SCHÖN PÉTER

Teljes szövegű keresés

SCHÖN PÉTER
SCHÖN PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Van annak valami diszkrét bája, amikor az MSZP mint az MSZMP utódpártja az államosítás miatt aggódik, de hát szerencsére erősek a Ház falai, és kibírják ezt. (Dr. Józsa István: Ez is azt mutatja, hogy semmi közünk a dologhoz.) Véleményem szerint az államnak meg kell lenni annak a saját jogának, hogy azokat a szolgáltatásokat, amelyeket maga állít elő, saját maga értékesítse, így ezt én ebben a formában nem tekinteném államosításnak. Jobb lenne, ha úgy, mint jelenleg, zavaros hátterű off-shore cégek üzemeltetnék ezeket a rendszereket? Gondoljon például képviselő úr a személyes adatok védelmére. Ebben az esetben hogyan tudja ezt biztosítani?
Felhoznám - Lamperth képviselő asszonynak már mondtam a múltkor - az ÉVSZK ügyét. Talán emlékszik rá képviselő úr, a választási rendszer üzemeltetéséről és annak forráskódjáról volt szó. Ez a 2002-es kampány egyik nagy témája volt, de 2006-ban és 2010-ben is felmerült. Ennek során az állam a választási rendszer fejlesztését kiadta egy külső cégnek, és ezen külső cég eladásra került egy szír állampolgárnak, Basír Mohamednek, aki egyébként nem is volt soha az Unió területén, tehát ez egy zavaros hátterű cégeltüntetés volt, s ennek során például elég valószínű, hogy bizalmas állami adatok és bizalmas személyes adatok kerültek külföldi kézbe. Én ezért úgy gondolom, hogy az államnak a saját szolgáltatásait, főleg ha ezek fontos személyes adatokat kezelnek, állami kézben kell tartania.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem