RIZ GÁBOR
RIZ GÁBOR
RIZ GÁBOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előző percekben többen aggodalmukat fejezték ki a magyar kultúra, illetve annak finanszírozása kapcsán. Engedtessék meg nekem, hogy néhány gondolatban, hiszen a konkrét hozzászólásom a költségvetés XX. fejezete, közgyűjtemények költségvetésére vonatkozik, néhány gondolatban mégis kitérjek egy kicsit nagyobb összefüggésekre.
Hiller miniszter úr arra bátorkodott célozni, hogy jelentős elvonások láthatóak a költségvetés soraiban a kultúra fejezetből. Azt hadd mondjam el, hogy a kultúra mint tárgy, mint lehetőség és mint a mindennapi életünk része, ettől sokkal tágabb kontextusban szemlélendő. Méghozzá az oktatáshoz, a felzárkóztatáshoz és a gazdaságfejlesztéshez is nagyon szoros köze van, hiszen azok az elemek, amelyek ma kulturális elemként ismeretanyagunk, tudásunk, tapasztalataink és mindennapi viselkedésünk részét képezik, egy része az előbb említett három területre is kihat.
Éppen ezért szeretném elmondani, lehet, hogy nominális értékben a közvetlen kulturális soron megjelenő számok sokatmondóak, azonban hadd mondjam el én is, hogy az oktatásra, a gazdaságfejlesztésre és a felzárkóztatásra változó intenzitással, de növekvő támogatást biztosít a kormányzat az előző évhez képest.
Ennek egyik közvetlen intézményéről, illetve intézményesült tevékenységéről szeretnék néhány gondolatot elmondani. A világon és Európában is a digitalizáció, mint a jövő és a jelen egyik meghatározó eszköze és formája jelent meg, mindennapi életünket egyre szorosabban összefűzi és áthatja. A digitális kultúra azon túl, hogy a konkrét számítógép az asztalunkon, vagy éppen a televízió, vagy éppen a film, amelyet nézünk, túlmutat ezen, hiszen az infokommunikációs csatornák minőségileg átalakultak az elmúlt időszakban.
A digitális kultúra, illetve annak fogyasztói, elsősorban a fiatalok tudnak arról nyilatkozni, hogy ez a fogyasztói szokás hogyan alakult át az elmúlt egy-két évtizedben. Ma már gyakran nem elmegyünk, megnézünk egy tárlatot, egy kiállítást, egy múzeumot, hanem a virtuális kiállítástárlatot szemlélve, körbejárjuk azokat a műtárgyakat, akár háromdimenziós feldolgozásban is, amelyek megtekinthetők a nagy világhálón. Sajnos, ma Magyarország ebben a tekintetben jelentős elmaradásban van az európai, de a világ nagy gyűjteményeihez képest is. Ezt az elmaradottságunkat szeretné felszámolni a közgyűjtemények azon konkrét, új intézménye, amely a közelmúltban elfogadott törvény értelmében a Magyar Nemzeti Digitális Archívumot valósítja meg, amelynek jogelődje a Magyar Nemzeti Filmarchívum volt.
Az új intézmény célul tűzte ki azt, hogy Magyarországon mindazt, ami a digitális kultúrához és ennek a körébe tartozó eredmény, megfogható, archiválható, rögzíthető és közzétehető az újszerű csatornán, megpróbálja összegyűjteni. Néhány beszédes adatot szeretnék elmondani.
Akik Európában ezen a területen dolgoznak, amelyet kreatív és kulturális iparnak nevezünk, ez nagyjából az Unió bruttó termelésének 2,6 százalékát adja, és a munkahelyek számát tekintve pedig közel 5 millió munkahelyet jelent. Ezek lassan a kultúra gyáraiként nevesítettek, hiszen sok száz ember számára adnak munkát, a világhálón történő fokozott éhséget kielégítendő.
Magyarország a közelmúltban csatlakozott az úgynevezett Europeana-programhoz, amely a kreatív és kulturális ipar gyűjteményi területét fogja össze. Olyan uniós, közös fejlesztéseket hajt végre, ahol a digitális örökségelemek átjárható módon, mindenki számára hozzáférhetővé válnak, lehetővé téve ezzel a kulturális esélyegyenlőséget, amely esélyegyenlőtlenség korábban Európa számos területét jellemezte, de országunkban is fellelhető volt.
A Magyar Nemzeti Digitális Archívum, rövid nevén MANDA, egy törvény által jött létre, és nagyon konkrét és világos feladatokat hajt végre a következő időszaktól kezdve. Az Europeana-program részeként, digitális könyvtárakat és közgyűjteményeket fog össze nemzeti szinten és magángyűjteményi szinten is. A közgyűjteményekben és azon túl az egyházi és magángyűjteményekben található kultúrkincs digitalizálása és rendszerezése az egyik kiemelt feladata. A keletkező tartalmak egyrészt bekerülnek egy nagy, metaadatbázisba, másrészt pedig a metaadatbázis alapján olyan kezelő- és hozzáférési felületeken keresztül jutnak el a fogyasztókhoz, amelyek érdeklődés, igény és lehetőség szerint csoportosítva számtalan felületet biztosítanak az érdeklődők számára a kulturális sokféleség hozzáféréséhez.
Egyben harmonizál országos szinten, hiszen korábban is voltak már kezdeményezések, ilyen a Nemzeti Digitális Adattár, vagy más néven: NAVA, amely az audiovizuális archívumot is jelenti. Ennek a tudását valamilyen módon egyesíti, és nyilván azokkal az új tartalmakkal együtt egy közös fejlesztésen vezeti át, amelynek eredményeként vélhetőleg a közeljövőben hozzáférhetővé válik az a kulturális kincs, amely nemcsak az országhatáron belül, hanem a Kárpát-medencében is, nyilván a szerzői jogok figyelembevételével, de egy közös, nagy adatbázisban rögzíthető, és hozzáférhetővé tehető sok-sok érdeklődő számára.
(13.00)
Ez egyébként nemzethatáron belül nagyjából 20 millió tárgyi, 200 millió könyvtári és 500 millió levéltári dokumentumot jelent, illetve ennek feldolgozását a közeljövőben.
Számtalan olyan programelem része már ma is a létrejött MANDA-nak, amelynek a fejlesztései már részben megindultak, részben pedig a közeljövő egyik kiemelt feladatai lesznek.
Ami már megvalósult. Ez a bizonyos kulturális GPS, ennek már a modell-, a kísérleti verziója fenn szerepel a világhálón, utolérhető, és a benn lévő adatokat már aszerint próbálja meg közvetíteni számunkra, ahogyan az utazó egy-egy település kulturális kincseit feltárva megpróbál előre gyűjtést rendezni, hogy amikor odaér, akkor fizikailag mit tart fontosnak önmaga számára, hogy megtekintsen, illetve előismeretet szerezzen az ott fellelhető örökségi elemekből.
A másik nagyon fontos területe ennek egy oktatási és kulturális szolgáltató, tanácsadó, multifunkciós módszertani központ, amelynek kiemelt feladata az lesz, hogy a köznevelés, a közoktatás számára releváns adattartalmakat hogyan fogja tudni az oktatás rendszerébe továbbítani, amelyekkel - még egyszer mondom - az esélyegyenlőséget teremtjük meg az ország bármely részében tanuló diák számára, és lehetővé tesszük azt is, hogy ugyanolyan eséllyel tudjanak felkapcsolódni - és reméljük, ugyanolyan tudással is - a közép-, illetve felsőfokú oktatási intézmények bemeneti oldalán.
Ennek van egy olyan fontos eleme is, amit talán személyes kötődésemnél fogva külön ki kell emeljek, ez a bizonyos nemzeti kulturális dokumentációs és logisztikai központ, amelynek kitüntetett feladata az, hogy azok a műtárgyak, illetve dokumentumok, amelyek fizikailag mozgathatók, és adott közgyűjteményben per pillanat technikailag nem megoldható, hogy két dimenzióban vagy három dimenzióban rögzítsék, archiválják, azt egy úgynevezett központi logisztikai csarnokegyüttesben - technológiailag adott körülmények között - fel tudják dolgozni, és archiválni tudják a nagy rendszer számára. E központ kialakítása kapcsán merült fel - nyilván több helyszín figyelembevételével - Ózd városa, ahol a volt kohászati területen részben ipari örökségvédelem alatt álló épületek vannak még ma is, illetve a város közepén egy olyan tájseb helyezkedik el, amelynek orvoslása most már közel húszéves feladat. Ennek kapcsán merül fel egyik lehetséges helyszínként ez a terület, hiszen az ipari örökségvédelemmel együtt megoldható az, illetve kiépíthető az a csarnokegyüttes, amely lehetővé teszi az előbb említett technológia befogadását. És szeretném mondani - Varga képviselőtársam közben kivonult a teremből -, hogy Ózd, amely egyébként a leghátrányosabb helyzetű térségek egyike, 700 fő munkahelyével bővülhet a közeljövőben, amennyiben ez a létesítmény megvalósul.
Mi a feladata ennek a létesítménynek a digitalizáláson túl? Raktározási helyszínként is szolgál, hiszen ma a közgyűjtemények csupán töredékét tudják bemutatni a náluk őrzött és gondozott kulturális kincsnek. A pincében, illetve más-más raktárban elhelyezett gyűjteményi elemek nem kerülhetnek a nagyközönség elé, amennyiben ezek nem digitalizáltak, vagy időszaki kiállítás esetére nem hozzák ki onnan. Nos, ez az új és korszerű közvetítési mód vagy kommunikációs csatorna lehetővé teszi azt, hogy akár gyűjteményi formában Ózdon kerüljön elhelyezésre, akár a feldolgozás után pedig közvetlenül kerüljön be abba a nagy országos körforgásba, amelyből - még egyszer mondom - érdeklődés és lehetőségek szerint ki-ki maga tudja kiválasztani, hogy mely kulturális örökségi elemet méltatja arra, hogy meglátogatja, illetve megnézi.
Én bízom benne, hogy a terület, amelyet említettem, hasonló kiemelt ügyként szolgálhat, mint a múlt héten az általános vitában elmondtam a szakképzés kapcsán a térségi integrált szakképző központok jövőjére, illetve a szakképzés szerkezetének átalakítására vonatkozó általános elképzeléseket, és bízom benne, hogy a nemzeti együttműködés kormánya ebben az esetben is olyan közös felelősséget és közös lehetőséget kínál minden párt számára, hogy tudjon csatlakozni ennek a programnak a támogatásához.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
