DR. HENDE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Először is megköszönöm a módosító indítványt benyújtó képviselőknek a munkáját, köszönöm az érdeklődést ezen a késői órán. Juhász képviselő úr szóvá tette itt, hogy milyen csekély számban vesznek részt fideszes képviselők. Ha jól látom, pont kétszer annyian vagyunk, mint az MSZP-s képviselők jelenleg a teremben.
Ami a konkrét módosítványokat illeti, a kifogástalan életvitel ellenőrzésével kapcsolatban szeretném újólag elmondani, hogy ez a rendelkezés azokra a más rendvédelmi szervekhez vezényelt saját állományú katonákra vonatkozik, akiknek az ottani szabályok szerint át kell esniük ilyen vizsgálaton, ugyanakkor szeretnénk, ha a saját szolgálatunk végezné el ezt a vizsgálatot és nem egy más titkosszolgálat vagy egyéb rendvédelmi szerv. Erről tehát röviden ennyit.
Juhász képviselő úr javasolta, hogy vegyük be a terrorelhárító szervvel való együttműködést mint törvényi kötelezettséget. Szeretném elmondani, hogy ez egy szükségtelen szabály, természetesen a kormány működésirányítási jogkörében gondoskodik, gondoskodni köteles minden időben az alárendelt szervek megfelelő együttműködéséről, ehhez nem kell törvényi kötelezés.
Képviselő úr javasolta, hogy ne csak információkat gyűjtsön a katonai nemzetbiztonsági szolgálat a honvédelmi érdeket veszélyeztető kibertevékenységről és szervezetekről, hanem lépjen fel az ilyen tevékenységekkel és az ilyen szervezetekkel szemben. Szeretném tájékoztatni, hogy csakúgy, mint a terrorügyekben, a jogszabályokba ütközés a fellépésnek az alapja egy jogállamban. A katonai nemzetbiztonsági szolgálat is egy országos hatáskörű szerv, egy hivatal, amelyre a jog szabályai irányadóak. Intézkedési joga nem neki van bűncselekmény vagy más jogsértés esetén, hanem az ügyészségnek, a rendőrségnek, tehát a nyomozó szerveknek. Az a dolog normális rendje, hogy a begyűjtött információkat elemezni kell, értékelni kell, és ha hatósági fellépés - mert a fellépés ezt jelenti - igénye merül fel, akkor az erre hatáskörrel rendelkező hatóság fogja majd ezt megtenni.
Juhász képviselő úrnak mondom, hogy nem szükséges külön paragrafusban előírni azt, hogy jómagam számoljak be január 31-éig a KBH és a KFH vagyonának átadás-átvételéről és az állománytábla szerinti és tényleges létszámváltozásról. Nem szükséges ezt kodifikálni a törvényben, elég a bizottságnak napirendre tűznie, és az illetékes minisztert, adott esetben szerénységemet meghívni és kifaggatni mindezekről.
Már most röviden érinteném, még először Staudt képviselő úrnak a gondolatait arról, hogy elpocsékolása történnék állami javaknak. Tisztelt Képviselő Úr! A honvédség nemzeti intézmény. Ez az intézmény nem épületeket jelent, főleg nem üres irodaházakat, feleslegessé vált laktanyákat és elhagyott gyakorlótereket, hanem embereket jelent, egy közösséget jelent, és egy eszmét jelent. Természetesen az időben változik ennek a szervezetnek a terjedelme és a létszáma, és nekünk mint a működésért felelős kormány tisztségviselőinek, az a dolgunk, hogy az adófizetők pénzét legjobban kímélve, a lehető legköltségtakarékosabban működtessük ezeket az intézményeket. Ebben bizony benne van az is, hogy a lehető legkevesebb ingatlant üzemeltessük, a lehető legkevesebb légköbmétert fűtsük, és a lehető legkevesebb négyzetmétert takarítsuk. És ha a szervezeti racionalizálás ingatlanok feleslegessé válásával jár, akkor azoktól a törvényes keretek között, a törvényes eljárás formájában a legcélszerűbb megválni, hiszen így más módon hasznosulhat egy olyan ingatlan, amely egyébként a honvédelem számára már haszontalan.
Amit ön javasol, hogy a fölösleges üres épületeket őrizgessük, mert az mekkora nagy vagyon, és milyen szép, hogy az ott nekünk megvan, ez teljesen irracionális. Nyilvánvalóan csak a feleslegessé vált ingatlanoktól fogunk megszabadulni törvényes keretek között, és bizony a befolyó vételárat a honvédség finanszírozására fogjuk fordítani. Ebben benne van a napi működés is, és benne van a haditechnikai eszközök korszerűsítése, megújítása és beszerzése is.
Hogy miért válnak feleslegessé objektumok? Nos, itt térek rá arra a gondolatra, amelyet rendkívül meglepő módon vetett fel Juhász Ferenc képviselő úr, aki azt mondta, hogy igaz ugyan, hogy mi tartalékos katonákat állítottunk rendszerbe, szemben azzal a 17 fővel, akiket nekik sikerült, papíron legalábbis… (Juhász Ferenc: Kényszertartalékos!) Egy pillanat, képviselő úr! Önként jelentkezett mindenki tartalékosnak, esküt tett, és kiképzést nyert, és ezek a katonák igenis alkalmasak arra a feladatra, amelyre őket rendszerbe állítottuk.
Tovább is megyünk ezen az úton, mert január 1-jétől további 6 ezer fő műveleti tartalékost fogunk rendszerbe állítani, szintén önkéntes műveleti tartalékost. Tisztelt képviselő úr, ez együttesen 8 ezer katona. Tehát 8 ezer katonával több lesz 2014-ben, igen, tartalékos katonával. Igen, még olyan is van közöttük, akinek a formája önre hajaz, de azért az egy kiképzett, fegyverforgató, puskafogó katona lesz, képviselő úr. 8 ezerrel több katona lesz, mint amennyivel önök átadták nekünk a kormányrudat.
És akkor mondok még egy számot, hogy mindenki előtt világos legyen, és Staudt képviselő úrnak is a figyelmébe ajánlom.
(0.30)
2002-ben, amikor átadtuk a kormányrudat, a Magyar Honvédség létszáma 44 728 fő volt, és amikor átvettük, akkor 29 ezer fő volt, képviselő úr. 15 ezer fővel csökkent a katonalétszám az önök nyolcéves kormányzása idején. És ön most azt mondja, igaz, hogy mi növeljük a létszámot, de az nem ér ám, meg az nem úgy, az nem számít. És az a 15 ezer, amennyivel önök csökkentették, vajon számít, képviselő úr?
Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr, ennyit szerettem volna e kései órán elmondani. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem