DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az az igazság, hogy az elismerés hangján kell szólnom, hogy az előttem szóló Becsó képviselő úr a hozzászólásának a végén csak ki bírta mondani, hogy az előző kormányok eredményeként a hátrányos helyzetben lévő megyék megkülönböztetett figyelmet és kiemelt támogatást kaptak. Azt megelőzően sajnos nemcsak a papírjai keveredtek össze, ami bárkivel előfordulhat, tehát ez egy apró kis technikai kérdés, azért nem lehetne szólni, de hogy a benne szereplő gondolatok is összekavarodnak, az már nagyobb probléma.
Ugyanis önök egy jól működő rendszert rúgnak most fel és sértik meg az önkormányzatiság elvét, ugyanis ezek a fejlesztési tanácsok működtek a régiók szintjén, a megyék szintjén, működtek a kistérségek szintjén. Ebből önök most a megyére hegyezik ki egyedül ezt a lehetőséget, és ráadásul úgy, hogy mind a kormányhivatalok gyámkodása érvényesülni fog, mint egy félrevitathatatlan beszámolási kötelezettség kerül be a miniszter felé, ami végül is számszaki oldalról teljesen természetes, de ha ezen a módon kerül bele egy területfejlesztési törvénybe, ez egyértelműen bizonyos centralizációs és gyámkodási célokat vagy lehetőséget rejt magában.
(17.20)
Azt szeretném kérni, hogy önöknek védeni kell ezt a mostani fölállást, de azért az előzőt, amiben nagyon sok fideszes polgármester, nagyon sok fideszes irányítású megye kapott komoly forrásokat, illő tisztelettel és köszönettel illessék.
Köszönöm a szót.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem