Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Miniszter Úr! Szánalmasnak kell hogy ítéljem ezt a választ, hiszen az árfolyamgát a következő ciklusra tolja át ugyanazokat a fizetendő terheket, egy emelt szinten. A végtörlesztés a gazdagoknak jó, akiknek van 5-10 millió forintjuk a kredencben vagy a párna alatt. Ilyen Magyarországon nem életszerű, nem nagyon találhatók ilyen családok.
(15.30)
Az látható, amire nem is válaszolt: mintegy 5 milliárd forintot különítettek el a Nemzeti Eszközkezelő modelljére, és mindezt azért, hogy az erőltetetten, már-már mantraszinten véghez vitt, erőltetett államadósság-törlesztésnek meg tudjanak felelni; pusztán erre 1150 milliárd forint kerül elkülönítésre a következő költségvetésben. Lehet elmúltnyolcévezni, de az 1150 milliárddal szemben áll az a vacak 5 milliárd, amiből önök magyar családok ezreit kívánják megmenteni.
Nem kaptam arra sem választ, hogy mi lesz azzal a körülbelül egymillió magyar emberrel, aki károsult, egyértelműen nem a saját hibájából károsult, hanem a bankok kártételeinek következményeképpen, és számukra a megoldás kidolgozása nem történt meg. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Kérem szépen, hogy ne az IMF-fel hangoltassák a programjukat finomra!
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem