ERTSEY KATALIN
ERTSEY KATALIN
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először szeretnék szólni arról az érzésről, ami nem először kerít hatalmába, azokon a vitákon és egyeztetéseken is hatalmába kerített, amikor politikusok és civilek próbálták megbeszélni ezt a törvényt, az első verzióját, majd a kiszivárgott új verziót, és aztán végül ezt.
Engem mindig meglep, és még parlamenten kívül dolgozóként is meglepett az a végzetes elszakadás, ami jelenleg a politikusok és a civil szféra között van. Gyakorlatilag különböző élményeket, meglehetősen elszigetelt személyes élményeket említenek föl politikusok, hogy igen, én is adtam egyszer a szegényeknek csomagot, vagy a mi falunkban is van egy olyan szervezet, ami ilyen munkát végez, de soha, egészen sokáig ebben a parlamentben nem jelentek meg olyan emberek, akik ebben a szektorban dolgoztak. Az LMP soraiban elég sokan ülünk ilyenek, akik 10-15 évet töltöttünk el civil szervezetek munkatársaként, vezetőiként, később kurátoraiként inkább már stratégiai kérdésekkel foglalkozva, és a Jobbik soraiban is ülnek olyanok, akik tudják, hogy miről beszélünk.
Ezzel szemben az összes többi frakcióban egy olyanfajta hozzáállást tapasztalunk, és a kormányzat részéről értelemszerűen meghatározó ez a hozzáállás, hogy van egy rosszindulatú, mondhatnám frusztrált hozzáállás, ami elsősorban a civilekre mint valami gyanús társaságra tekint, zuschlagozás, “egy-másért alapítványozás”, de majd mi rendet vágunk. Ebben azért van némi egyetértés a Jobbik és a kormánypártok között is.
És van egy jóindulatú, de teljességgel tájékozatlan hozzáállás, hogy ezek olyan helyes - ugye, azt szoktuk mondani - bélyeggyűjtők, ezek olyan helyes, Steiner képviselőtársam szerint toleráns emberek. Ezek olyan helyes kis bélyeggyűjtők, ártatlan hobbiszervezetek. Jellemző, hogy az egyik képviselőtársam a fotószakkörre asszociál, akkor, amikor én - elég helytelenül - fényképeztem az “egybeülést”, és nemsokára felteszem majd a Facebookra - zárójel bezárva. Vagy felemlegeti valaki, hogy a Zengő és a Tubes megvédése ügyében milyen szép is volt, amikor ott mentek, gyűjtötték az aláírást, és mozgalomba kapcsolódtak.
Hadd áruljam el ezeknek a jóindulatú politikustársaimnak, hogy a civil társadalom valami egészen másról szól. Most nem megyek bele abba a vitába, hogy a civil társadalom nem csak arról szól, hogy a civil társadalom szabályai szerint működtetünk szervezeteket, a civil társadalom értékhordozó is. Egészen messzemenő filozófiai vitákat lehetne folytatni arról, hogy ha nem megfelelő és nem a társadalom hasznát, hanem a társadalom szétszakítását szolgáló erők, szabályosan, szépen bejegyzett vagy éppen nem bejegyzett civil szervezetként működnek és masíroznak föl-alá az országban, az milyen távol áll a civil társadalom eszméjétől, de ebbe nem megyünk bele.
Alapvetően azt szeretném önök elé tárni, hogy milyen jellegzetességei vannak a ma Magyarországon valóban működő civil társadalmi szervezeteknek. Rendkívül magas színvonalú intézményfenntartó, szolgáltatást nyújtó és ilyen értelemben foglalkoztató szervezetekről van szó, amelyek pontosan arról a piaci és állami kudarcról szólnak, ami világszerte - ez nem magyar, nem kelet-európai jelenség - arról szól, hogy ők a sajátos szervezeti keretekben megvalósítják azt, amire a piac vagy az állam nem képes vagy nem akar megoldást nyújtani.
A foglalkoztatást említettem, de itt meg kell említeni, hogy nemcsak a fizetett, hanem az önkéntes alkalmazás is hatalmas ebben a szektorban. Nem véletlenül nevezik harmadik szektornak elsősorban az amerikai szakirodalomban ezt a szegmensét, a gazdaság, a társadalom, az egész együttélésünk egyik szegmensét.
A másik csoport azok a jogvédők, érdekvédők, szakmai szervezetek, amelyek véleményét a mai napig mi is rendszeresen és hálásan használjuk. Csúnya szóval, akik önkéntesen, de mégis végtelen profizmussal képesek, a valóságból érkező problémákat átszűrve konkrét policy szintű javaslatokat tenni, tehát megnézve azt, hogy a kliensek felől mi érkezik a valóságból, ebből fölállítva politikai, közpolitikai javaslatokat tenni, illetve a másik irányban, az érintettek szempontjából megvizsgálni azt, hogy egy-egy parlament elé beérkező javaslat milyen hatással van az általuk szolgált kliensrétegekre.
(19.40)
Egy harmadik réteg, ez a bizonyos saját örömükre létező, valóban hobbiszervezetek, ezek jelentősek és számosak. Hogyha megnézzük a nonprofit szektor szegmentálását, akkor a sport-, kulturális és szabadidő kategóriában van a legtöbb civil szervezet. Ezek valóban ilyen helyes kis civilek, és nem is biztos, hogy az államnak túl sok dolga van velük, de azért nem ők a meghatározó jellemzői a civil társadalomnak.
És végül vannak a kölcsönös haszonra ezek az úgynevezett mutual benefit szervezetek, amelyeknek nagyon fontos szerepük van abban, hogy bár nem szolgáltatnak, nem érdekvédők és nem hobbisták, mégis olyan meghatározott társadalmi csoportokat szolgálnak sajátos eszközeikkel, amelyekre megint csak állami és piaci megoldás nem születik. Ezek a nagyon távoli megközelítések, amelyeket a parlamenti vita során hallottunk, azt súgják nekem, hogy nem érzékeli a parlament egyik oldala sem, hogy milyen alapvető jellemzői vannak a civil társadalmi szervezeteknek, hogy az a bizonyos, az államnak kedves megközelítés milyen messzire löki a valóságtól ezt a vitát. Ha egy törvénytervezetnek az a szemlélete, hogy ami az államnak kedves, csak azt veszi be egy bizonyos körbe és azt honorálja, akkor egész egyszerűen nem fogja tudni betölteni a funkcióját.
Ahogyan Szilágyi képviselőtársam is említette, vannak természetesen az államtól átveendő és ilyen értelemben finanszírozandó feladatok, ennek meg lehet határozni szépen a kereteit, de vannak olyan szükségletek, amelyeket az állam egész egyszerűen fel sem ismer, és ezért nem átad egy meglévő, számára előírt feladatot a civil szervezetnek, hanem egész egyszerűen teljességgel érintetlenül hagyja azt a területet. Ekkor keletkezik az, hogy a civil szervezetek oda bekerülnek, és szolgáltatást, megoldást, bármilyenfajta hasznosságot nyújtanak.
Az államnak kedves szemlélet élesen ellentétben áll azzal, ami a civileknek, az embereknek, úgymond nekik kedves, hogy így fejezzem ki magamat. Az egyik nagyon jó jele ennek, hogyha megnézzük akár csak a legutóbbi 1 százalékos szervezetek toplistáját, ott az első kétszáz, azt hiszem, 3 millió forintig megy le, több száz millió forintos, inkább nem kommentálom, milyen szervezetektől kezdve. Ezek azok, amiket az emberek szeretnek. Most lehet azon vitatkozni, hogy valóban vannak ezek között olyanok, amelyeket nem megfelelően használunk, de ez nem ennek a törvénynek a feladata, ez az ellenőrzés feladata. Az embereknek kedves szervezeteket az emberek támogatják, még abban a helyzetben is, amelyben ma Magyarországon vagyunk. Ezek között nincsenek meg, nem elsősorban azok a szervezetek vannak meg, amelyek ebben a tervezetben kedvesként vannak aposztrofálva.
A másik furcsa jelenség itt az államnak kedves civil körök meghúzásánál, a stratégiai partnerség ebben a tervezetben szerepel, de már egy létező forma. Legnagyobb megdöbbenésemre az első stratégiai partner Magyarországon a KIM számára az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt, amely szervezetet jól ismerem, az AmCham Alapítvány felügyelőbizottságában ültem, és pontosan tudom, hogy Magyarország legerősebb gazdasági lobbiszervezete, és ők maguk, ha tudták volna, hogy ők az elsők abban a sorban, ahol azután később más szervezetek is, most éppen a mai hírekben hallottam, újabb szervezetekkel kötöttek stratégiai partnerséget, ha ők tudták volna, hogy ők az elsők, akikkel úgymond civil társadalmi szervezetként stratégiai partnerséget köt a KIM, akkor ők maguk tiltakoztak volna, mert van annyi ízlés bennük. Amerikaiak lévén pontosan tudják, hogy mi a civil szervezetek valódi feladata, és akkor ők maguk tiltakoztak volna, hogy Magyarország legerősebb lobbiszervezeteként őket mint civil társadalmi partnert tekintse ez a kormányzat. Előbb kellett volna a szociális, szakmai szövetségekkel, a különböző ernyőszervezetekkel és a valódi problémákat képviselő, jóval gyengébb, összehasonlíthatatlanul gyengébb lobbierővel rendelkező szervezetekkel stratégiai partnerséget kötni, mint az AmChammel. A baráti szervezetek kiválogatása a mai hírek szerint is olyan szervezetekre terjed ki, elsősorban ezek kamarák, ipari érdekérvényesítő szervezetek, tehát ez a trend nem volt véletlen, amit az AmCham megnyitott, az egy olyan sor, hogy itt ipari lobbistákkal fog ez a kormányzat civil szervezeti stratégiai partnerséget kötni, ami, azt gondolom, szégyen.
A másik egy egészen brutális megoldása annak, hogy mik az államnak kedves és mik a nem kedves szervezetek: ez az újraregisztrálás, ami, belátom, elvégzi a funkcióját, valóban meg lehet így szabadulni alvó szervezetektől, ami régi igénye a civil társadalomban dolgozóknak, bár valójában egyébként ezek nem kérnek enni, úgyhogy különösebben nagy zavart nem okoznak.
Az újraregisztráció. Az újraregisztrációt Lukasenko alkalmazta, amikor azt akarta, hogy kiszorítsa a különböző célú civil szervezeteket az országból, többek között a Soros Alapítványt annak idején. Lehet ezt a módszert alkalmazni, nagyon hatékony, de talán nem kellene ezt a mintát célul venni. Én azt gondolom, az újraregisztrálásnak lehet egy olyanfajta megoldása, ami segít a civil szervezeteknek megszabadulni a létezés terhétől, ezt is elmondtam számtalan civil vitában, de ez a módja nem igazán az.
Egypár dolgot szeretnék még arról elmondani, itt az előbb szó volt arról, hogyan egyeztetett a kormányzat. Szeretném elmondani azt, hogy az LMP ahhoz képest, hogy sok olyan ül közöttünk, aki maga is civil szervezetekben dolgozott, egy nagyon komoly egyeztetési folyamaton mentünk végig. Országos ernyőszervezetekkel, támogató, adományozó és egyéb szakmai segítséget nyújtó szervezetekkel beszélgettünk, amelyek valóban rálátnak a tagszervezeteikre, illetve a hozzájuk közel álló szervezetekre, az ő szolgáltatásaikat igénybe vevőkre, napi tapasztalataik vannak.
Ágazati egyeztetéseket folytattunk különböző szakmai területekkel, nyilván elsősorban a legmélyebben és a legintenzívebben a zöld szakmai szervezetekkel vagy ágazati szervezetekkel beszélgettünk, pártvitát folytattunk, szakértőkkel egyeztettünk, tehát olyanfajta rálátásunk van erre a szektorra, amit hozunk a régebbi életszakaszunkból és az újból is.
Azt kérem, hogy az LMP módosító javaslataira úgy tekintsenek, mint a civil szektorból érkező és az ő javaslataikat becsatornázó módosító javaslatokra, ne olyanfajta tekintettel legyenek rá, akár egy rosszindulatú verzióval, tehát ahogyan kezdtem, hogy itt valami rendet kell vágni, mert ez mind csaló, és ne egy olyan jó szándékú, de tájékozatlan tekintettel, hogy hát, ezekkel a hobbiszervezetekkel tulajdonképpen nem is kell különösebben semmit kezdeni.
Még egy utolsó kitételt szeretnék tenni. Nem az én tisztem válaszolni Tóbiás képviselő úrnak, de az is jól jellemzi, hogy itt az adománygyűjtő szervezeteket megemlítette, hogy ezeknek miért van külön támogatásuk, vagy miért vannak valami speciális helyzetben, miért ne lehetne minden megyei szervezetnek vagy hasonlónak ilyen kedvezményeket adni. Azért, kérem szépen, mert Magyarországon hosszú évekkel a rendszerváltás után sincsen meg az az adományozói kultúra, amiről Horváth János nagyon hozzáértően beszélt. Ezek a szervezetek adják, osztják azokat az adományokat, amelyeket sajnos itt Magyarországon nem a Rockefellerek, Fordok, Carnegie-k vagy más, akár nagyvállalati alapítványok endowmentjéből, tehát alaptőkéjéből finanszíroznak, hanem maguk is gyűjtik ezt a pénzt. Gyűjtik helyi pénzből, helyi célokat helyi szükségletfelmérés, helyi szakértelem alapján támogatnak.
Én azt kérem, egy kicsit mélyedjünk el abban, hogy mit akar a civil társadalom, és fogadjuk úgy a módosítókat, amelyek próbálják ezt az eléggé rossz szemléletű civil törvényt valóban a magyar helyzethez igazítani és javítani.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
(19.50)
