DR. MATOLCSY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. MATOLCSY GYÖRGY
DR. MATOLCSY GYÖRGY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Hadd mondjam el, hogy nincs egy varázseszköz a kezünkben. Ha lenne, akkor már 1,2 millió devizahitelest, ebből 1 millió jelzáloggal fedezett devizahitelest kihoztunk volna ebből a csapdából. Nincs egy eszköz, ezért a kormány már három eszközt indított el.
Az első a képviselő úr által jelzett eszközkezelő. Az eszközkezelő azok számára jelent megoldást, akik semmilyen módon nem tudnak már fizetni. A második eszköz az árfolyamgát, azok számára, akik tudnak fizetni, de nagyon nehezen. És a harmadik a végtörlesztés, akik ki tudják menteni magukat saját erőből a csapdából.
A kormány nyitott minden olyan elképzelésre, javaslatra, ami akár az elsőt, akár a másodikat, akár a harmadikat bővíti. Mindenkit együtt hozzunk ki a devizahitel csapdájából!
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem