SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném felhívni a kormány figyelmét egy megoldandó problémára, hiszen nemcsak a kormány próbál segíteni az állampolgárokon, mint ahogy mondják, hanem az állampolgárok is megpróbálják saját maguktól megoldani azt a problémát, amibe belekerültek. Itt egy nagyon negatív tapasztalattal találkozhattak. Sokan a válság és a végtörlesztés problémáját úgy próbálják megoldani, hogy olcsóbb lakásba költöznek; eladják a lakásukat, és vesznek helyette egy kisebbet, tehát olcsóbb lakásba költöznek.
De azt is tudjuk, hogy amennyiben a csere egy éven belül lezajlik - és erre általában mindenki figyel -, az illetékfizetés esetében a törvény alapján lehetséges az úgynevezett beszámítás. Ez azt jelenti, hogy a megvett lakásnak nem a teljes vételára alapján számítják ki az illetéket, hanem levonják belőle az eladott lakás árát, és csak a különbözet után kell fizetni. Ezt annak idején arra találták ki, hogy ahogy fejlődik egy család, ahogy egyre nő a család, és jobb körülmények közé szeretne költözni, ha nagyobb lakásba költöznek, akkor ne a teljes összeg után kelljen illetéket fizetni, hanem csak a különbözet után. De jelen pillanatban nem ilyen idők járnak.
Ha valaki kisebb lakásba költözik, akkor azzal találkozhat, hogy neki is illetéket kell fizetni, teljesen mindegy, hogy milyen előjelű a különbség. A mínusz előjellel történő lakáscserénél is illetékköteles, tehát függetlenül attól, hogy milyen előjelű a változás. Azaz az állam a vagyonvesztésre is illetéket ró ki. Szerintem ez nem a legméltányosabb, hiszen a végtörlesztések kalkulációjában is problémát jelent. Természetesen lehet méltányossági kérelemmel fordulni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, amely elbírálja, de ilyen esetben azzal kell szembesülnie a kérelmezőnek, hogy vagyonosodási vizsgálatnak néz elébe, s még akkor is, ha nincs takargatnivalója, ez minden valószínűség szerint nem a legjobb dolog, és kényelmetlen helyzetbe hozhatja azokat, akik kérelemmel fordulnak a hatósághoz. A hatóság közlése szerint 2009-től az idei első félévig körülbelül 16 500-an váltottak kisebb lakásra és 1,1 milliárd forint illetéket szabtak ki rájuk. Miért lehet ez érdekes? Azért, mert az igazán nagy bajba kerültek sem úszhatják meg az illetékfizetést, a törvény ugyanis csak a földhivatali eljárás költségei alól mentesít.
(20.10)
Tehát a rögzített árfolyamon történő végtörlesztéssel összefüggésben kezdeményezett jelzálogjog, végrehajtási jog, továbbá az elidegenítési és terhelési tilalom törlése esetén az illetékmentesség nem áll fent, és ez fog történni, tehát ugyanez lesz a helyzet abban az esetben is, amikor majd valaki a Nemzeti Eszközkezelőtől visszavásárolja a lakását. Tehát véleményem szerint ez egy olyan probléma, amit kezelni kellene a végtörlesztésekkel kapcsolatosan is, vagy pedig akkor, amikor a Nemzeti Eszközkezelőtől fogja valaki visszavásárolni a lakását.
Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem