HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha röviden akarnék válaszolni önnek, csak annyit mondanék, hogy természetesen Balmazújváros polgárai számíthatnak a támogatási szerződés teljesítésére és így a tervezett fejlesztés megvalósulására - a hosszabb válaszom is ezt fogja tükrözni.
A konkrét kérdéssel kapcsolatban hangsúlyoznám, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és Balmazújváros önkormányzata a feltett kérdés kapcsán közvetlen szerződésben nem áll, de a következő előzményekről tudom tájékoztatni önt.
2008 decemberében a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács között született meg az a megállapodás, amely szerint a tanács és a minisztérium három év alatt 180-180 millió forinttal járul hozzá a kistérség szociális és gyermekjóléti szolgáltatásainak fejlesztéséhez. Ez mintegy 11 program támogatását jelenti, amelyek között egyebek mellett idősotthon-bővítés, közösségibusz-beszerzés, fogyatékosok nappali és bentlakásos intézményeinek korszerűsítése, átmeneti gondozóház kialakítása is szerepel.
Ami az ön által felvetett idősotthon-bővítést illeti, arról a következőt tudom elmondani. A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Tanács és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2009 decemberében kötött támogatási szerződést a 2008-ban megkötött együttműködési megállapodás alapján.
(14.40)
A fejlesztési tanács ez alapján továbbszerződött Balmazújváros önkormányzatával, tehát szerződéses jogviszonyban a Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Tanács és Balmazújváros önkormányzata áll. A szerződésben az idősotthon bővítésének első ütemére 42 millió forint került meghatározásra, amit a Nemzeti Erőforrás Minisztérium jogelődje 2010 májusáig át is utalt a Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Tanácsnak. A fejlesztés első ütemének részeként a város előkészítette a beruházást és el is számolt az erre eső összeggel. Az első ütem tartalmazta még az építkezés első részköltségét is.
A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Tanács három alkalommal kérte a támogatási szerződés módosítását a teljesítés időbeli hatályának meghosszabbítása okán a minisztériumunktól. Ehhez a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minden alkalommal hozzájárult. Az első szerződésmódosítás a megvalósítás határidejét 2010. december 31-re módosította, ezt követően a második módosítással 2011. augusztus 31-re, míg az utolsó, a harmadik módosítással most 2011. december 31-re változtatták a felek a teljesítés határidejét.
Tájékoztatom a tisztelt képviselő urat arról is, hogy a feladatátadás okán a támogatási program felügyeletét immár ellátó KIM-mel, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal közösen a következő 38,8 millió forint folyósítását előkészítjük, a támogatási összeg rendelkezésre állásával kapcsolatos nyilatkozatot pedig meg fogja kapni a Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Tanács. Egész pontosan azt kérdezte a tisztelt képviselő úr, hogy számíthatnak-e a támogatási összeg rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozat kiállítására. Én tájékozódtam és intézkedtem Soltész államtitkár úrral is közösen az ügyben, és a kérdésére az a válaszom, hogy igen, mégpedig ön 2011. december 31-éig kéri ezt, lényegesen hamarabb meg fog születni ez az anyag. Kérdezte, hogy számíthatnak-e a támogatási szerződés megkötésére. Erre a kérdésére is azt tudom válaszolni, hogy igen. Remélem, kielégíti a válaszom és elfogadja azt. Erre kérem önt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem