SZILÁGYI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy tényleg meg kellene haladni azt, hogy politikai szempontokból és szekértáborok alapján döntünk fejlesztéspolitikai célokról, és egymás elől próbáljuk elhalászni a forrásokat attól függően, hogy kinek van nagyobb lobbiereje, és kinek vannak jobb kapcsolatai magasabb szinteken. Ez megy itt húsz éve, és ha ebben nem tudunk előrébb lépni, és nem tudja mindkét oldal, mindkét nagyobb politikai tömörülés ezt a logikát meghaladni, akkor soha nem lesz belőlünk semmi.
Engedjék meg, hogy hadd mondjak még egy dolgot: úgy fogalmaz a törvényjavaslat, hogy társadalmi szervezetek egyeztető fórumot hozhatnak létre, egyidejűleg jelezve a megyei önkormányzatnak együttműködési szándékukat. Azt gondolom, hogy ez nagyon puha megfogalmazás, nem erre lenne szükség, hanem az előbb általam említett regionális konzultációs fórumokba és megyei konzultációs fórumokba sokkal komolyabb civil képviseletet kellene delegálni. Nyilvánvalóan minden megyében, minden térségben megvannak azok a civil szervezetek, akik alapszabályokban is lefektetve területfejlesztéssel óhajtanak foglalkozni, és évek óta komoly tapasztalataik vannak ezen a téren; meg kellene nekik adni a lehetőséget, hogy részt vegyenek ezekben az egyeztető konzultációs fórumokban.
Én azt gondolom, és ezt továbbra is fenntartom, hogy ez vicc, hogy ilyen kétfős egyeztető fórumok vannak, a megyei közgyűlés elnöke meg esetleg még egy megyei jogú város küldöttje; ez nyilvánvalóan nem lehet egyeztetés. Ezt nyilvánosan kellene megtartani, meghirdetve, civil szervezetek bevonásával, jegyzőkönyvvezetéssel, úgy, hogy követhető legyen, hogy ki mit mondott, milyen döntés született; ki kellene nyitni, és a döntéseket társadalmasítani kell, különben nem lesz olyan fejlesztéspolitikánk, ami tényleg mindenkinek az érdekét szolgálja.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem