JUHÁSZ FERENC

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Két ponthoz, a 68-as és 69-es ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni.
Az elmúlt 6-7 esztendőben a mindenkori kormány a korábban megszokotthoz képest jelentősebb támogatást biztosított a polgárőrszervezetek számára, így van ez a jelenlegi kormánnyal is. Ha jól emlékszem és pontosan idézem - nagyságrendileg biztosan nem fogok tévedni -, a következő esztendőben mintegy 700 millió forint támogatás van tervezve a polgárőrszervezetek működésére, amit még megfejel a kormány azzal, hogy azt mondja, megfelelő munkaruhát vagy a szolgálathoz szükséges formaruhát, egyenruhát biztosít majd a polgárőrszervezetek számára.
A külső szemlélő azt gondolhatná, hogy ez azért mégis egy nagyvonalú és a feladat nagyságához és méltóságához mért állami támogatás, és ebben a nehéz, szűkös időben nem szabad már sokkal több pénzt erre adni, hiszen más feladat is van. Igen ám, tisztelt képviselőtársaim, de az az igazság, hogy ennek a pénznek jövőre majdnem a felét vissza fogja venni az állam. Mielőtt államtitkár úr azt mondaná, hogy a döntést maguk hozták meg, akkor jelzem, hogy igen, viszont az elmúlt esztendőben már többször tettünk kísérletet arra, hogy a polgárőrök által használt járműveket kivonjuk az adó alól.
Nevezetesen arról van szó, hogy a polgárőrszervezetek működésének elemi feltétele az, hogy legyen gépjárművük, hiszen a gépjárművel valósítható meg egy közepes településen is az ellenőrzés, a járőrözés, azaz nem egyszerű szórakozás, hanem nagyon fontos munka és használati eszköz a gépjármű.
A polgárőrszervezeteket és az Országos Polgárőr Szövetséget a gépjárműadó terheli, ami gyakorlatilag a következő esztendőben jelentősen megnő, aminek eredményeképpen ennek a pénznek körülbelül a felét már el is viszi ez az adónem. Mi azt gondoljuk, hogy a közbiztonság olyan horderejű kérdés - egyébként civil emberek civil kezdeményezése és civil együttműködése keretében a közbiztonság védelme pedig van annyira erős társadalmi cél és feladat -, hogy az ehhez szükséges állami támogatás indokolt, és a polgárőrszervezeteket fel kellene menteni, lévén, hogy kivételes feladatot látnak el, ezeknek a gépjárműveknek az adóztatása alól.
Ha azt gondolnák képviselőtársaim, hogy ez valami ellenzéki furmány, akkor szeretném jelezni, hogy maga az Országos Polgárőr Szövetség kérte a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságától mintegy fél évvel ezelőtt azt, hogy az erre vonatkozó kezdeményezést tegye meg. Olyannyira, hogy ez az a javaslat, amelyet a honvédelmi és rendészeti bizottság többsége támogatott és elfogadott, azaz előfordult a mi történetünkben, elmúlt másfél éves történetünkben először az a csoda, hogy a kormánypárti többség is úgy látta, hogy ez a cél indokolt és támogatandó, és maga a megoldás, amit javasolunk, az mindenféleképpen továbbgondolásra érdemes.
Arra szeretném kérni a kormányt, illetőleg a kormánypárti többséget, de lehet, hogy egyszerűen csak Ágh Péternek kellene üzenjek, hogy ha a jelenleg általunk benyújtott javaslat, amit Harangozó Tamás jegyez, nem felel meg valamilyen kormányzati elgondolásnak, de maga a szándék megvan arra vonatkozóan, hogy tehermentesítsék a polgárőrszervezeteket, ezzel kvázi egy nagyon nagy, erős támogatást nyújtsanak a működésükhöz, akkor mi ezt készséggel változtatjuk, módosítjuk kapcsolódó és egyéb módosító javaslatokkal vagy bármilyen kezdeményezéssel, mert alapvető szándékunk az, hogy segítsünk.
Nem adott okot bizakodásra a helyettes államtitkár asszony, a BM helyettes államtitkár asszonyának a bizottságban képviselt álláspontja, amelyben rögzítette, hogy semmi másban, de ebben olyan határozott, kemény, kötött mandátuma van, hogy csak na. Azt szeretnénk, ha a parlament, a kormánypárti többség értené, érezné, hogy néhány száz millió forinttal nagyon erős, nagyon hatékony támogatást tudna biztosítani a szervezeteknek, és azt tegye meg.
40 másodpercem maradt a másik javaslat indokolására, a 69-esre. A jelenlegi törvény azt írja elő, hogy csak büntetlen előéletű vállalkozó lehet, már szó szerint ambiciózus ember lehet az, aki polgárőrként tevékenykedhet. Ennek bizonyítására meg hatósági igazolás kell. A hatósági igazolás meg pénzbe kerül. Mi azt mondjuk, hogy ebben az esetben, ha erre a célra kéri a hatósági igazolást, akkor ne számoljunk föl neki díjat annak az igazolásnak a beszerzésére, hogy ő büntetlen előéletű, hiszen a közért, ezáltal egyébként a közbiztonságért és az országért vállal szolgálatot, és azt gondoljuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy ez alól való tehermentesítése - utolsó mondatom, elnök úr - indokolt és célszerű.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem