GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr, Képviselőtársaim! Kérdéseket nyilván nem fogok megismételni, mert az általános vitában elhangzottak. Az államtitkár úr akkor azt ígérte, hogy majd itt az összefoglalójában válaszolni fog azokra. Tisztelettel várom majd, mert fontosak nyilván a végkövetkeztetések levonása érdekében.
Jó lett volna, ha a szakképzési törvény és ez a törvény, a szakképzési hozzájárulással és a képzés fejlesztésének támogatásával kapcsolatos törvény együtt futott volna, mert már most látható, hogy lett volna értelme az együtt kezelésnek. De ezen túl vagyunk, úgyhogy ezen már nem nagyon akarok itt döcögni.
Inkább a hozzájárulással, a célok teljesítésének kérdésével, szabályaival, a mértékek dolgaival szeretnék foglalkozni, mint ahogy az első körben ezzel is lehet foglalkozni. Talán Sós Tamás képviselőtársam említette a január-szeptemberi problémát. Nyilván lehet azt mondani, hogy gazdálkodási év, és akkor januártól december végéig, de a szakképzéshez hozzáillesztetten, és a szakképzési hozzájárulás felhasználásával kapcsolatosan igencsak mérlegelni kellene az iskolai tanév kérdését. Ezt még egyszer szeretném az államtitkár úr figyelmébe ajánlani.
Azt gondolom, hogy a munkaadók, akik befizetnek, legalább annyira “meg kellene hogy legyenek tisztelve” - idézőjelbe teszem -, hogy a saját maguk által befizetett járulékok felhasználása tekintetében némi döntési kompetenciájuk legyen. Ma ez egyre kevésbé tűnik így. A saját munkavállalók tekintetében, még akkor is, ha tanulmányi szerződések vannak, vagy ha a munkáltató kötelez tanulmányok végzésére, például idegen nyelvi képzésre - itt több felszólalás kapcsán is elhangzott ez -, még akkor sem működik ez a rendszer ilyeténképpen. Vannak itt bizottsági, egyéni módosító indítványok e tekintetben, hogy ez alakuljon.
Szeretném az államtitkár úr figyelmét egyrészt ráirányítani, másrészt pedig abban ösztökélni, hogy talán ésszerű is, nemcsak hogy célszerű ebben a kérdéskörben ezeknek a módosító javaslatoknak a beltartalmát is alapul venni. Akár azt, amelyik a Ferenczi képviselőtársam által is forszírozott mikro-, kisvállalkozások esetében a költségek 20 százalékát, egyéb esetekben pedig a 10 százalék elszámolási minimumértékét hordozza magában - ez nem az a nagyságrend, ami bármit is felborítana -, de azt is, amely ezen messze túlmutató mértékek felhasználási lehetőségét adja meg. Mert hisz nem a felnőttképzési cégek érdekében, hanem egyszerűen annak érdekében, hogy a munkaerőpiacon a munkavállalók jó értelemben véve - idézőjelbe tettem - “jobban eladhatók legyenek”, ha ezeket a képesítéseket megszerzik, akkor nyilván ez a feltételrendszer is fennáll.
A másik része a dolognak, ami a 4. pontban fogható - az előbbiek a 3. ponthoz voltak illeszthetők -, hogy az iskolarendszerű szakképzést folytató és a speciális szakiskolákban a gyakorlati oktatást, illetve a gyakorlati képzést, annak a tárgyi feltételeinek a fejlesztését segíteni. Hogy közvetlenül szolgáló felhalmozási támogatások nyújtására is teljesíthető formák alakuljanak ki, ennek a feltételrendszernek a biztosítását megítélésünk szerint célszerű lenne megvalósítani.
Itt nyilvánvalóan van egy olyan kitétel is, ami arról szólt, hogy ha a tanulók létszáma az 1500 fős nagyságrendet meghaladja, akkor a fenntartóknak vagy nonprofit gazdálkodó szervezeteknek, társaságoknak is legyen módjuk, lehetőségük a forrásutolérések tekintetében. Azt gondoljuk, hogy ezek fontosak, ezek a működőképességét segítik.
Egyébként pedig alapjaiban úgy hisszük, hogy a képzők és a munkáltatók, munkaadók közötti viszony mindenképpen jó, ha fennáll, mert az, ami a korábbi esztendőkben is megvolt, hogy kölcsönös keresések voltak, mindenkinek a hasznára volt, nemcsak forrásra való lelés volt emögött, hanem lehetőségek feltárásának a sokasága is, pont azoknak a tanulóknak az érdekében, akik az intézmény falai között végezték a feladatukat.
Két apró tétellel zárnám a mondandómat. Az egyik a 440 ezer forint/fő/éves támogatás. Nagyon sokfajta számítást folytattunk az elmúlt héten e tekintetben, és arra kellett rádöbbenni, hogy főleg a 15-20-50 fős tanulói, foglalkoztatói létszámoknál ez nemhogy nem lesz motiváló, hanem visszafogó hatással fog bírni, mert a tanulónak juttatott juttatások, a gyakorlati képzést végző pedagógusnak történő juttatások, anyagköltségek, egyebek többségükben messze túllőnek ezen.
Összességében tehát azt akarom mondani, hogy mindezek mellett a felnőttképzés háttérbe szorításával párosul az a logika, amit önök ma erősítenek. Jó lenne ezt a visszájára fordítani.
Elnök úr, köszönöm szépen.
