TASÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Bízom benne, hogy akkor valóban kellő súllyal lesz figyelembe véve ez a fajta probléma is, és ha valamikor lenne még lehetőségünk és időnk arra, érdemes lenne megvizsgálni, vajon 1995-ben mi indokolta azt, hogy a könyv szerinti érték 50 százalékáért adják el az akkori gázellátó rendszert. Vajon 1996-ban mi indokolta azt, hogy a könyv szerinti érték 50 százalékáért adják el az áramellátó rendszert? Valamikor egyszer talán meg kellene vizsgálni, jó lenne egyszer ennek is a végére pontot tenni.
Bízom benne, hogy az áramszolgáltató cég is be fogja látni, hogy ez azért már nem megy, mi vásároljuk meg a lámpatesteket, mi rendeljük meg a közvilágítást, azután pedig a mi pénzünkön vásárolt lámpatesteket mi tartjuk karban. Ez eléggé furcsa, úgyhogy várom majd az intézkedést.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem