ZSIGÓ RÓBERT

Teljes szövegű keresés

ZSIGÓ RÓBERT
ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Megpróbálom megígérni, hogy utoljára szólok hozzá, mert nem szeretném húzni a vitát, pláne azért, mert tényleg reggel 8-kor kezdődött a mai ülés. És Tóbiás képviselő úr akkor sem volt itt, amikor elnök urat is bevonva a törvényjavaslattal kapcsolatban a MOL-vitát is lefolytatta röviden a Ház. (Tóbiás József: De akkor itt voltam.) Azt gondolom, ennek a vitának így nincs is értelme, mert éppen amiatt, hogy az Országgyűlés akár kormányjavaslatra, akár önálló képviselői indítvány keretében sokszor vitatkozott már erről az ügyről, mindent elmondtunk már egymásnak. Szerintem még egyszer idehozni, ideidézni ma este ezt a vitát nincs értelme.
Természetesen megértem képviselő úr indulatát, megértem, hogy indulatos, az ön helyében én is indulatos lennék. De ettől még azt gondolom, a lényeg az, hogy az általános vitán túl legyünk, a módosító indítványok bejöjjenek, a bizottsági üléseken tudjunk róla valóban szakmai vitát folytatni, és a törvényjavaslatot úgy legyünk képesek elfogadni, hogy nyitott legyen arra, hogy minél több ember problémáját meg tudja oldani. Nekünk, akármit csinálunk, ez a felelősségünk. Ha lesznek erre módosító javaslatok, a bizottságok azokat nyilván meg fogják vitatni.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem