GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ferenczi képviselőtársam visszaidézte a 2007-es szja lehetőségeit a képzések tekintetében, ami általában vetten is, de ha emlékképeim nem csalnak meg, akkor az idegen nyelvi képzések vonatkozásában is ugyanúgy lehívhatók volt, igénybe vehetőek volt.
(1.30)
Szeretném ezt kiegészíteni azzal, amire a múlt héten - amikor tárgyaltuk, az általános vitája volt - felhívtam államtitkár úr figyelmét, hogy a SZÉP-kártya keretei között kimaradt egy korábbi ígérvény ellenére az, ami szintén megerősítené azt, amiről most beszélünk, hogy a nyelvi képzés tekintetében a lehetőségek igénybevételére sort lehessen keríteni.
Kara Ákos alelnök úr említette a pályázati források fontosságát, egyetértek vele, itt az egzaktivitás nagyon fontos, hogy hogyan, milyen peremfeltételek mellett, mikor, és még egyéb kérdéseket hozzá tudnék tenni ehhez a dologhoz.
Egy dologra szeretnék még figyelmeztetni jó értelemben vetten. Az elmúlt, nagyjából tíz év időszakát figyelembe véve a tanulószerződések száma nagyjából megtízszereződött: 4 ezerről negyvenegynéhány-ezerre emelkedett. Államtitkár úr ambiciózusan - mint ahogy a minisztere is szokta költségvetés kapcsán, amikor másfél százalék van a papíron, akkor két százalék felettiről beszél a pulpitusról - a múlt héten azt mondta, hogy meg kívánják duplázni a tanulószerződések számát. Én örülök ennek az ambíciónak, csak szeretném jelezni, hogy az a kvótaérték, az a fajlagos érték, az a 440 ezer forint/fő/éves érték, mint ahogy az előbb mondtam nagyon sok számításon alapulva, nem a megduplázását hozza, hanem adott esetben még a csökkenését is. Jó lenne ezt újraszámolni.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem