PÁL BÉLA

Teljes szövegű keresés

PÁL BÉLA
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen. Csak egy gyors reagálás Kőszegi Zoltán képviselő úrnak, mert nyilván ő nem volt ott a bizottsági ülésen, és nem tudhatta, csak a kisebbségi véleményt hallotta. Ahogy elmondtam a kisebbségi véleményben is, azért ezt a kisebbségi véleményt fogalmaztuk meg, mert 7-én benyújtották, 9-én reggel már tárgyaltuk, nem értettük, hogy miért nem a kormány nyújtja be, és egyébként számos pozitív eleme ellenére, amelyről beszéltünk mindannyian, úgy gondoltuk, hogy ezért általános vitára nem alkalmas. Akkor lett volna alkalmas, ha még egy körben visszament volna azokhoz a szervezetekhez, intézményekhez, szakági szövetségekhez, amelyek a javaslatot adták. Azóta több időnk volt áttanulmányozni a javaslatot, azért tudtunk részletesebben beszélni mindazokról a tényleg előremutató és támogatandó elemekről, amelyeket magunk is fontosnak tartunk, és talán kevesebbet beszéltünk arról, de azt is elmondtuk, hogy mi az, ami miatt viszont megfogalmazzuk az aggályainkat.
Borkai Zsolt elnök úrnak, azt gondolom, hozzászólásának azt a részét külön érdemes aláhúzni és megköszönni, az előbb ebben én is figyelmetlen voltam és mindannyian figyelmetlenek voltunk, mert ez a sporttörvény nem értünk van, hanem a magyar sportért, a sportolókért van, és én azt gondolom, hogy akkor, amikor arról beszélünk, hogy eddig milyen eredmények voltak, nemcsak a létesítményfejlesztésben voltak eredmények, nemcsak a finanszírozásban voltak sikerek és kudarcok, hanem a magyar sportban is, a magyar sportolók teljesítményében is, és én azt gondolom, hogy a magyar sportolók teljesítményére pedig pártállástól függetlenül mindannyian büszkék lehetünk és meghajthatjuk előttük a fejünket.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem