KŐVÁRI JÁNOS
KŐVÁRI JÁNOS
KŐVÁRI JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mielőtt a törvény indoklását röviden összefoglalnám, hogy miért tartjuk fontosnak, azért nem bírom megállni, hogy ne reagáljak azokra az MSZP-s hozzászólásokra, amelyek itt már armageddont sejtetnek, meg valamilyen halál kultúráját, meg halálos betegségeket. Érdekes, hogy nekik a civil szféráról alapvetően ez jutott eszükbe. Nekünk valami egészen más megközelítés, ezt szeretném elmondani.
Történelminek neveztük az új alaptörvényt, amelyben egy újjáéledő Magyarország értékvállalását fogalmaztuk meg, azokat az értékeket, amelyek képesek belőlünk, ma itt élő s majdan itt felnövő generációkból előhívni az építkező, egymással közösséget vállaló, a másik embert tisztelő és segítő cselekvést. Ezekre a képességekre szükségünk van, mert Magyarország társadalmi, gazdasági, ökológiai nehézségeit, problémáit nem más, csak mi, itt élő emberek oldhatjuk meg.
A lerombolt ország, amelyet az elmúlt hatvan év ránk hagyott, most nem azt várja tőlünk, hogy az elvesztegetett időn keseregjünk, hanem hogy közös célokat találva haladéktalanul megkezdjük az újraépítést. Ebben a folyamatban az értékvállalás, amelyet az alaptörvényben megfogalmaztunk, az alap, s most kezdődhet a felépítmény építése a sarkalatos törvényekkel, amelyekkel eszközt adunk az építők kezébe, hogy felépítsék a tartófalakat is.
Ilyen többek között a közoktatás újjászervezése, az egészségügyi ellátás hatékonyabbá tétele, a közigazgatás átalakítása vagy épp az előttünk fekvő úgynevezett civiltörvény is. Ez utóbbi törvény bölcsője volt az egyesülési törvény, amely 1989 óta újra lehetővé tette a szabad egyesülést, amelyet a kommunista diktatúra előbb tiltott, majd tűrt, végül szelektíven támogatott.
A civil szektor újjászületése tehát megkezdődött ’89-ben, s az elmúlt húsz évben igen nagyra cseperedett: ma közel 70 ezer szervezet van Magyarországon bejegyezve, amely a volt szocialista országok között a legnagyobb egy főre jutó civil szervezeti számot jelenti.
(17.00)
Ez is azt mutatja, hogy Magyarország a szabadság és a felelősség országa, ahol a polgárok képesek közösséget vállalni és közös ügyeikért cselekvően fellépni.
A nonprofit szektor - ahogy ez elhangzott ma - közel 150 ezer embert alkalmaz ma, 500 ezer önkéntes dolgozik e körül a szektor körül, és közel 4 millió embernek nyújt szolgáltatást. A szektor éves bevétele meghaladja az ezermilliárdot, amelynek 45 százaléka az állami forrás. Ez a részarány egyébként az utóbbi években változott, korábban a magánforrások részaránya nagyobb volt - nyilván a gazdasági válságnak ilyen irányú hatása is van. A civilek társadalmi támogatottsága viszont folyamatosan nőtt, amit az egyszázalékos támogatási felajánlásokból lehet kiolvasni. Ennek szignifikáns növekedése kimutatható, a legutóbbi évben már közel kétmillió magyar adófizető polgár ajánlotta fel az egy százalékát civil szervezeteknek.
A civilek tevékenységi területei a legváltozatosabbak: oktatás, szociális szolgáltatások, egészségügy, kultúra, közösségfejlesztés, környezetvédelem, szemléletformálás és más területek is. Itt egy picit felnéznék a papírból, mert úgy gondolom, nagyon fontos, hogy ebben a közegben, ahol most vagyunk, a politikai döntéshozatal közegében, nem lehet elégszer mondani jó példákat civil szervezetek működésére, mert sajnos mindannyian - felülve a sajtó, a média meglehetősen sokszor egyoldalú megközelítésének - döntően a civil szervezeti botrányokkal foglalkozunk, és azt gondoljuk, hogy a civil szervezetek körében jelentős számban vannak azok, amelyek nem tisztességesen működnek. Vannak ilyenek, elenyésző számban vannak ezek. Azt szeretném kérni politikustársaimtól - mindegyik oldalon egyébként -, hogy alapvetően azokat a szervezeteket ismerjék meg, amelyek a mindennapi életvitelben fontos feladatokat látnak el, amelyek közösségi hálót szőnek a hátrányos helyzetű településeken, és amelyek a polgárosodás alapfeltételei. Én számos ilyen példát ismerek Pécsett, rengeteget tudnék sorolni, köszönöm is azoknak, akik pozitív példát soroltak fel. Egyet említenék ezek közül, ami talán többek előtt ismert: valaha, még az előző kormány idején úgy döntött a minisztérium, illetve a kormány, hogy a Tubesre építené a katonai radarállomást. Ezt az akkori köztársasági elnök, aki egyébként érzékenynek tartotta magát a civil szervezetek világára is, támogatta; és sajnos így volt ez az akkori pécsi közgyűlés vezetőivel is, akik nem a polgárok akaratát hallották meg, hanem a politikai döntést akarták végrehajtani.
Sokan ismerik ezt a történetet Magyarországon. Ez úgy zajlott le, hogy voltak civilek, még csak nem is civil szervezetek először - később persze ők is csatlakoztak -, akik azt mondták, hogy mi a pécsiek érdekeit szeretnénk képviselni. Először ahhoz, hogy közmeghallgatást lehessen egyáltalán tartani erről az ügyről - mindez 2005-ben -, már ahhoz is 10 ezer aláírást kellett összegyűjteni. Megtettük. Aztán ahhoz, hogy helyi népszavazást lehessen erről folytatni, 20 ezer aláírást kellett gyűjtenünk. Megtettük. Aztán eljött a népszavazás, és elmentek 40 ezren pécsiek szavazni, és kinyilvánították 92 százaléknyian, hogy nem akarják a radart. Ennek ellenére is az akkori politikai hatalom, a szocialisták kiadták az építési engedélyt, illetve a Honvédelmi Minisztérium megkapta az építési engedélyt a radar építésére. Aztán folytatódott a bírósági úton, és végül a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a civileknek minden pontban igazuk volt. És azóta nem épült meg a radar a Tubesen. Én ezt egy olyan példának tartom, egy olyan közösségi jó példának tartom, amiből láthatjuk, hogy mire képes a civil társadalom, ha lehetőséget kap.
Ez a törvény, ami előttünk fekszik, pedig nem szól másról, mint hogy a civil szervezetek működését segítse, hiszen az elmúlt húsz év nemcsak pozitív példákat hozott, hanem számos gyengeséget is feltárt.
Ezeket a gyengeségeket nem szubjektíven szeretném idézni, hanem Kákai László tanár úr, professzor úr tanulmányából, amit úgy gondolom, sokan olvashatnak, aki taxatíve felsorolta azokat a problémákat, amelyek nem politikai jellegűek, hanem kifejezetten a szféra gyengeségeire mutatnak rá.
Ezek között az első, hogy valóban az elmúlt időszakban különösen felerősödött az állami forrásoktól való függőség. Ez nyilván egyébként az előző politikai hatalomnak érdeke is volt.
Viszonylag alacsony a magánforrások megszerzésének a lehetősége. Ez arra mutat rá, hogy a civil szervezeteknél még nem igazán alakult ki ez a készség és képesség, hogy a magánszférából is megfelelő forrásokat tudjanak szerezni. Nyilván ezért tenni kell.
A harmadik ilyen pont, hogy nem megfelelő a civil szféra érdekérvényesítése és kommunikációja. Erről hallhattunk, hiszen itt is több képviselőtársam negatív példákat emlegetett a civil szervezetek vonatkozásában, meg az átláthatóságot kérdőjelezte meg.
Én azt gondolom, hogy ez kiépült, és néhány szervezettől eltekintve valóban pozitívan megítélhető a tevékenységük. De hogy a kommunikációs tevékenysége nem jó ennek a szektornak, ez biztos. Az érdekérvényesítésébe pedig beültek olyan országos szervezetek legtöbb esetben, amelyek burkoltan sokszor politikai célokat szolgáltak. Ezen változtatni kell.
A következő ilyen pont: a nonprofit gazdasági társaságok és közalapítványok aránytalanul nagy részt hasítanak ki az állami forrásokból. Miközben ezek száma a teljes nonprofit szektoron belül nem éri el a 10 százalékot, eközben a teljes nonprofit szektor bevételéből több mint 50 százalékot ezek a szervezetek realizálnak. Ezen nyilván változtatni kell, hogy a valóban civil szervezetek több forráshoz juthassanak.
Jellemző sajnos a civil szektorra - és itt egy kicsit a civil szektor önkritikáját is meg kell fogalmazni, egyébként magam is húsz éve ebben a dolgozom, tehát mondhatom önkritikaként is -, hogy nem feltétlenül pénzügyileg hatékony módon tervezi meg a működését. Egy kifejezés is már kialakult erre, a civil sznobizmus kifejezése, amely tulajdonképpen arról szól, hogy akkor tekinti sokszor magát egy civil szervezet önálló szervezetnek, ha saját irodája van, telefonja van, faxa van, nem tudom én, fénymásolója, számítógépe, és aztán jelentkezik az államnál, hogy lenne szíves fenntartani ezt az irodát, mert ő nem tudja ezt megtenni. Ezt sokszor nem tudják felmérni. Ezen segíteni szeretnénk, majd mindjárt elmondom, hogy milyen módon, a törvény segítségével is.
A jelenleg közhasznú, illetve kiemelten közhasznú szervezetek nem képesség, hanem tevékenység alapján kerültek felsorolásra. Az eddigi közhasznúsági törvény felsorolt, ha jól emlékszem, tizenöt vagy talán több kategóriát - nyugodtan felsorolhatott volna még harmincat, ami egyébként közhasznúnak minősíthető. Ez tehát nem jó irány. Nyilván nem a tevékenységek felől szeretnénk megfogni a közhasznú tevékenységet, hiszen lehet bármi közcélú tevékenység. Az, hogy mi az, ami közhasznúvá minősíthető, az viszont attól függ, hogy megfelelő képességekkel rendelkezik-e az adott szervezet, hogy a tevékenységét kiemelt szinten, akár állami vagy önkormányzati feladat ellátásával végezze el. Ezeknek a feltételeit tartalmazza a törvény.
A következő megállapítása ennek a tanulmánynak az volt, hogy túlbürokratizált a szervezetek nyilvántartási és elszámolási rendje. Aki civil szervezetet működtet, az pontosan tudja, hogy ez így van, tonnaszám kell a papírokat gyártani, még azoknak a szervezeteknek is, amelyek sokszor egy-egy hobbitevékenységre alakultak, vagy akár klubként működnek, fontos közösségi programokat szerveznek, de nem jellemző, hogy feltétlen közösségi forrásokból működnek, tehát nem volna szükséges az ő éves beszámolójuk, illetve nem volna szükséges az ő nyilvántartásuk sem feltétlenül. Erre majd választ ad a törvény, hogy milyen módon.
A nyolcadik ilyen probléma: a magánszféra támogatási kultúrája még nem megfelelő. Ezen nem ez a törvény tud elsősorban segíteni, viszont ez a törvény utal rá, hogy megmaradnak az adókedvezmények a civil szervezeteknél, nyilván differenciált módon. Ezeket majd az adótörvényben olvashatjuk. Ezek motiválhatják a vállalkozói szférát, de azt gondolom, ez nem helyettesíti az adományozási kultúra elterjedését, ezért még sokat kell tennünk.
A kilencedik pontja ezeknek a problémáknak, hogy javítani szükséges a menedzsmentképességeket. Erről már beszéltünk, hogy sajnos a legtöbb szervezet nem képes sokszor a szervezet működtetésére, rosszul méri fel az erejét. Számos ilyen probléma volt, hogy európai uniós pályázatra pályáztak például szervezetek, nem mérték fel a likviditásukat, késett a finanszírozás, és ez bebuktatta a szervezetet, ami noha esetleg fontos feladatot végzett volna, de nem tudta ezt a helyzetet kezelni. Ezért nagyon fontos, hogy javuljon a menedzsmentképessége a szervezeteknek. Erről is mindjárt szólnék, hogyan szeretnénk ezt segíteni.
Végül, ami elhangzott sokak szájából ma már: ki kell terjeszteni a Kárpát-medencei magyarság egészére a civil hálózatokat, egyáltalán az együttműködési kultúrát. Sajnos azért el kell mondanunk, az, hogy 70 ezer civil szervezet van Magyarországon, és ezzel gyakorlatilag a volt szocialista országok között az első helyen áll, ez dicséretes is, de valójában rámutat egy problémára, hogy ahány magyar, annyit akar, hogy valóban sokan gondolják, hogy egy fontos cél, amit meg szeretne valósítani, csak és kizárólag saját szervezetben valósítható meg. Azt szeretnénk, ha az együttműködés kultúrája kialakulhatna, és ezt nyilván támogatni is fogjuk határon belül és határon túl egyaránt.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat ezeket a problémákat kívánja a maga módján kezelni, hogy a civil szektor felnőttkorúvá váljon, ne szoruljon az állam támogatására - ahogy ez az elmúlt húsz évben látható volt -, hanem egyre inkább önállóan végezhesse a tevékenységét. Az új törvény éppen ezért differenciálja a közhasznú és nem közhasznú szervezeteket a pénzügyi alkalmasság és a társadalmi támogatottság alapján. Teszi ezt azért, mert az állami, illetve önkormányzati feladatokban való közreműködés feltételei ilyenformán biztosíthatók. Itt nem arról van szó - teljesen félreértés az a szocialista gondolat -, hogy államosítani szeretné a civil szektort az állam, ellenkezőleg, partnernek tekinti, nem függő helyzetet szeretne teremteni a civil szervezetek és az állam között, hanem a partneri együttműködésben gondolkodik, de ehhez megfelelő szervezetekre van szükség.
(17.10)
Így azok a szervezetek, amelyek állami vagy önkormányzati feladatokban szeretnének részt venni, ezek a szervezetek csak közhasznú szervezetek lehetnek, és a közhasznú szervezeti minősítést pedig támogatottság és pénzügyi alkalmasság vonatkozásában a törvény definiálja.
Azok a problémák, amelyeket az előbb felsoroltam, ezek közül a következők orvosolhatók a törvénnyel: beszéltünk arról, hogy igen magas a szervezetek államiforrás-függősége, az új törvény differenciálja a közhasznú és nem közhasznú szervezeteket, és a közhasznú szervezetek vonatkozásában megfelelő pénzügyi feltételeket szab meg, viszont az állami, önkormányzati feladatellátás esetén közszolgáltatási szerződést köt, és megfelelő forrásokkal segíti ezeket a szervezeteket, hogy el tudják látni a feladatukat.
Arra, hogy viszonylag alacsony a magánforrások megszerzésének képessége, illetve allokálásának lehetősége, a törvény továbbra is megtartja a differenciált és hosszú távú adókedvezményeket, preferálja a tartós adományozás lehetőségét, ezt motiválja is az adótörvényekben. Emellett támogatni fogja a nemzeti együttműködési alapból azokat a képzéseket, amelyek segítenek a szervezeteknek ezeket a képességeket elsajátítani. Nem megfelelő az érdekérvényesítés, ahogy ezt elmondtam, a nemzeti együttműködési alap támogatni fogja az érdekérvényesítési fórumok települési, helyi és országos fórumainak kialakítását is.
A nonprofit gazdasági társaság közalapítványok túlsúlyával kapcsolatban a törvény igyekszik olyan paramétereket, olyan feltételeket megfogalmazni a közhasznúsággal kapcsolatban, amelyek elsősorban a valódi civil szervezeteket segítik. Például önkénteseket kell alkalmazni ezekben a tevékenységekben, legalább tízet egy szervezetnek; az egyszázalékos felajánlások mértéke, ami jól mutatja egy szervezet társadalmi támogatottságát, szintén fontos szempont lesz, kritérium lesz; és a közhasznú tevékenységek bevételi aránya pedig arra mutat rá, hogy az adott szervezet valóban közhasznú tevékenységet folytat-e, vagy esetleg valamilyen gazdasági tevékenységet.
Az 5. pont, ez a bizonyos civil sznobizmus, hogy minden szervezet saját irodát szeretne fenntartani, ezt olyan módon szeretnénk segíteni a jövőben, hogy ne ez a magatartás folytatódjék, mert ez fenntarthatatlan. Ahogy említette már államtitkár úr is, civil információs központokat fog majd a törvény felállítani, ezeknek az lesz a feladata, túl azon, hogy információkat biztosítanak, ezenfelül az adott szervezeteknek, a helyi szervezeteknek szolgáltatásokat nyújtanak, segítik őket abban, hogy alkalmassá válhassanak mindinkább a saját feladatuk megvalósítására. Túlbürokratizált a szervezetek elszámolási rendje. Itt elhangzott már, hogy a hobbiszervezetek vonatkozásában jelentősen csökken az elszámolási feladat, illetve a nyilvántartásba vétel is megkönnyebbül, de alapvetően gyorsabb és könnyebb lesz a szervezetek nyilvántartásba való vétele, mint korábban volt.
A magánszféra támogatási kultúrájával kapcsolatban itt ahogy már elmondtam, a vállalati szférának továbbra is lesznek adóleírási lehetőségei, és itt a hosszú távú szerződéseket preferálja majd az adórendszer. A menedzsmentképességek vonatkozásában szintén a civil információs központok fognak majd segítséget nyújtani, és végül a Kárpát-medencei magyarságra kiterjesztendő hálózatok, együttműködési kultúrák vonatkozásában pedig - a NEA-nak ez kiemelt feladata lesz majd, a nemzeti együttműködési alapnak - reméljük, hogy a határon belül és a határon kívül a civil szervezetek egy olyan hálózatot tudnak építeni, amelyben Magyarország végre egy egészséges, élhető országgá válik mind a Kárpát-medencén belül, mind azon kívül.
Összefoglalva: a törvény célja, hogy segítsük a civil szektort a közcélú és közhasznú tevékenysége folytatásában. A civil szervezetek világa sokszínű és értékes, erre mindenkinek a figyelmét szeretném felhívni, hogy látogasson meg civil szervezeteket, mielőtt véleményt mond róluk. Van közöttük, amelyik nehéz sorsú emberek megkapaszkodását segíti, van, amelyik tehetségeket nevel a jövő számára, van, amelyik a múltat kémleli, s teszi közkinccsé, s van, amelyik a jövő generációk életfeltételeit védelmezi. Van harcos és van alázatos, van együttműködő és van sajátutas közöttük, van, amelyik ad, és van, amelyik kap. Egyvalami közös bennük, a tenni akarás közös dolgainkért, József Attilával szólva: “Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk és nem is kevés.” Ebben kérem az együttműködésüket.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
