A családpolitikát és a szociálpolitikát szigorúan különválasztják, szegény családoknak pedig nem jut családpolitika. Családi adókedvezmény helyett beérhetik a jövőre reálértékükből ismét jelentősen vesztő, hosszú évek óta nem emelkedő családi pótlékkal vagy gyessel. Valóban nehéz gyermeket vállalni, ha a családok nem kapják meg azokat a lehetőségeket és támogatásokat, amelyek a gyermekvállalást megkönnyítenék számukra. A törvény az igazságtalan adórendszer bebetonozásán túl nem foglalkozik ezekkel az eszközökkel. Továbbá a javaslat nincs összhangban a jelenlegi törvénykezéssel sem. A fideszes törvénygyár egyik legújabb találmánya a bölcsődei gondozási díj bevezetése, ami jövőre megérkezik. Ha valóban népességnövekedést szeretnének, akkor ki kellene kerülni abból a negatív spirálból, hogy állandóan csak újabb sarcokban, a meglévő rendszerek leépítésében és megszorításában gondolkodunk.
Szinte egyedüli kérdésként az ifjúságpolitikáról vagy éppen az oktatás ügyéről teljesen megfeledkezve, nagy jelentőséget tulajdonítanak a munka és a családi élet összeegyeztetésének. Ez legalább megjelenik. De mit várunk akkor, ha a Fidesz-KDNP a munkavállaló kiszolgáltatottságát szélsőségesen növelő új munka törvénykönyvét készül erőből átnyomni ezen a parlamenten?
Tisztelt Ház! A magyar családok nehéz helyzetben vannak, és ezt a nehéz helyzetet a kormány társadalompolitikája csak súlyosbítja. Ebben a helyzetben nem arra van szükségünk, hogy a rogyadozó házat nemzeti konzervatív színűre fessük KDNP-módra, hanem arra, hogy azonnali intézkedéseket tegyünk, hogy nehogy összedőljön a ház. Méltányos családtámogatási rendszer nélkül nem beszélhetünk igazi családpolitikáról. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem