DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nemcsak lopakodó államosítási folyamatokat lehet itt megfigyelni a parlamenti többség előterjesztéseiben, hanem egy lopakodó piacátrendezést is. Tehát ami történt például az energetikában, a kapcsolt energiatermelés tönkretételével, aztán más területeken is olyan - hogy mondjam -, az állam szokásos piaci szabályozó szerepét messze túlhaladó törvénykezésekkel, amelyekkel beavatkozik a piaci folyamatokba, és csak idő kérdése, hogy mikor fog ezekről kiderülni, félő, hogy nagyon súlyos és kártérítést is jelentő formában, mondjuk, az Európai Bíróságon, hogy jogellenesen a csatlakozási szerződésben vállalt kötelezettségeinket megsértve kerültek meghozatalra ezek a jogszabályok.
Súlyosan sérelmesnek tartjuk, hogy egy ilyen léptékű szakmai előterjesztést, bármennyire is minden képviselőnek diszkrecionális joga, hogy törvényjavaslatot hozzon a Ház elé, de azért nem illik. Baja képviselőtársam kicsit tréfásra próbálta ezt venni, hogy el tudja képzelni a pillanatot, amikor borotválkozás közben Láng képviselő úrnak eszébe jut, hogy be kellene adni egy ilyen törvényjavaslatot. Úgy gondolom, hogy ez sokkal súlyosabb, tehát egy ilyen szintű törvényjavaslatnál, mint a nemzeti mobil fizetési rendszerről szóló, amely szerintem egyáltalán nem nemzeti, ez egy egységesített, országos, államilag lenyúlt vagy lebutított rendszer. Egyáltalán azáltal, hogy képviselői önálló indítvány, semmiféle társadalmi egyeztetést nem kell tartani, nem is tartottak, semmiféle szakmai egyeztetést nem tartottak, semmiféle szakmai zsűri nem látta ezt az anyagot. Ahogy tapasztaltuk, hatástanulmányok sem készültek ehhez az előterjesztéshez.
A másik, hogy lehet, hogy itt a trójai falóval állunk szemben, mert ami szerintem joggal merül fel a képviselőtársaimban, hogy az így létrehozott szervezet megalakítása nem sérti-e az európai versenyjogot, biztosan sérti, mert majdan a kormány által kijelölt, tehát nem pályáztatott, nem versenyfeltételek között pozícióba kerülő szervezetről van szó, hanem egy kijelölt szervezet kerülhet monopolhelyzetbe. Lehet, hogy ez az a trójai faló, amelyen keresztül be fog jönni a negyedik mobilszolgáltató, és kérdés, hogy ebben mennyi lesz az állam bevétele, lesz-e annyi, mintha szabályos versenyeztetés keretében írna ki erre tendert, koncessziós eljárást.
Nem kaptunk itt a vitában sem választ, merthogy nem nagyon szóltak hozzá Koszorús úr kétpercesén túl a kormánypárti oldalak, hogy a rendszer átalakítására milyen költségek vonatkoznak, hogy gazdaságilag ezek az infrastrukturális kiegészítések, beruházások mennyi költséget emésztenek majd fel. Nehezen lehet egyetérteni azzal az indoklással, miszerint a rendszer bevezetése felgyorsítja a mobil fizetés elterjedését a személyszállítási szegmensben, arról nem is beszélve, hogy olyan rohamos fejlődés tapasztalható ezen a területen, hogy ahogy Baja képviselőtársam is kifejtette, nem biztos, hogy a mobil fizetés lesz az egyedüli, amely korszerűnek és olcsónak tekinthető, hiszen jelenleg is van lehetőség más módon is fizetni. Ez a szolgáltatás relatívan magas ára egy ilyen diktátum formájában nem biztos, hogy piackonform.
Koncentrálva a parkolási díjak kérdésére, előfordulhat, hogy egy egyszerű parkolási díj járulékos költségei többe kerülnek, mint maga a parkolás, mondjuk, egy rövidebb idejű terminust figyelembe véve. Miután a javaslat szerint a szolgáltatásnak a nemzetinek mondott mobil fizetési rendszeren keresztül történő megvásárlása esetén az ügyfél a szolgáltatási díjon belül a kormány által egyoldalúan meghatározott kényelmi díjat köteles fizetni, ez már önmagában cinikus, hogy kényelmi díjnak nevezik. Szerintem a sarc kifejezés jobban illene rá, vagy nevezze járulékos költségnek, amit úgy határoz meg a törvény, ahogy éppen akar. Így nem látjuk bizonyítottnak azt, hogy mitől lenne ez a rendszer olcsóbb, mint ami jelenleg is működik. Ha egységesíteni szeretnék, annak meglenne a szabályozáson keresztül a lehetősége. Tekintettel arra, hogy a mobil fizetésre kijelölt szervezetnek nemcsak ezáltal lesz bevétele, hanem a javaslat szerint a szolgáltatást nyújtótól továbbértékesítési árrésre is jogosulttá válik, még inkább áttekinthetetlenné teszi a javaslat költségszerkezetét.
Ugyanakkor a legaggályosabb része az előerjesztés azon pontja, amely arról rendelkezik, hogy a törvény hatálybalépése előtt a mobil fizetési rendszeren keresztül történő értékesítést végző jelenlegi vállalkozásokat arra kötelezik, hogy a vele szerződéses kapcsolatban álló ügyfeleik adatait és fel nem használt egyenlegét egyszerűen adják át az új, nemzetinek nevezett mobil szolgáltatási szervezetnek. Ez egyszerű einstand. Ez olyan eltulajdonítás a jogszabály hatálya által, tehát olyan jogosulatlan piaci előny szerzése a monopol állami szervezetnek, amely semmiféle versenypiaci kritériumot nem bír kielégíteni. Ez nem más, mint a jelenleg piacon működő vállalkozások tönkretétele. Én még államosításnak sem mondanám, mert ezután ezek meg fognak szűnni.
Nem terjed ki arra sem, hogy esetleg kártalanítást milyen formában próbálják megoldani.
Tehát mindezeket figyelembe véve azt javaslom a képviselő úrnak, hogy vonja vissza ezt az előterjesztését. Ebből még számos problémája fog származni önnek is és a kormányának is. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Idő! Idő!)
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem