KEPLI LAJOS

Teljes szövegű keresés

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Potápi képviselő úrnak mondanám, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom természetesen üdvözli és mindenféleképpen támogatja a várpalotai Trianon Múzeum állami támogatásban való részesítését, annál is inkább, mert ilyen jellegű módosítót mi is beadtunk. Sőt, hadd emlékeztessem tisztelt képviselőtársaimat és a televíziónézőket is arra, hogy a tavalyi évben a Jobbik Magyarországért Mozgalom módosító javaslatára - amit, köszönet a kormánynak, az Országgyűlés később elfogadott - vált lehetővé, hogy először az idők folyamán állami támogatásban részesüljön ez a múzeum. Akkor mi 50 millió forintot indítványoztunk, és nagyon örülök, hogy most már ez is megemelkedett, és remélem, hogy ezt az 55 millió forintos költségvetést az Országgyűlés elfogadja és támogatni fogja.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem