KUKORELLY ENDRE
KUKORELLY ENDRE
KUKORELLY ENDRE (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A magyar sport történetében igen fontos, a sportfinanszírozás egészét áttekinthetőbbé és egységesebbé tevő komoly igyekezettel megírt tervezetet tárgyalunk. A Lehet Más a Politika üdvözli a munkát és igyekezetet. Ugye, nem a kormány, hanem a beterjesztők igyekezete van abban, hogy a sportoláshoz kapcsolódó jogi kereteket ideje újraírni.
A részletek kidolgozottságát tekintve meglehetősen vegyes képet kapunk. Érzékenysége nagyon változó, a labdarúgás problémái például sokkal inkább megjelennek benne, mint a hagyományos magyar sikersportágak szükségletei. A futball világán kívül ugyanis ritkán fordulnak elő visszaélések a magyar felnőttkorú sportolók versenyzői státusában. Ezzel együtt fontos elem a fiatal versenyzők jogi védelme.
Hasonlóan támogatandó elképzelés a hivatásos sportolók kötelező baleset-biztosítása. Ennek bevezetése mindenképp indokolt a versenysportban, azonban a rendszer kétoldalú, biztosítók és szakszövetségek általi kidolgozása nélkül indokolatlan költségekkel járhat egy évtizedek óta forráshiányos területen. A versenyzők zöme, tudjuk, még a sikersportágakban sem nevezhető a törvény betűje szerint hivatásosnak, olykor világbajnokok is munkaszerződés nélkül, csupán mint egyesületi tagok készülnek világversenyekre. A törvény a fair playre hivatkozik, és a doppingolás elleni küzdelmet igyekszik erősíteni, ami nagyon fontos, ám a drogkérdéshez hasonlóan puszta büntetőjogi eszközökkel ez a probléma is megoldhatatlan. Jóval hatékonyabb módszer az egészségügyi kockázatokat hangsúlyozó széles körű prevenció.
(22.20)
Szakértők szerint érdemi és a komoly ellenőrzést is kibíró, tehát kimutathatatlan teljesítményfokozást egyébként is csak jelentős ráfordítással lehet elérni, amihez a legtöbb hazai sportágban úgy sincs elég forrás. Orvosi felügyelet nélkül pedig kifejezetten hatástalan és nagyon-nagyon veszélyes a doppingolás elleni küzdelem, amit a tudás hiányában leggyakrabban amatőr sportolók, például testépítők is végeznek itthon, évekkel később a társadalombiztosítást terhelve felelőtlen döntésük következményeiért.
A szakszövetségekre kiterjesztett csődjog az elképzelés szerint a felelős gazdálkodást serkenti, amit forráshiányos szövetségek azonban ritkán szenvednek el saját hibájukból. A sportfinanszírozás a legtöbbször nem képes piaci alapon, a gazdasági törvényszerűségekre építve működni, és nem kiszámítható, hogy szakszövetségek csődeljárás alá vonása mennyiben hat ki egy sportoló nemzetközi karrierjére. A következmények beláthatatlanok, a Los Angeles-i olimpián való részt nem vételhez hasonlóan vághatják el a sportoló pályáját. Ha ezt modellezni nem is lehet, az ilyen kérdéseket figyelembe kellett volna vennie a javaslatnak.
A tervezet központi eleme a sport irányítási rendszerének integrálása a Magyar Olimpiai Bizottság szervezetébe. Ez javítja a sportfinanszírozás és szakági képviselet áttekinthetőségét; az áttekinthetőségét igen, de nem az átláthatóságát, mint azt a bizottsági elnök úr reméli. Az LMP nem ért egyet az ilyen fokú centralizálással, hatalomkoncentrálással. Itt több ízben elhangzott már a köztestületek indokolatlan tagoltságának megszüntetése. A tagoltság nem feltétlenül indokolatlan, és az egycsatornás rendszer nem feltétlenül hasznos. Egy ágazat intézményeinek - például a mozgássérültek, fogyatékosok sportja - célszerű különállniuk; egyrészt, hogy nagyobb figyelmet kapjanak, másrészt egy nagy szervezetben sokszor a vezetői prioritás dönt, és különállván pusztán a politikával kell megküzdeniük az erőforrásokért, így pedig a többi más, azonos szintű egységekkel is.
A MOB ebben a leosztásban egyszerűen nem tekinthető civil szervezetnek, az LMP ezért nem támogatja a törvényjavaslatot. Ha a kormányerő mégis megszavazza, a megaszervezet átláthatósága érdekében a gazdálkodási, támogatási adatokat interneten nyilvánosságra kell hozni. A közvagyon védelme érdekében szükséges volna a sportcélú állami ingatlanok értékesítése esetén vétójogot adni a MOB-nak és a sportági szakszövetségeknek a mindenkori sportpolitikáért felelős miniszterrel szemben.
A javaslat ugyanezen része foglalkozik a sportági integrációval, amit az esélyegyenlőségért küzdő pártként támogatni tudunk. Kérjük a kormányt és a sportági szakvezetőket, hogy különös figyelemmel és türelemmel járjanak el a fogyatékos és nem fogyatékos sportolók eltérő igényeinek összehangolása során fellépő problémák megoldásában.
A tervezet hiányossága, hogy láthatóan nem egyeztették még a sikersportágak szakvezetésével sem. Ennek köszönhetően az amatőr szponzori szerződés eltörlésével lehetetlen helyzetbe hoznák a nem olimpiai bajnok versenyzőket s így valamennyi sportág élvonalát. Mint korábban említettem, tudásban professzionális sportolóink, világbajnokaink, olimpikonjaink zöme nem tekinthető hivatásosnak a törvény betűje szerint. Ennek oka, hogy az egyesületek nem képesek nekik munkaszerződés keretében bért fizetni. Önök ezeket az úgynevezett amatőröket fosztják meg így egyetlen jelentősebb bevételi forrásuktól. Ez a döntés az utolsó döfés lenne a magyar sport élvonalának. Naiv elképzelés, hogy ettől a javaslattól számottevő adóbevétel-növekedés várható. A kevés szponzor és a nemzetet konokul képviselni akaró versenyzők kiskapukat fognak keresni, hogy ne kelljen a támogatásra fordított összeg felét leadózni.
A tervezet másik alapvető koncepcionális hiányossága, hogy nem fordít kellő figyelmet a tömegsportra. Két olimpia zajlott le a törvény előző kiadása óta. Ahogy a versenysportolók száma visszaesik, olimpiai bajnoki reményeink is ciklusonként csökkennek. Ez megállíthatatlan trendnek látszik.
Ma már a kormány elgondolásai ellenére ugyanúgy nem országimázs kérdése a bajnoki címek mennyisége, ahogyan a szegénységből való kitűnés is szerencsére korántsem csak a versenysporton keresztül lehetséges. A volt szocialista országokban a versenysport hanyatlását inkább átalakulásnak látom. A józanul gondolkodó szülők már nem gladiátorokat, hanem egészséges fiatalembereket szeretnének a gyerekeikből nevelni, egyre nő a tömegsport iránti igény. Mindezzel a kormányzat, ahogy mondtam, a versenysport hazánk presztízsét növelő szerepének alapos túlértékelése miatt - az LMP szerint a helyzetet alaposan félreértve - nem kellőképpen foglalkozik, jóval inkább egyébként a sportszergyártó vállalatok, emiatt az aktívan sportoló lakosság esetenként vagyonokat költ szükségtelen felszerelésekre.
A tömegsportolási lehetőségek a kelleténél jóval kevésbé ismertek, és a kormány igenis felelős a tájékoztatásban és a tömegsport támogatásában. Ahogy már egy éve is elmondtam e Házban, nem egyszerűen aggasztó, de tragikus, hogy milyen kevesen sportolnak rendszeresen: 9 százalék, az semmi. Az élsport- és olimpiaiarany-mánia néhány tucat kivételtől eltekintve a legjobb esetben is csalódottakat, magukat másodvonalúnak elkönyvelő férfiakat és nőket állít elő, nem beszélve az igazi, felfoghatatlan és feldolgozhatatlan tragédiák soráról; hogy a kormány a versenysport ily módon való preferálásával az élsport sikereiből politikai hasznot remél, ráadásul ez a mostaninál is jóval vészjóslóbb történelmi korszakra utal, és az LMP sajnálatára azt üzeni, ki-ki a szabadidejét ne sportolással, inkább a tévé előtt ülve, mások sikereiért izgulva töltse. A tömegsport támogatása, helyzetbe hozása nem csupán szociális, de kemény gazdasági érdek is, ha a társadalombiztosítás kiadásainál megspórolható milliárdokra gondolunk. Javasoljuk a közeljövőben a törvény ez irányú módosítását. A témához beadott módosítónk elfogadását hangsúlyozottan kérjük.
A beterjesztő képviselők munkáját megköszönve szeretném felhívni a figyelmet, hogy az időszerű törvénymódosításoknak mindössze egy részét sikerült összegyűjteni, ezeket pedig szükséges lett volna legalább a sikersportágak szakszövetségeivel egyeztetni.
Kérem, fontolják meg a módosító indítványainkat, amelyek nem pótolják a szakmai egyeztetést, de a legnyilvánvalóbb hiányosságokat igyekeznek pótolni. Köszönöm szépen. (Taps.)
