RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Hallgatva a vezérszónoki felszólalásokat, ellenzéki képviselőtársaimat, úgy tűnt ez alapján, mintha a magyar oktatási rendszer csodálatosan működne, itt minden rendben lenne, és a gyerekek az oktatási rendszerből nagy tudás birtokában, munkára teljesen alkalmasan kerülnének ki.
Tisztelt Képviselőtársaim! Jó lenne, ha megnéznénk azokat az adatokat, amikre éppen Gyurcsány Ferenc is hivatkozott, aki egyébként szintén ezen a nyomvonalon haladt. A Zöld könyvben is és más nemzetközi felmérésekben is azt látjuk, hogy a magyar oktatás helyzete egészen tragikus. Mondok egy-két példát.
Az iskolarendszer gyakorlatilag úgy átjárhatatlan, ahogy van. Hihetetlenül nagy a gyerekek tudása közötti különbség, de nemcsak a gyerekek tudása közötti különbség, hanem az intézmények közötti különbség. Ma egy gyerek sorsa nagyon nagy részben akkor eldől, amikor az édesanyja kézen fogja és beíratja hatéves korában az első osztályba. Ebben az esetben gyakorlatilag meghatározó a gyerek szempontjából, hogy milyen iskolába tudja beíratni őt az édesanyja vagy édesapja.
Tisztelt Képviselőtársaim! A PISA-felmérés is mutatja, hogy Európában talán sehol nincs iskola és iskola között akkora különbség, mint éppen Magyarországon. Nagyon-nagyon kevés helyen befolyásolja az OECD-országok közül a gyerek életesélyét az, hogy milyen családba született. Magyarországon ez alapvetően determinálja.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek után az ellenzéki képviselők, különösen a szocialista képviselők felállnak, és azt mondják, hogy borzasztó ez a szegregáció, és hogy itt hihetetlen dolgok fognak történni: tisztelt képviselőtársaim, a helyzet most, ebben a pillanatban drámai! Pontosan azért van szükség a közoktatási törvényre, mert önök a kormányzásukkal, az ámokfutásukkal, ahogy Pósán László képviselőtársaim is célzott rá, ilyen helyzetet teremtettek ebben az országban.
Sok mindent lehet ennek az oktatási törvénynek a szemére vetni, de, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez az oktatási törvény elkötelezett annak érdekében, hogy az esélyegyenlőtlenségek csökkenjenek az oktatási rendszerben Magyarországon, ezt bizony semmiképpen nem lehet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök liberális szempontból, Magyar Bálintéknak ebben kulcsszerepük volt, fennen hangoztatták, hogy az a jó, ha az önkormányzatok lesznek az iskolafenntartók, lehetőleg minél kevesebb szabályozással terheljük az oktatási rendszert, lehetőleg az önkormányzatok helyben maradó bevételeiből finanszírozzuk az oktatást is, a központi normatívákat csökkentsük. Le is ment a normatív finanszírozás aránya 45 százalékra, és gyakorlatilag pontosan az történt, hogy a szegény településeken, ahol egyébként a legrászorultabb hátrányos helyzetű gyerekek élnek, az történt, hogy itt szegény önkormányzatok voltak, és a szegény önkormányzatok egyébként rosszabb minőségű oktatást tudtak biztosítani a rászoruló gyerekeknek. Ez után mindenki rácsodálkozik a rendszerre, és azt mondja, hogy jé, Magyarországon ilyen különbségek alakultak ki az oktatási rendszeren belül.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a törvénynek az egyik kulcsmomentuma - és ezt Gyurcsány Ferencnek is mondanám, ha itt lenne -, hogy az önkormányzatok különböző anyagi helyzetéből adódó különbségeket ez a törvény csökkenteni kívánja. Ha az önök rendszere, amit önök teremtettek ebben az országban, viszonylag tisztességesen működött volna, akkor ez a gondolat, hogy az államnak kézbe kell venni az oktatási rendszert, éppen az esélykülönbségek csökkentése érdekében, ez a gondolat egyébként fel sem vetődött volna. De valamilyen módon a kialakult helyzetre reagálni kell. Ezt a helyzetet egyébként önök is látták, mert ez a helyzet Hiller István minisztersége, Magyar Bálint minisztersége esetén is pontosan így működött, és mi történt? A különbségek csak tovább növekedtek.
Úgyhogy én azt gondolom, hogy emiatt érthető az a felvetés, hogy az államnak - és ezt gyakorlatilag minden szereplő támogatja, mindenki, aki megszólalt - nagyobb szerepvállalásra lesz szüksége. Hogy ennek pontosan úgy kell-e megtörténnie, ahogy az oktatási törvényben van, azt magam sem tudom biztosan, és én is azok közé tartozom, akik azt gondolják, hogy a nagy önkormányzatoknak tisztességes feltételekkel lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az oktatási intézményrendszert tovább működtessék. Mert a nagy gond egyébként nem a nagy településeken van, és ezeken a településeken egyébként az önkormányzatok erejükön felül tesznek azért, hogy ez az oktatási rendszer jól működjön.
A másik ilyen kérdés, amit szintén itt, az esélyegyenlőtlenségek növekedése kapcsán érvként szoktak felhozni, és most is felhozta szinte mindenki, ez a tankötelezettség határa. Tisztelt Képviselőtársaim! Javaslom, hogy nézzék meg a nemzetközi felméréseket. Nálunk ugyan 18 év a tankötelezettség határa, de igazából ha megnézzük az adatokat, akkor az nyilvánvalóan és világosan látszik, hogy ez nem működik. Bizonyára sokan ismerik azt a Hofi-kabarét, amiben benne volt, hogy előírják a kocának, hogy 16-ot kell talán ellenie. (Mágori Józsefné: Fialnia.) Vagy fialnia, bocsánat. (Derültség.) 16-ot kell a kocának fialnia - javítottak ki itt nagyon helyesen (Dr. Apáti István: 14-et!) -, és igazán csak a fele jön össze. Ezek után papíron itt is kiváló a dolog, csak hihetetlen sok probléma lesz ebből.
A tankötelezettséggel, tisztelt képviselőtársaim, ugyanez a helyzet. 18 évig van tankötelezettség, hihetetlen nagy a lemorzsolódás. A szakiskolákba járó fiatalok 80 százaléka az elégséges szintet alig éri el szövegértésből, és még lehet sorolni a problémákat, például hogy a szakiskolát végzett fiatalok Európában a legnagyobb arányban válnak Magyarországon munkanélkülivé. Papíron a 18 év jól mutat, de ha megnézzük, hogy azokban az országokban, ahol 16 év van előírva, jóval magasabb színvonalon működik, mondjuk, a szakiskolai rendszer, és egyébként összességében a gyerekek jóval tovább tanulnak, mint Magyarországon, ahol magas az előírás.
(13.30)
Magyarországon az a helyzet, hogy az iskola örül, mert megkapja a normatívát, a gyerek be sem megy, hiányzik 200-300 órát, de igazából ez jó, mert a tanárok túlélési gyakorlatra járnak be a szakmunkásképző iskolák egy jelentős részébe, és nem azért dolgoznak, hogy ott valami színvonalemelés legyen és a gyereket megtanítsák valamire, hanem pusztán azért, hogy élve hazajussanak a szakmunkásképző iskolából. Ez nagyon szomorú, de gyakorlatilag ez a magyar valóság.
Tisztelt képviselőtársaim, nézzünk szembe a tényekkel! Ha ezen nem változtatunk, akkor nagyon nagy baj lesz, és nem papíron kell rajta változtatni, hanem valójában. Én hiszem azt, remélem és bízom benne, hogy el fogunk jutni oda, hogy jóval magasabb lesz a szakiskolai oktatás színvonala, mint eddig volt, és ez nem a gyerekek ellenében van, hanem pontosan a gyerekek, illetve a magyar társadalom érdekében van.
Rövid az idő, úgyhogy még egyetlen gondolatot engedjenek meg. A pedagógus-életpályamodell, a 32 órás munkahét, amíg bent kell tartózkodnia a tanárnak az iskolában, szerintem kétséges, hogy ezt pontosan így kell-e megfogalmazni. De egy dologban biztos vagyok, mégpedig abban, hogy ha ezt így akarjuk végrehajtani, ezt csak egy jelentős fizetésemeléssel lehet végrehajtani. A pedagógusok körében ez az egyik leginkább közérdeklődésre számot tartó pontja a tervezetnek. Megfontolásra érdemesnek tartanám, hogy mivel valóban többen érezzük, hogy vannak kétségek, hogy a következő évben milyen költségvetési helyzetben is leszünk, az államtitkár asszony jelezte a bizottsági ülésen, hogy régen ez egy külön törvénytervezetben volt: érdemes lenne megfontolni, hogy külön törvénytervezetben döntsünk erről a kérdésről, akkor, amikor biztosan tudjuk, hogy a költségvetési fedezete ennek a kérdéskörnek meglesz.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)
