UGHY ATTILA
UGHY ATTILA
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, leánykori nevén a lakástörvény szabályozza a lakások bérbeadásának és elidegenítésének feltételeit, a bérbeadó és a bérlő kötelezettségeit. A törvényben foglaltak mára sok esetben meghaladottá váltak, jelen formájukban inkább akadályozzák, mintsem elősegítik az önkormányzati lakások rászorulók, illetve piaci alapon jelentkező bérlők részére történő kiutalását. Az alábbi példák bemutatják, hogy milyen szabályozási visszásságok miatt tartom szükségesnek mielőbb az új lakáskoncepció és vele párhuzamosan az új lakástörvény megalkotását.
A lakástörvény kötelező jelleggel előírja az önkormányzatok számára, hogy rendeletben állapítsák meg az önkormányzati tulajdonú lakások lakbérének mértékét. Emellett a törvény külön előírásokat tartalmaz a piaci alapon bérbe adandó lakások lakbérmértékének meghatározására is. Ennek következtében az önkormányzat nem rendelkezik kellő szabadsággal a piaci alapú bérbeadásra szánt lakások lakbérének meghatározásakor, mivel rendeleti úton az összes lakás esetében egységes lakbérmérték kerülhet csak megállapításra, miközben a kategórián belül az egyes lakások esetében jelentős eltérések is vannak. A valós piaci viszonyok felmérését követő versenyeztetésre sincs mód, az önkormányzati tulajdonú lakások bére gyakran jelentősen eltér a hasonló, magántulajdonban lévő lakások árszintjétől, így az önkormányzat jelentős többletbevételtől esik el a lakások bérbeadása során.
Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások elidegenítése viszont nem történhet meg rendeltetésszerű gazdálkodás kívánalmai nélkül, valamint a tulajdonos önkormányzat döntése szerint, ugyanis a lakástörvény rendelkezései rugalmatlan, az önkormányzatokra nézve rendkívül kedvezőtlen feltételeket szabnak a lakások elidegenítésére vonatkozóan.
A lakástörvény 54. §-a arról rendelkezik, hogy önkormányzati rendeletben kell meghatározni a törvény alapján elővásárlási joggal érintett lakások eladása esetén a lakás vételárának mértékét, a megkötéskor fizetendő vételárrészlet mértékét, a részletfizetés időtartamát, a szerződéses kamat mértékét, a kamatmentesség lehetőségét és feltételeit, a vételárengedményt, illetőleg a vételárhátralék megfizetésére adott engedmény feltételeit és mértékét is, sőt elővásárlás esetén az ajánlat tartalmát és az ajánlati kötöttség idejét is.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a feltételek meghatározása során a bérlő vagyoni és jövedelmi helyzetét kell elsősorban figyelembe venni. Egyfelől az elővásárlási jog önmagában nem értelmezhető a lakásingatlan elidegenítési szándéka nélkül, márpedig a lakástörvény az elővásárlási jog keretszabályainak megalkotására is kötelezi a képviselő-testületet ezzel egyidejűleg. Másrészt az Áht.-ról szóló törvény az alábbiakat mondja ki: a vagyonnal felelős módon kell gazdálkodni.
A fentiek alapján joggal vetődik fel az a kérdés, hogy az önkormányzat a tulajdonában levő lakásokkal gazdálkodik vagy pedig bérlőket szociális alapon lakástulajdonhoz juttat. A kettő ugyanis egyidejűleg semmiféleképpen nem lehetséges.
Ezenkívül a lakástörvény 11. § (3) bekezdése előírja, hogy az önkormányzati lakás esetén a bérbeadónak a bérlő igazolt költségeit haladéktalanul, egy összegben kell megtéríteni. Ugyanakkor azt nem szabályozza a törvény, hogyan kell dokumentálni a munkálatokat, mikor kell jelezni, hogy azonnali beavatkozásra volt szükség, és melyek az elszámolás fontos, kötelező elemei.
Ezenkívül a lakástörvény 21. § (2) bekezdése kimondja, hogy az önkormányzati lakásba a bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül is befogadhatja házastársát, gyermekét, befogadott gyermekének gyermekét vagy annak szülőjét. Ezen szabályozás mindenképpen átgondolásra és pontosításra szorul, mivel számos probléma merülhet fel az utólagos befogadásra kerülő hozzátartozók későbbi jogviszonyával kapcsolatban.
A lakástörvény a következők szerint szabályozza a bérleti szerződés felmondásának eseteit: a lakbérfizetés időpontra nem történik meg, a bérlő a szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt lényeges kötelezettségeit nem teljesíti, vagy a vele együttlakó személyek a bérbeadóval vagy a lakókkal szemben az együttélés követelményeivel ellentétes, botrányos magatartást tanúsítanak.
A törvény viszont nem tér ki arra az esetre, ha a bérlő jelentős közüzemi díjtartozást halmoz fel, erről sok esetben a bérbeadó csak későn értesül, hiszen a szolgáltatási szerződést a bérlő közvetlenül a szolgáltatóval köti, a tartozás a szolgáltató felé irányul, annak ellenére, hogy a lakástörvény a tulajdonos önkormányzat mögöttes felelősségét ezekben az esetekben is megállapítja.
Mindezekre való tekintettel külön kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy ezekben a kérdésekben mielőbb igyekezzen a lakástörvény módosítását a tisztelt Ház elé terjeszteni, mert enélkül az Országgyűlés nem tudja ezeket az önkormányzatok számára elengedhetetlenül fontos dolgokat reparálni, javítani.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
