DR. KOLBER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOLBER ISTVÁN
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Nagyra becsülöm Ékes József képviselőtársam területfejlesztési munkáját, ráadásul sokat dolgoztunk együtt, de nem értek vele egyet.
A területfejlesztésnek nem az a célja, hogy az utolsó települési feladatot is finanszírozza ez a rendszer. A pályázati kiírások, fejlesztési koncepciók, programok, tervek alapján történt ez az elmúlt időszakban. Nyilván vannak illeszkedési problémák, anomáliák, ez teljesen természetes, de a rendszerét tekintve nem.
Nem értek egy dolgot. Fónagy államtitkár úr azt mondta, hogy a kistérség a fő csapásirány az Európai Unióban. Akkor miért szünteti meg ez a törvény a kistérséget? Az Európai Uniónak nyilván nincsenek a NUTS rendszerrel kapcsolatosan elvárásai, de szabályai vannak, hogy hogyan lehet ezt kialakítani. Mozgathattuk volna ezeket. Egyébként az Orbán-rendszer kereteiben dolgoztunk, abban az időben fogadták el. És én is azt mondanám itt az átpolitizálással kapcsolatosan, amit talán Varga Zoltán említett, hogy önök vezették ezt be, önök hozták be a területfejlesztésbe 2000-ben a politikát, de szeretném azért megjegyezni, hogy a döntések legtöbbje az elmúlt években a regionális fejlesztési tanácsokban konszenzussal született.
Térjünk egy kicsit át a megyei fejlesztési tanácsokra, hogy akkor most mit hozunk itt létre. Én három döntési hatáskört találtam: elfogadja a területrendezési tervet, elfogadja a területfejlesztési koncepcióját, és dönt a hatáskörébe utalt fejlesztési forrásokról. Ilyenek nincsenek. Az összes többi vizsgálja, értékeli, véleményezi, segíti, közreműködik, figyelemmel kíséri, puha hatáskörök. Ez a három olyan hatáskör van, amelyek figyelemre méltóak.
Azt gondolom, ez egy nagyon gyenge területfejlesztési szint lesz, ráadásul van egy nagyon pikáns rész: megállapodást köthet külföldi régiókkal. Régiókkal, tehát majd Friuli-Venezia-Giulia tartománnyal, Lombardiával, Baden-Württemberggel. (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) Nagyon érdekes dolog, hogy itt még a megyét preferálják, a nemzetközi kapcsolatokban pedig a régiót.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem