OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. (Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP számára a közoktatás a legfontosabb prioritások egyike, hiszen az iskola az egyéni és a nemzeti felemelkedés záloga. A kormány szerint a gyerekeket az iskolának keményen kell fognia, és mindenekelőtt móresre kell tanítania. Miszerintünk az óvoda és az iskola egy olyan hely, ahová a gyerekek szívesen járnak, ahol mindenki kivétel nélkül kibontakoztathatja tehetségét, és amely mindegyikőjüknek megadja a társadalmi felemelkedés esélyét.
Ez a törvény nem felel meg a saját maga által kitűzött céloknak sem, hiszen a közoktatás teljes rendszeréről a tervezetből nem kapunk átfogó képet, hiszen például a szakképzésben részt vevők helyzetét másik törvény rendezi, amelyet a parlament csak később tárgyal. A javaslatból számos olyan kérdésre nem kapunk választ, amely kihatással van az egész rendszerre, ilyenek például a szakszolgálatok által ellátott feladatok, de a pedagógus-előmenetel kérdései is elnagyoltak, az új Nemzeti alaptantervet, a sok-sok végrehajtási rendeletet pedig nem is ismerjük. Enélkül, azt gondoljuk, ez a törvény csak vakrepülés. Annyit viszont tudunk, hogy az irány rossz.
Tisztelt Ház! A budaörsi pedagógusok véleményével összhangban valljuk: hamisan állítja a törvénytervezet, hogy az iskolarendszer eredményessége javulni fog, és húzóerővé válik a tudás. Hiszen leszállítja a tankötelezettség korhatárát, az érettségit adó középfokú iskolákban való továbbtanulást keretszámokkal korlátozza, az iskolák működését és a pedagógusok munkáját meghatározó döntések meghozatalának jogát elveszi a helyi körülményeket ismerő közösségektől. A centralizációval rendkívül megnehezíti, szinte lehetetlenné teszi az alkotó szellemű, helyi pedagógiai műhelyek működését, a központosított minősítő eljárás a fenntartói akarat és az értékrend érvényesítésének eszközévé válhat. A drasztikus óraszám-növekedésnek a tömeges elbocsátás mellett egyenes következménye a minőségromlás.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nemcsak politikusként, ellenzéki képviselőként, az oktatási bizottság alelnökeként, hanem egy hatéves, óvodáskorú gyermek édesanyjaként is állok itt, és az az igazság, hogy fel vagyok háborodva, amikor hallom az államtitkár asszony szavait, miközben azt idézi, hogy érzelmi erőszakot követünk el gyermekeinken abban az esetben, ha partnerként kezeljük őket. Én eddig is partnerként kezeltem a gyerekemet, ezután is partnerként kívánom kezelni, és bízom benne, hogy most képesek leszünk kialakítani egy olyan közoktatási törvényt, ahol az iskola is partnerként tudja a gyerekeinket kezelni. (Taps az LMP soraiban. - Derültség a kormánypárti padsorokban. - Kaufer Virág: Ti is voltatok ennyien!)
“Felelősséget kell vállalni utódainkért.” Az új alkotmány preambulumában az úgynevezett Nemzeti hitvallásban szerepelnek e szavak. És bár a köznevelési törvény e szent szövegre hivatkozik, az utódainkért viselt közös felelősséget elhárítja, becsapja a magyar pedagógusokat, családokat, és eltékozolja gyermekeink jövőjét. Erkölcsi mércét kíván szabni, de már az első vizsgán elbukik, hisz bűnben fogant, a hazugság bűnében. (Moraj a kormánypárti padsorokban.) Hiába tolja majd át e jogszabályt a KDNP és maga Orbán Viktor a parlamenten, bízunk benne, hogy ez a törvény mindenkinek csak a közhazugság törvénye fog maradni.
Mint köztudott, nemrég nyilvánosságra került a törvény hatástanulmánya, amelyről Hoffmann Rózsa államtitkár asszony először azt állította, hogy nincs is, csakhogy ott szerepel a címlapon, látta Hoffmann Rózsa, írta Gloviczki Zoltán, jóváhagyta Réthelyi Miklós. De ez nem az első hazugság volt, ez már a végső hazugság volt.
Az igazi hazugság maga a törvény. A pedagógusoknak életpályamodellt ígér. Hazudik a kormány. Mi szerepel ebből, mi látszik ebből a jövő évi költségvetésben? Nulla forint. Hogyan biztosíthatják, hogyan vehetnek a tanárok mérget arra, amit önök mondanak, hogy 2013-ban bevezetésre kerül az életpályamodell a jelen és a jövő gazdasági viszonyait nézve? A negatív életpályamodell viszont már elindult: az idei első félévben a KSH adatai szerint 10 százalékos volt az oktatásban dolgozók reáljövedelem-csökkenése. Ugyanakkor pedagógus-óraszámot növel a törvénytervezet. A pedagógusok tömeges elbocsátása lenne a várva várt életpályamodell?
A törvénytervezet azt ígéri, hogy ezentúl 16 évesen elhagyhatja az iskolát, aki akarja, és munkába állhat. Hazudik a kormány. Szakképzetlen fiataloknak nincs esélyük a mai Magyarországon munkát találni, s ahogy a válság egyre jobban súlyosbodik, egyre kevésbé lesz az. Munkát ígérnek, de mindezzel csak a munkanélküliek táborát duzzasztják tovább. A közkiadásokat nem csökkentik, hanem mindezzel növelik.
A törvény azt ígéri, hogy kis létszámú fejlesztő osztályokban és a Híd-programmal felzárkóztatják a lemaradókat. Hazudik a kormány. Akár kis létszámú osztály, akár Híd-program, a szegregált oktatás csak fokozza a lemaradást. Mint ahogyan azt a 2009-es PISA-vizsgálatok is jelzik, az integráció, ha lassan is, ha nehezen is, de meghozza eredményét. Soha ne felejtsék el, hogy az önök frakcióvezetőjének városában működik egy európai mintaprogram, amit az Európai Unióban egy oktatási modellprogramként kezelnek az oktatási integráció területén, miközben önök egy olyan törvénytervezetet kívánnak beadni, amiben nyíltan szegregált oktatási formákat terjesztenek elő, lerombolni készülnek azt, amit eddig az integráció elért.
Hoffmann Rózsa a kistelepülések iskoláinak megóvásáról, sőt, újranyitásáról beszélt. Hazudik a kormány. A törvényben nincs szó ilyesmiről. A 2012-es büdzsé 100 millió forintot - figyeljenek ide, 100 millió forintot! - céloz előre a kistelepülési iskolák megóvására. Ha megnézik, ez a debreceni stadion újjáépítésének egyharmincheted része. Úgy látszik, hogy stadionépítésre van forrás, iskolákra nincs forrás. (Közbeszólás a kormánypárti sorokból: Demagógia!)
A törvény azt állítja, hogy minden gyermek óvodába jár majd hároméves korától. Hazudik a kormány. Ködös indokok, átláthatatlan procedúra alapján bárki kaphat ez alól felmentést, és egyébként is, súlyos férőhelyhiány van, amit a kormány olyannyira nem akar orvosolni, hogy éppen most tolja ki a beóvodáztatás korhatárát egy évvel a költségvetést megalapozó salátatörvényben.
Az utolsó előtti hazugság pedig az volt, amikor a kormány úgy tárgyalta meg és fogadta el ezt a törvénytervezetet, hogy még véget sem ért a társadalmi vitának hazudott néhány napos időszak. A civilek, a pedagógusok ekkor szembesültek újra azzal, hogy a kormány szerint mit ér a véleményük. Ez nemcsak erkölcstelen, de törvénysértő is.
Ez egy bűnös törvény, a legjobban tennék, ha visszavonnák. Ha mégsem teszik, akkor fontolják meg azt, amit az elkövetkezendőkben elmondanék. Nem azért kérem, mert én mondom, hiszen mit ér itt egy ellenzéki képviselő szava, hanem azért, mert mindaz, amit el fogok mondani (Vincze László: Nem igaz!), az tény. Önök viszont ezt a törvényt a tévhitekre építik.
Tévhit, hogy a pedagógusok nem dolgoznak eleget. Ennek hangoztatása, mint történt ez a tegnapi bizottsági vitán is, csak arra jó, hogy a Fidesz-KDNP magára haragítson minden óvónőt, tanítót, tanárt és persze magukat a szakszervezeteket. Magyarországon kirívóan alacsony a pedagógiai asszisztensek száma, azoké, akik levehetnék a pedagógusokról a terhek egy részét. A tanárokat adminisztratív feladatokkal is borzasztóan megterhelik, mintha erről is megfeledkezne a törvény. Felmérések bizonyítják, hogy a tanárok messze a heti 40 óra feletti óraszámban dolgoznak.
De tévhit az is, hogy az esélyteremtés módja az egységes állami iskolarendszer kialakításának ürügyén az iskolák szakmai autonómiájának, a tanszabadságnak a felszámolása, a 10 százalékosra, vagyis minimálisra csökkentett szabadon felhasználható időkeret az iskolában.
(12.50)
A 2009-es PISA-vizsgálat alapján egyértelmű, hogy azokban az iskolarendszerekben, amelyekben az iskolák nagyobb szakmai autonómiát élveznek, jóval magasabb a rendszer átlagos tanulói eredményekben kifejezett teljesítménye, még akkor is, ha kivonjuk az egyes országok eltérő jövedelmének hatásait. Figyelem! Nem azt mondom, hogy a jelenlegi szétaprózott, egyenlőtlen oktatási rendszert kell fenntartani, csak annyit, tévedés azt állítani, hogy egy igazságosabb iskolarendszer megteremtéséhez az iskolai és pedagógiai autonómia, a tanszabadság felszámolásán keresztül vezet az út. Épp ellenkezőleg!
Tévhit az is, hogy a ténylegesen meglévő és hatalmasra duzzadt esélyegyenlőtlenségek kezelésében az integrációs politika kudarcot vallott, ezért helyette az úgynevezett problémás gyerekek külön nevelésének intézményeit kell erősíteni. Ilyen szegregációs forma a tervezetben a Híd-program és a felzárkóztató osztály. Az integráció ugyanis minden ellenkező híreszteléssel szemben, ha lassan is, de kezdi meghozni az eredményeit, megtorpant az egyenlőtlenségek növekedése, sőt, vissza is fordult ez a folyamat, ahogy azt a már sokat emlegetett 2009-es PISA-vizsgálatból tudhatjuk. Ezt a folyamatot kellene erősíteni, és van mit erősíteni rajta, hiszen a magyar iskolarendszer valóban szélsőségesen egyenlőtlen. Például azzal, hogy nemcsak beszélnek bölcsőde- és óvodaépítésről, no meg pedagógus-béremelésről, hanem valóban csinálják is. Ha viszont ehelyett pénzt vonnak ki az oktatásból, ha az óvoda és az iskola a megszorítások egyik áldozata lesz - mint ahogy azt láthatjuk a 2012-es költségvetésből -, akkor viszont nincs semmi reményünk.
S most az igazságosság kérdése után hadd beszéljek a részvétel kérdéséről, amely egy ökopolitikai párt számára kiemelten fontos. A törvénytervezet nevében ugyan szerepel a köznevelés szó, de valójában a szöveg egy olyan állami nevelési rendszert vázol fel, amelyben az oktatás, a nevelés főbb jellemzőinek meghatározása nem a köz ügye, nem valódi közügy, hanem a kormányzat olyan privilégiuma, amelyben nem kíván érdemi intézményesült beleszólási lehetőséget adni az oktatásügy különböző szereplőinek. A törvénytervezet de facto felszámolja a rendszerváltást követően a többek között Hoffmann Rózsa államtitkár asszony közreműködésével létrehozott, 1993-as közoktatási törvényben megjelenített és azóta folyamatosan működő olyan fontos tanácskozó testületeket, mint az Országos Köznevelési Tanács, amelynek 1993-tól három cikluson keresztül a pedagógus szakmai szervezetek delegáltjaként államtitkár asszony tagja, illetve 2001 végéig alelnöke volt. E testületben az imént említett szervezeteken túl mindenekelőtt a tanárképzés és az oktatáskutatás intézményei által delegált szakemberek fogalmazhattak meg javaslatokat, mondhattak véleményt a különböző oktatáspolitikai tervezetekről.
Ugyancsak nem jeleníti meg a törvénytervezet és ezáltal tulajdonképpen megszüntetésre ítéli a Közoktatás-politikai Tanácsot, amelynek munkájában egyebek között a pedagógus szakmai szervezetek, a pedagógus-szakszervezetek, az iskolafenntartó önkormányzatok, a szülői szervezetek, a diákszervezetek, az iskolafenntartó egyházak és magániskolák, valamint a nemzetiségi és etnikai kisebbségi szervezetek delegáltjai vehettek részt. De a tanácskozó testületek között utóbb helyet kapott Országos Diákjogi Tanács, illetve Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanács sem számíthat jobb sorsra, mint ahogy a Nemzeti Közoktatás-értékelési Tanács néven létrejött szakértői testület sem.
Semmiképpen nem gondoljuk, hogy a rendszerváltás után kiépült központi szintű érdekegyeztető, illetve konzultatív rendszer felépítése, működésmódja ideális lett volna. Széttagoltságuk és nem eléggé nyilvános működésmódjuk okán e testületek csak kis részben tudtak megfelelni küldetésüknek. Ugyanakkor a most tárgyalt törvénytervezet súlyos hibája, hogy semmiféle országos szintű egyeztető rendszer létrehozásával nem számol. E hiány már csak azért is szembeötlő, mert az oktatás ügyeiért egy olyan személy felelős államtitkári minőségben, aki a demokratikus intézményrendszer létrejöttekor oszlopos tagja volt a Független Pedagógus Fórumnak, amelynek alapító okmányában egyebek között a következők szerepelnek: a pedagógusok részt szeretnének venni annak a területnek az irányításában, amit ők ismernek a legjobban. Miután a társadalom az ő kezükre bízta a gyerekek nevelését, bele kívánnak szólni abba, hogy mi és hogyan történjék a jövőben az iskolában. E célból hozzák létre a Független Pedagógus Fórumot. Működésüket a nyilvánosság előtt fejtik ki, ezáltal szakmai befolyást kívánnak gyakorolni az oktatáspolitikai döntéshozókra.
De persze nem csak a pedagógusok, minden más érdekcsoport is meg lesz fosztva attól a lehetőségtől, hogy szabályozott és kiegyensúlyozott keretek között érdemi párbeszédet folytatva vegyen részt a közoktatás-politika, vagy ahogyan önök hívják, a köznevelés-politika létrehozásában, amely széles körű konszenzust élvez. Ha a törvény így marad, a jövőben legfeljebb látszatkonzultációk maradnak, ami egy kirakatdemokráciát eredményez.
Az érdemi társadalmi részvételt lehetővé tevő országos szintű intézmények hiánya miatt nyugodtan kimondhatjuk, hogy a köznevelési törvény tervezetének változatlan elfogadása esetén visszalépünk az államszocializmus idejét jellemző viszonyok közé, amikor a hatalom nem tűrte meg semmiféle autonóm országos szintű oktatási tanácskozó testület meglétét. Most a Fidesz-KDNP megszüntetni készül a Köznevelési Tanácsot.
De a döntésbefolyás keretei nemcsak országos szinten fognak hiányozni, hanem a megyei kormányhivatalok szintjén is, amelyek hamarosan teljhatalmú gazdái lesznek az egyes megyék területén működő, 1990 után önkormányzati tulajdont képező iskoláknak. A kormányhivatal hozza majd meg az iskolabezárásokkal, igazgatói kinevezésekkel, tanárelbocsátásokkal kapcsolatos döntéseket, miként a hivatal fog arról is dönteni, hogy az irányítása alatt működő intézményeknek milyen legyen az arculata. A mostani törvénytervezet semmiféle képviseleti alapon szerveződő autonóm testület létrehozásával nem számol, csupán azt helyezi kilátásba, hogy a kormányhivataloknak a fejlesztési tervek megalkotása során ki kell majd kérniük az önkormányzatok véleményét.
A ma tárgyalt törvénytervezethez a Lehet Más a Politika olyan módosítási indítványokat fog beterjeszteni, amelyek elfogadásuk esetén iskolai, megyei és országos szintű autonóm oktatásügyi tanácskozó testületek kötelező érvényű felállítását írnák elő, azt elősegítendő, hogy az oktatásfejlesztési döntések nyilvános döntés-előkészítési folyamat keretében részvételen alapuló, többoldalú tanácskozó testületek közreműködésével születhessenek meg. Az iskolai szintű részvételi formák létrehozását és az iskolai szintű részvételi lehetőségek kialakítását különösen fontosnak gondoljuk, mert véleményünk szerint a közoktatási intézményeknek nem csupán tudásátadó és készségfejlesztő központként kellene működniük, hanem olyan intézményekként is, amelyek a diákok számára a demokratikus részvételre való felkészülés kitüntetett terepei, vagy ha tetszik, a demokrácia előiskolái.
Az LMP szorgalmazni fogja, hogy a Nemzeti alaptanterv beharangozott felülvizsgálata alkalmával a korábbiaknál hangsúlyosabb szerepet kapjon az állampolgári részvételhez szükséges készségek és tudás fejlesztése. Ehhez kapcsolódóan pedagógiai programcsomagokat is kellene készíteni, amelyek elősegíthetik azt, hogy a diákok életszerű, aktív részvételen alapuló helyzetben sajátítsák el a demokratikus közéletben való aktív részvételhez szükséges ismereteket és készségeket.
Ugyancsak elő kell majd segíteni, hogy az iskolák működése szempontjából kitüntetett fontosságú dokumentumok - mint például a helyi tantervek, a pedagógiai programok továbbfejlesztésében - aktív szerepet játsszanak a diákok. Csak ettől várható ugyanis el, hogy a nevelési folyamatok szereplői - mint ahogy azt önök hangsúlyozzák és nagyon szorgalmazzák - egy egymást megbecsülő partneri viszonyról szóljanak. A szabályok kialakításában való diákrészvétel elősegítheti azt, hogy az intézmény működési szabályait egyfajta szerződéses viszony jegyében fogadják el és tartsák tiszteletben a diákok és a tanárok egyaránt.
Az LMP-s módosító indítványok azt is szorgalmazni kívánják, hogy a korábban elhamarkodott döntéseket felülvizsgálva belátható időn belül valamennyi oktatási intézményben létrejönnek megfelelő jogkörökkel felruházott részvételi fórumok, úgynevezett iskolaszékek, amelyekben egyaránt képviseltethetik magukat diákok, szülők és pedagógusok.
(13.00)
Magyarország részese a gyermek jogairól szóló 1989. november 20-án kelt nemzetközi egyezménynek. Az egyezmény szerint a szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenekfelett álló érdekét veszik elsősorban figyelembe. Önök ezen törvénytervezete ezt nyíltan megszegi. Tanulságos, hogy a ma nagy elismeréssel övezett finn oktatási csoda létrejöttében elemzők szerint igen fontos szerepe volt annak, hogy évtizedekkel ezelőtt egy kis agrárpárt kezdeményezésére közmegegyezés született a főbb nemzeti oktatáspolitikai célokról, és ezeket a célokat, mint az esélyegyenlőség és a minőségi oktatás, mindmáig egyetértés övezi. Nálunk, az önök padsoraiban még a saját koalíciós képviselőik között sincs egyetértés.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az államtitkárság nem akarta meghallani az oktatáskutatók, a szakma hangját. Csak maroknyi hívére hallgatott, és mint az átkosban, munkaidőben kivezényelt pedagógusok és intézményvezetők körében tartott látszategyeztetéseket. Mindenkit, aki bírálta a koncepciót, aki a tényeket idézte figyelmébe, durván megtámadott. Így jártak a budaörsi szülők, éppen úgy, mint a PDSZ. Ennek az “aki nincs velünk, ellenünk van” felfogásnak, a “mindenhonnan, még a Fideszből, a saját párttársaim köréből is az ellenség hangja szól” felfogásnak, ennek az összeesküvés-elméletnek a mentális bunkerében született ez a bizonyos köznevelési törvény. Egyetértünk a szakszervezetekkel, a Pedagógusok Szakszervezetével, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével: a törvényjavaslatot érdemi tárgyalásra alkalmatlannak tartjuk, velük együtt.
Javasoljuk a rendszer átalakításának újragondolását, s annak érdemi, részletes megvitatását. Az LMP a törvényt a jelen formájában semmilyen módon nem kívánja támogatni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az LMP padsoraiból. - Pálffy István: Hála istennek, nem szorulunk rá!)
