SZABÓ REBEKA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ REBEKA
SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Némiképp Szilágyi László képviselőtársam gondolatmenetét is folytatnám, amikor azt kérdezi, hogy mi lehet a területfejlesztés optimális egysége. Ha vidékfejlesztési szempontból próbálunk gondolkodni, akkor azt hiszem, hogy mindannyiunknak be kell látni, hogy a szubszidiaritás elve, amit egyébként Szilágyi Péter képviselőtársam vezérszónokijában említett, hogy az mennyire fontos, mennyire fontos a vidéki és városi területek kiegyenlített fejlesztése, mennyire fontos az integrált megközelítés, az, hogy minél jelentősebb részvételt tudjunk biztosítani akár a kistelepülések lakóinak is ezekben a folyamatokban.
Ezért szeretném arra is felhívni a figyelmüket, hogy a vidékfejlesztés soha nem egy-egy településre, hanem a települések egy csoportjára irányul, ami jó esetben egy önként szerveződő csoport. Léteznek hagyományos kapcsolatok falvak, városok között, van hagyománya az ott kialakult munkamegosztásnak. Tehát egyszóval, a kistérségek szerepére szeretnék rákérdezni államtitkár úrnál is, ugyanis azt lehet látni a törvényjavaslatból, hogy a kistérségi fejlesztési tanácsok megszűnnek, de azt nem igazán lehet látni, hogy ennek pontosan milyen következményei lesznek a helyi szintű szubszidiaritásra.
Nekem vannak olyan aggályaim, hogy tulajdonképpen ezzel azért a helyi döntéshozatal egyik fontos intézménye tűnik el. Ugyan elhangzottak olyan gondolatok, hogy ezeknek a szerepe tulajdonképpen kiüresedett vagy nem volt olyan fontos szerepük, mégis azt gondolom, hogy akkor inkább azt kellene átgondolni, hogyan tudnánk újragondolni ezeknek a szerepét, és hogyan tudnánk minél nagyobb beleszólást biztosítani ezeknek a kistelepüléseknek a saját sorsukkal, a saját fejlesztésükkel kapcsolatos döntésekbe, ahelyett, hogy tulajdonképpen ezt kihúzzuk az egész rendszerből.
Arról nem beszélve, hogy ha mondjuk, a megyei szinten gondolkodunk, én attól tartok, hogy nemcsak a régiók nem tudhatnak esetleg a megyékről, de már esetleg egy-egy megyei szinten… (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Majd folytatom a gondolatmenetet. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem