ELNÖK (Jakab István): Köszönöm, jegyző úr.
Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat az ajánlás 7. és 10. pontja kivételével. Ezek elfogadása kizárja az ajánlás 4. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 312 igen szavazattal, 46 nem ellenében, tartózkodás nélkül a támogatott módosító javaslatokat elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a külön szavazásra kért indítványokról és azok alternatíváiról döntünk.
Az ajánlás 7. pontjában az emberi jogi bizottság az 1. § (2) bekezdés helyébe új rendelkezés felvételét javasolja. Ebben új büntetési tételeket határoz meg. A javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 5/1. pontját. Az előterjesztő támogatja, de a Jobbik külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 275 igen szavazattal, 80 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
A 10/1. és az azzal összefüggő 11/1. pontokban Szilágyi György a 2. §-ban szereplő alapokmányszöveget és annak hiteles fordítását a mellékletben kívánja szerepeltetni. A 10. pontban az emberi jogi bizottság azt javasolja, hogy a törvényjavaslat csak az alapokmány 6. cikkében szereplő tényállásokat tartalmazza.
Először a 10/1. és 11/1. pontokról döntünk a Jobbik kérése alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 44 igen szavazattal, 312 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Most az ajánlás 10. pontjában szereplő javaslatról szavazunk. Az előterjesztő támogatja, de a Jobbik külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 250 igen szavazattal, 106 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Frakciókérés alapján még egy javaslatról döntenünk kell.
A 11. pontban Szilágyi György a törvényjavaslatot új rendelkezéssel egészíti ki. Ebben azt javasolja, hogy a büntető törvénykönyvben az emberiesség elleni bűncselekmény elkövetőjével szemben vagyonelkobzást kelljen elrendelni. A Jobbik-frakció kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 44 igen szavazattal, 313 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.